A minap lelkesen, széles mosollyal az arcomon újságoltam a barátaimnak: cikket írok Lázár Ervinről! Erre egybehangzóan nekem szegezték a kérdést: Az ki? Szóhoz sem jutottam. A saját generációm nem ismeri korunk egyik legfantasztikusabb íróját? Nem olvasta A Hétfejű Tündér meséit? A lyukas zoknit, melynek a végén a lyuk nagyobb lesz, mint maga a zokni? A kék meg a sárga meséjét, amiben kimért hangon tárgyalja meg egy kék és egy sárga festékpötty, hogy milyen goromba a másik, és menjen arrébb, míg a végén egyetlen zöld pöttyé olvadnak? A Nyúl mint tolmács történetét, ami szerepel is az egyik általános iskolai magyar nyelv tankönyvben, tehát mondhatni tananyag? Nem hallottak még Dömdödömről? Nem ismerik Lázár Ervint?! Ez nem maradhat ennyiben.
Senkit nem fárasztanék (a szükségesnél több) életrajzi adattal, csupán képet szeretnék adni arról a meseíróról, aki a 20. század elembertelenedő világában is olyan értékeket képviselt, melyekről már csaknem elfelejtettük, hogy léteznek.
Lázár Ervin felmenői mezőgazdasággal foglalkoztak, ám őt az irodalom érdekelte, mellyel, ha kissé nehezen is, de megbékélt a család. Újságíró végzettsége mellett magyartanári diplomát szerzett, ám sohasem tanított. Munkatársa többek közt az Esti Pécsi Naplónak, az Új Időknek, majd az Élet és Irodalomnak. 1971-től szabadfoglalkozású író, ám első meseregénye, A kisfiú meg az oroszlánok már 1964-ben megjelenik. Meséi példa nélkülien új, jellegzetes hangon szólaltak meg, s ez az olvasói körében a rajongásig népszerűvé tette. Legismertebb kötetei A Hétfejű Tündér és A Négyszögletű Kerek Erdő. Nem csupán gyermekeknek írt, felnőtteknek szóló regényei a Fehér Tigris és a Csillagmajor. Ám mikor műveit jobban megvizsgáljuk, meséiben is könnyedén felfedezhető az a morális érték, ami talán pont a felnőttekből hiányzik, a gyermekekben pedig még megvan.
A Kossuth- és József Attila-díjas alkotó mikor élete utolsó évében megkérdezték tőle, elégedett-e az életével, azt válaszolta: igen, de ha újrakezdhetné, inkább asztalosnak menne. Két gyermekét „társszerzőnek” nevezi a mesekönyvei megalkotásában, és sokszor merített ihletet saját gyermekkorának emlékeiből.
Minden könyvének szereplőit valós élmények alapján formálta meg, és legtöbbnek jellemében ő maga is benne van. Még az ágya mellett is volt egy füzete, ha valami furcsát álmodik és felriad, feljegyezhesse. Ennek a leglátványosabb eredménye az volt, hogy egyszer álmodott egy kis verset, és azt az egyik meséjébe bele is írta, így hangzik: "Szerda ablakában csütörtök ül, és ordít csütörtökül."
Elégedett volt az életével, azt vallotta, aki nem érzi magát öregnek, az nem is az. Úgy nyilatkozott, ha a jótündér megkérdezné tőle, újrakezdené-e az életét, határozott nemmel felelne.
Hogy hogyan született vitathatatlanul leghíresebb mesehőse, Dömdödöm alakja? A történet benne van A Négyszögletű Kerek Erdő meséiben. „Azért kezdte el azt mondani, hogy "dömdödöm" mert úgy érezte, hogy a szavaknak nem mindig pontos a jelentése, de mindenképp az esti távoli beszédből ered, mert amikor este beszélget két ember, akkor a távolból figyelő csak annyit hall, hogy döm dö döm dö döm. Innen ered az ő neve.”
Azért teremtette meg varázslatos és öntörvényű mesevilágát, hogy az elveszett értékeket átmentse a borzalmak utáni időkbe, a gyűlölködés és öldöklés helyett olyasvalami szülessen, ami mentes minden gonoszságtól, ártatlan mégis hatalmas morális értékkel bír. Meséiben nincsen gonoszság, a Pomogácsokról, akik „majd jönnek” – holott senki nem tudja, kik, vagy mik azok, kiderül, hogy nem is léteznek. Jöttük hírére mégis hatalmas fejetlenség támad, mindenki látni, hallani véli őket és meséli, hogy mennyire nagyok és ijesztőek és borzalmas lények – jól példázza ez a világunkat: bizonyság nélkül is bármit elhiszünk bárkinek.
Történeteivel vigaszt adott gyermeknek és felnőttnek – a mese álcája mögé rejtve.
Lázár Ervin 2006. december 22-én hagyta itt e világot hosszan tartó, súlyos betegség után. 2007. január 10-én helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temető művészparcellájában. Azon a napon gyászba borult az egyébként mindig vidám kacagástól hangos Négyszögletű Kerek Erdő is, Dömdödöm, Mikkamakka, Vacskamati, Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon, Aromó, a nyúl, Szörnyeteg Lajos és Bruckner Szigfrid hálával gondoltak alkotójukra.
Búcsúztatóján Csukás István így fogalmazott: "Sóvárgó szívvel és sóhajtva megállapíthatjuk, hogy jobb volt a világ, amikor közöttünk élt - derűsebb, könnyűbb és könnyelműbb".
Isten Vele!
Törteli Nikolett
SZTE-JGYPK
Tű főiskolai magazin
Szeged
