A minap gondolkodtam el ezen a témán, mikor nagyanyámnál rossz televízió-újságot kaptam kézbe. A múlt heti volt. Harmadik oldal: Október 23. Elképedtem és megrémültem, amikor a kereskedelmi adók műsorajánlatát átolvastam. Reggel a „Dennis, a komisz ismét pimasz”, délelőtt a „Bízd az öcskösre!” kora délután a „Babe”, a „Valami Amerika”, az „Erdő harcosa” nevezetű gyöngyszemeket csodálhattunk meg, az estet pedig a „Herkules” és a „Fő a káosz” című remekművek koronázták.
Mi szükségünk arra, hogy Magyarország két legnézettebb csatornája még ilyenkor is szakadatlan a külföldi, vagy külföldi mintára legyártott magyar ócskaságokkal tömje fejünk ahelyett, hogy dokumentumfilmek, interjúk segítségével próbálnánk kibogozni a magyar történelem talán legvitatottabb eseményének összekuszálódott szálait? Ennyire érdektelenek vagyunk? Ennyire nincs igényünk saját múltunkra? Vagy talán félünk, hogy kiderül semmit sem tudunk az egészről??? Nem is fogunk! Egy 19:56-tól 20:06-ig tartó megemlékezés, harangkongatás, Himnusz-dúdolás – bár szép gesztus – nem fog minket kiművelni saját nemzetünk hányattatott éveiről.
Ezen a ponton szeretném köszönetem nyilvánítani az állami csatornák felé. Ők még próbálkoznak. Több, de inkább kevesebb sikerrel. Alig nézik az általuk sugárzott helyén való műsorokat, mert az embereket jobban érdekli egy nyolcéves amerikai kisfiú irreális győzelme az anyuka nyakláncát fenyegető rosszak felett, egy beszélő disznó, vagy egy „Zs-kategóriás” akcióhős egyszemélyes hadjárata az éppen aktuális gonosztevők ellen. Úgy tűnik, nem volt ahhoz elég akciódús az ’56-os forradalom, hogy gyermekeinknek inkább azt mondjuk: „Nézd! Ez volt az, amikor nagyapád szembenézett a tankokkal!”
Nemrég, Október 6-án édesanyámmal cigarettát pöfékelve jött az ötlet: „Soroljuk fel a vértanúk neveit”. Megpróbáltuk, nem sikerült. Szégyenpír ült ki arcunkra, mikor a kilencediknél elakadtunk. Be kellett rohannom egykori történelemkönyvemért és onnan kipuskázni a „helyes válaszokat”. Mikor kap végre fejéhez a magyar szülő, a magyar fiatal? Ha Augusztus 20-áról csak a tűzijáték ugrik majd be? Ha majd Március 15-én a tükörbe nézve, felteszi a magának a kérdést, vajon kit is szabadítottak ki a börtönből az akkori ifjak, és a válasz csak egy gyermekkori kötelező olvasmányból kimásolva gyászosan csak ennyi lesz:
„Tanár Úr kérem, én készültem!”
Végül is, valahol csak el kell kezdeni…
Limpek
