Interjú Szatmári Gáborral
(rajzoló, festő, punk-rock énekes, "anti-művész")
Rápillantok a tőle kapott Joe Strummer-t ábrázoló festményre, nagy levegőt veszek és elindulok. Az alkalomhoz illően pár üveg Dankó Pista édes vörössel felfegyverkezve kerestem felSzatmári Gábor, Szati barátomat, hogy szóra bírjam rajzaival, egyéb munkásságával kapcsolatban. A "dél-alföldi rém" mosolyogva nyitott ajtót. Kinyitottuk a bort, a háttérben zakatolt a punk-rock, mint torkomban a szívem. Végül túléltem, nem is volt olyan veszélyes.
Honnan ered a rajzolás szeretete? Mióta szereted meghódítani az üres rajzlapokat?
Kiskorom óta imádok rajzolni, mindig is szerettem a kreatív dolgokat, tudod, hogy megy ez. A kisgyerek elkezd építőkockákkal játszani, és akkor beindul valami. Már általános iskolában is jártam rajzszakkörre, már ott is tehetséges gyereknek tartottak.
Elvégeztél egy divattervező sulit, milyen fontos ismereteket sajátítottál el itt, és mennyiben formálta mai stílusod kifejlődését?
A divattervező suliban eltöltött két év mondhatnám, életem legszebb két éve volt. Sok szempontból, magánéleti szempontból is meghatározó volt. Ott ismertem meg barátnőmet is. Rengeteg mindent tanultam, pont nemrég írtam levelet az egyik tervezőtanáromnak, akinek köszönetemet fejeztem ki, hogy mennyi mindent nyújtott nekem, mennyi új dologgal megismertetett. Főként tervezéssel foglalkoztunk, az iskola rendkívül egyéniségformáló volt. Lehetőségeinkhez mérten sok technikát elsajátítottunk.
Milyen eszközökkel és technikákkal dolgozol?
A tust és a töltőtollat nagyon szeretem. Régebben a ceruzás grafikát szerettem, de ma már ez a számomra meghatározó eszköz. A különböző technikákat másért és másért jó használni, de szeretem keverni ezeket, kedvelem az úgynevezett vegyes technikát, melyben többféle eszközt és anyagot használok (festék, pasztell, kollázs-technika). Főleg divatillusztrációimnál jött elő, hogy rengeteg fajta technikát alkalmazunk egy művön belül. Törekszünk az anyagszerűségre, hogy különböző eszközökkel milyen anyagokat tudunk megjeleníteni. Grafikus munkával hogy fejezem ki a bőrt, a textíliát, vagy papírkollázzsal bármilyen más anyagokat, esetleg direktben odaragaszthatunk például bármilyen textíliát, semmi sem szab határt a kreativitásnak.
Amióta ismerlek, műveid központi témája a nő, a nagybetűs NŐ. Miért ők szerepelnek szinte mindenhol?
Hát mert a nők szépek. Ez bizonyítja, hogy real-hetero művész vagyok!(nevet) Szerem a női nemet, főleg a szép nőket, bár ez relatív, ugye. Én a női nemet tisztelem, szeretem és becsülöm. Két évet töltöttem egy női iskolában, hárman voltunk fiúk. Nőparadicsom volt. Sok férfinak ajánlanám, sokat lehet tanulni a nőktől.
Nem fúrják egymást?
Dehogynem! Fúrják ők mindenhol! (nevet)
Ezek a „leánykák” sokszor túlszexualizáltan szerepelnek. Perverz állat vagy, esetleg ez a paródia, tudatos provokáció, avagy csak a figyelemfelkeltés része?
Szerintem mindegyik, is-is! Minden embernek van valami perverziója, ha így éli ki, az a jobb.(nevet)
Tudsz egyáltalán férfit rajzolni? Amióta ismerlek, még nem láttam olyat, talán az a metálos póló az egyetlen, amin férfi van.
(Nevet) Nem, azon is nő van!
Tényleg?
Hát mellei vannak!
Hogy vitt rá a lélek?
Muszáj volt!
Ilyen korán eladod magad?
(Nevet) Neem. A munka az munka!
