Minden évben – eleget téve családi kötelezettségeinknek – ellátogatunk öreganyám falujába a május végi búcsúba. Normális keretek közt eme tettünknek nem a kényszerűség lenne a szülője, hanem családunk és magyarságunk kohéziójának megerősítése, esetleges csorbájának köszörülése, pozitív érzéseink nyugodt, mosolygós, néha pityergős egyvelege. Rendszerint már egy hónappal ez esemény előtt mindenki készülődik. „Egy hónap múlva búcsú Palotán” – mondja mindenki. Én, mióta az eszemet tudom minden évben ellátogattam a vásárra. De egy pár éve már egyre jobban aláhagy a lelkesedésem. Kisgyermek koromban hatalmas érdeklődést váltott ki belőlem a körhinta, a dodzsem és a többi hasonló játékszer. Ahogy növök felfelé én is, rá kell jönnöm, hogy gyermekkorom nagy eseménye immáron megfakult színeiben tündököl. A dodzsem már nem olyan érdekes, a körhintában szédülök és nem szeretek már műanyag csontvázat lőni, miközben a fülemet a régi magyar nóták helyett egy három perces magyar „sztár” dalának denszesített verziója és az amerikai R&B császárnő tizenkettő egy tucat számának bizarr keveréke mossa.
Mert erről szólnak a mai búcsúk: műanyagtükrök, műanyagvirágok, műanyagkoponyák egy műanyag generációnak. Magyarságunk, kultúránk hanyatlik. Én még nagyon halványan igen, de unokaöccseim már nem emlékeznek a nótaszóval megtűzdelt hejehujákra, a saját nemzetére büszke emberek fenntartás nélküli szeretetére, tiszteletére.
Úgy két évvel ezelőtt nagymamámmal a kapu előtt beszélgettünk a világ dolgairól, mikor a búcsúból hazaérkező szomszéd lány odaköszönt. Nagyanyám a megszokott kedvességével kérdezte: „Na, mi lett ma a vásárfia?” A kis hölgy értetlenül állt és nem értette mit is akarunk megtudni. Mikor az értetlenségből fakadó szorongása hazafelé terelte őt, mama ennyit mondott: „Ez a mai ifjúság milyen butácska!” És igaza volt. Ő is tisztában van vele, hogy a mai fiatalok már tanulnak trigonometriát, differenciálszámítást az iskolában, vagyis többet tudnak, mint ő, de a világhoz és a kultúránkhoz való hozzáállás tekintetében messze lemaradnak a sokszor műveletlennek titulált őseik előtt.
Nem játszhatjuk tovább, hogy nem vagyunk magyarok. Magyarok vagyunk, legyünk rá büszkék! Szép hagyományok, szép ünnepek, szép nóták… Egyszóval: kultúra.
Hogy stílusosan fejezzem be a „Mágnás Miska” című régi filmből idéznék:
„Elfogyott a vásárfia, véget ért a komédia!”
Limpek