Van, hogy megbízásból csinálok zenekaroknak, vagy valamilyen cégnek, kiadóknak logótervet, pólótervet, amibe természetesen beleviszem a saját szívemet, lelkemet.
Van egy konkrétan a nőről magáról szóló sorozatod. - Persze a legtöbb ilyen, de ez konkrétan a másik nemet pakolja a boncasztalra. -
Jól értelmezem, hogy néhol kifigurázod őket, illetve, hogy ebben jó nagy pofont osztasz ki a feministáknak (is)?
Is-is. A kiállításnak az volt a címe, hogy Húzzunk le még egy bőrt a nőről. Szeretem a női nemet, számomra csodálatos a női test és én a saját stílusomban, a képregényes vonalon, durva, nyers, harsány vonalakkal szerettem volna ezt prezentálni a közönségnek, minél egyszerűbben - egy színnel, mert a fekete-fehér az nem szín - fekete-fehér és pirossal megoldani ezt, minél spontánabban megjelenítve egy kis mondanivalóval megfűszerezve.
Jól látom, hogy kifigurázod azt is, hogy sokszor a nőket tárgyként kezelik?
Nem látod rosszul. Ez a mai világ egyik alapvető hibája, de nem csak a nőket, hanem sajnos mindent és mindenkit. Ennek az igazi vesztese maga az ember és a természet.
A csajokon kívül másik visszatérő témád a gépek. Elidegenedés, civilizációs ártalom, csodálat? Miért?
Megvetés és csodálat. Jó egy bizonyos dolgot minden oldalról körbejárva megszemlélni, megvizsgálni, így próbálom elmondani a véleményemet az embereknek. A képeim szerintem hétköznapi emberek számára is egyszerűek, érhetőek, erre is törekedtem, hogy világos és érthető legyen az emberek számára.
Igen, ez általában elmondható, hogy képeid bár meghökkentőek, elvontak és határokat feszegetnek, de csak éppen annyira, hogy ez az élvezhetőség rovására nem megy, de mintha törekednél arra, hogy értelmezhetőek, érthetőek legyenek a műveid. Nagyon sokat lehet rajtuk gondolkozni, de szerintem tiszta üzenetet hordoznak.
Törekszem arra, hogy a kép ne egy kommersz valami, de azért érthető legyen. Sokan úgy értelmezik a kortárs művészetet vagy a magas művészetet, hogy az egy túlvilági dolog, annak megértésére csak egy bizonyos kör, vagy emberréteg hivatott.
Sokszor mondod, hogy idézőjelben tartod magad művésznek, inkább antiművészként definiálod magad. Mi az, ami miatt ódzkodsz a művész meghatározástól? (Belterjesség, konvenciók, sznobok, önbizalomhiány?)
Igazából nem sok személyes tapasztalatom van, nem igazán tartom magam művésznek.
Úgy vélem, hogy tulajdonképpen bárki csinálhat bármit. A régebbi korokban a művész, a művészet mint fogalom, valamilyen magasztos dolgot, kiváltságot jelentett. Ezt a huszadik században teljesen lerombolták, de a dadaizmus után már nem nagyon lehet hova vinni a dolgokat. Én egy huszadik-huszonegyedik századi gyerek vagyok, ebből a korból merítem az ihleteket, de ez nem jelenti azt, hogy a gyökerekre és a múltra nem lennék kíváncsi.
Alkotásaid nagy része polgárpukkasztásra alkalmas. Szereted a punk zenét és hozzáállást. Jól gondolom, hogy ez jelenik meg műveidben? Sikerült a punkot hangszórókból a rajzlapra csábítani?
Próbálok egy fricskát adni a köznépnek! (nevet) Nem mindig tudatos, amikor éppen kedvem van. Teszem, amit teszek, elsősorban saját szórakoztatásomra, lehet, hogy ez most egoistának hangzik, de minden emberben kell, hogy legyen egy kis egoizmus, ennek ellenére nagyon szeretem megosztani másokkal, amit csinálok.
Meghökkentő, hogy képeiden néha előfordulnak önkényuralmi jelképek, sarló-kalapács, vörös csillag, horogkereszt is. Mi ennek az üzenete?
Én nem vagyok egy nagy szakértő, egy történész, de elég sokat olvastam és egy általános képem van róluk, ahhoz, hogy elítéljem mind kettőt. Ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ezek nem létező dolgok lennének, nem kezelem őket tabuként. Ez egy olyan helyzet, hogyha jó írói vénával lennék megáldva, akkor írnék ezekről a rezsimekről. Én inkább kifigurázni szeretem ezeket. Szeretek fricskát adni azoknak, akik már annyira fanatikusan gondolkodnak egy-egy dologról, hogy az már átfordul valami szörnyű dologba, majd tettekbe, mint például a huszadik század diktatúrái.
Legújabb rajzod egy pályázatra készült. Mesélnél erről?
Az egész ott kezdődik, hogy nekem van egy kis galériám a deviantart.com-on, ahol megnézhetik a képeimet, fröcsöghetnek, vagy akár dicsérhetnek is. Ez egy nemzetközi közösségi portál, ahova bárki feltöltheti a műveit, készíthet magának egy profilt. Szoktak lenni pályázatok, vannak csoportok, és tagja vagyok Magyarország csoportjának, a Hungaromaniának. A legújabb pályázat számomra egy nagyon jó témát dolgozott fel, melynek címe „A Civilizáció Rákja: Ipar”. Meg volt szabva, hogy fekete-fehér munkákat várnak, illetve, hogy hármas tagolású legyen a munka. Én kicsit más szempontból közelítettem meg. Nálam a civilizáció rákja maga az ember. A kép címe Embertelenítés. Szimbolizálja az elidegenedést, az emberek közötti kommunikácó megszűnését, az iparosodást, az értéktelen dolgok előtérbe kerülését, az emberek jelentéktelen semmikké válását. Az ember a mai anyagközpontú világban önmaga paródiája. A végén maga az ember is egy tárggyá válik. Embertárgy-tárgyember.
My First Rejected (Az első elutasításom) című kreálmányod készítéséhez az első elutasított pályázatodról küldött, hűvös hangvételű hivatalos tájékoztatót használtad fel. Nekem nagyon tetszik, szerintem vissza kellett volna küldened, hadd pislogjanak. Mesélnél erről?
Három képet küldtem, egy pasztellképet, egy festményt, egy tusrajzot. Kaptam egy visszautasító levelet, ami csalódás volt, de nem vette el a kedvemet, ez mutatja, hogy a negatív dolgokon is lehet nevetni. Ezt még hajaztam avval, hogy mindenféle eldobott dolgot használtam fel hozzá.
Néha megjelennek a nemzeti témájú motívumok a rajzaidon. (Pl.: Busó, Zászlótartó lány) Mit jelent számodra a hazád és a patrióta életszemlélet?
Annyi minden van ebben a nemzetben, országban, sok a kiaknázatlan lehetőség, az olyan dolgok, amiket az emberek elfelejtettek, vagy azok, melyeket „trendivé” lehet tenni, mint például a busós témák, amiket egyszerűen imádok. Ezek az álarcok, maszkok csodálatosak. Olyan motívumvilágunk van, melyből nagyon sokat lehet meríteni, sajnos én egyelőre kevésbé ismerem ezeket, de mindenképpen szeretnék majd egy kicsit belemerülni.
Valóban, egy hagyomány akkor jó, ha élő. Egy hagyomány nem feltétlenül egy múzeumi darab. Vinni kell tovább. Ezért van a busós pólónak is nagy sikere.
Így van. Nem akarok most itt külfölddel jönni, mert nem is kell a külföldet majmolni, annyit azonban feltétlen lehet tanulni másoktól, hogy ők hogyan alkalmazzák napjainkban a hagyományaikat. Ott van például a kedvenc kanadai zenekarom, az SNFU énekese, Mr. Chi Pig, aki mellesleg fest is, és például a kanadai indián törzsek motívum-világából merít és fest mai szemmel nézve modernnek vett képeket. Itthon is lehetne valami ilyesmit csinálni. Kicsit barátságosabb, korszerűbb, népszerűbb formában megismertetni az emberekkel a kultúrát.
A zászlós lány magyar zászlójába szegedi címert rajzoltál. Ezek szerint nem csak a patriotizmus, hanem a lokálpatriotizmus is sokat jelet számodra?
Egyszerűen imádom ezt a várost, soha nem fogok elmenni innen.
Elérkeztünk a kedvenc témámhoz, a Mr. Merriemerrie és Dr. Mumu kérdéskörhöz. Legújabb sorozatod erről a két karakterről szól, változatos helyzetekben ábrázolva. Hogyan született meg a két karakter és valójában kik ők, milyen világban élnek?
Ó hát, nem olyan nagy dolog ez, hogy egész kérdéskörnek kéne velük foglalkozni!(nevet)
Dehogynem!
Az ötlet teljesen magától jött. Egy kattanás és kész. Ebben a két figurában talán én vagyok benne a legjobban. Talán itt adom leginkább önmagamat. Azt próbálom kifejezni, hogy mennyire tudok bolondos és sokszínű lenni. Ezek a képek is nagyon színesek, imádom a vibráló, élénk színeket és szeretném magamat is megőrizni ilyen lendületesnek, ilyen színesnek, vidámnak, de ugyanakkor olyan groteszknek is. Kedves, aranyos figurák, de azért süt belőlük az őrület. Én is ilyen vagyok.
Ezeket a karaktereket rajzaidon meg is szólaltatod. Egy-két szavas párbeszédek ugyan, de ütősek. Hogyan születnek, mit üzennek Mumuék ennek a gyarló világnak?
Ez a sorozat inkább csak szórakoztatni akar, rólam szól, az érzéseimről.
Mr. MerrieMerrie skizofrén, vagy Dr. Mumu tényleg élő entitás?
Ez inkább maradjon titok, nem akarok minden poént lelőni.
Érdekes, hogy a sorozat egyes elemei különböző művészeti stílusra, illetve művészre utalnak, az egész olyan, mint egy kirándulás. Mennyire nehéz olykor stílusról-stílusra ugrálgatni?
Ezeket a képeket majd, ha lesz rá lehetőségem, szeretném egy kiadványban megjelentetni Mumuizmus címmel. Szeretném ezzel is megmutatni, hogy mennyire törekszem a sokszínűségre, mennyi minden van rám hatással, és ez egyfajta tisztelgés azok előtt, akiket szeretek.
De marha jól meg van csinálva, még a gyerekrajz is megjelenik, a sorozat „legautentikusabb” darabja.
Igen, a gyerekek a legőszintébbek, a gyerekek a legnagyobb művészek.
Rabpelenka című sorozatod egyedülállóan őszintén foglalkozik a betegségeddel. (Szati nyílt hátgerinccel született, de, hála Istennek, teljesen rendesen tud járni, ami ilyen esetben ritkának mondható. Azonban inkontinenciával - vizelettartási problémákkal - kell megküzdenie nap, mint nap, betétet kell hordania.) Miért döntöttél amellett, hogy elkészíted ezt a sorozatot, és mennyire volt lelkileg nehéz ezt megrajzolni?
Megrajzolni nem volt nehéz, elkezdeni volt az. Megrajzolni inkább megkönnyebbülés volt. Közzétenni kicsit nehezebb lépés volt, bár, ha az ember már megcsinálta… A megalkotás folyamata komoly érzelmeket váltott ki belőlem, sok feszültséget és korlátot oldott fel ez a kinyilvánítás. Főleg magam számára nyíltam meg jobban és talán a barátaim a környezetem számára is világosabbá vált, hogy mi zajlik bennem. Végül is ez egy önterápia volt nekem. Ha ezt meg is nézik és tetszik is valakinek, az még többet segít, az még jobb.
Mindenképpen becsülendő, nem az önsajnálat jelenik meg rajta, hanem inkább az, hogy szembenézel, haladsz előre. Bátor tett.
Anyukádat, barátaidat és a hozzád közel állókat is megrajzoltad ebben a sorozatban…
Persze, alapból akartam már egy ilyen dolgot rajzolni, köszönetképpen azoknak, akik mindig is ott voltak mellettem. Ez egy jó dolog…
Avass be az alkotás folyamatába. Hogyan készül egy mű?
Teljesen változó. Sokszor spontán. Jön az ötlet, elő a lap, bármi.. és kész. Sokszor itt áll össze (a fejére mutat). Van olyan, amin hetekig gondolkoztam, és amikor teljesen összeállt, akkor vetettem papírra. Volt úgy, hogy elégedett voltam magammal, mert teljesen azt jelenítettem meg papíron, amit az agyamban láttam. Az külön jó dolog. Amúgy nem nagyon vagyok egy nagy vázlatos.
Képregények, pop-art, dadaisták és még ki tudja mi minden volt rád hatással, mik voltak a legfőbb inspiráló irányzatok és kiket tekintesz példaképeidnek?
Én úgy vagyok, hogy innen-onnan amik érnek, azt átveszem és formálom. Ezek főleg az általam szeretett és tisztelt alkotásokból, irányzatokból kerülnek ki. Az alap a képregények, melyeket kiskorom óta szerettem olvasni, majd próbáltam rajzolni. Ahogy az ember egyre jobban ássa bele magát, rájön, hogy mennyire sokrétű és színes ez a műfaj, nem csak az úgynevezett kommersz dolgok vannak, hanem itt is meg lehet találni az igazi értéket, itt is vannak korszakalkotó munkák. Kedvenc íróAlan Moore (Batman: Gyilkos tréfa, vagy szerintem a legnagyobb műve a Watchmen), Jack Kirby rajzoló (X-men, Superman) a '60-as-'70-es évekből. John Byrne rajzoló, történetíró, 80as évek eleje (X-men: Főnix halála). Talán aki legnagyobb hatással volt rám Mark Silvestri, aki X-ment is rajzolt nagyon sokat a '80-as évek végén, '90-es évek elején és mindig remek történetírókkal dolgozott, mint például a legendás X-men író, Chris Claremont. Mostanában viszont inkább underground képregényeket vagy gyűjteményeket lapozgatok. Imádom Eric Drooker valamint Charles Burns munkáit. Hazai munkák közül most Stark Attila Kulo Cityje az, ami nagyon tetszik, de az nem képregény, talán inkább egy rajznapló.
Egy időben nagy Boris Valejjo-s voltál. Hála Istennek azonban ez a szerelem véget ért. Mi az oka a váltásnak?
Kicsi voltam. (nevet)
Pedig azt hittem, hogy ez a kérdés fogja adni a beszélgetés vezérfonalát. Csinálj Valejjos Dr. Mumus képet!
Gondolkodtam már amúgy rajta. Majd lehet, hogy megpróbálkozom vele. Elég nehéz.
Több kiállításod is volt (Húzzunk le még több bőrt a nőről! Válogatott enyelgések…) Milyen volt ezeknek a fogadtatása?
Ezek kisebb kiállítások voltak, pl.: iskola kávézójában, ilyesmik, de jó volt a fogadtatásuk és örülök, hogy ez is létrejött, a jövőben is megpróbálok még hasonlókat szervezni.
Ruhákat is terveztél, melyek többször is szerepeltek divatbemutatókon? Milyen volt ennek a fogadtatása, kívánsz-e még tovább mozogni ezen a vonalon?
Nem tudom még, hogy a jövő mit hoz.
Jellemezd kicsit ezeket a ruhákat. Mi volt a koncepciód?
A vizsgamunkáknál kikötés volt, hogy hordható és kisebb szériában is legyártható ruhák legyenek, nem haute couture darabok (azok a tervezői ruhák, amik már jelmezbe fordulnak át), a tervezés egy adott téma köré csoportosult, de ezen kívül szinte teljesen szabad kezet kaptunk, lehetőségeinkhez mérten, persze folyamatos értekezés a tanárainkal, akik felügyelték a munkamenetet és "helyre igazítottak" minket, ha úgy látták jónak.
Elég sok mindennel foglalkozol még; pólókat terveztél metálzenekarnak, borítót, lemezmintát Dashcraftnak, a Keserű Giliszta szegedi punzenekarban énekelsz, elektronikus zenét is készítesz Gemini 7 néven, stb. Beszélj ezekről egy kicsit. Hogy van energiád ennyi mindent alkotni?
Lopom a napot! (nevet) A Dashcraftot Bernáth Tomi nevű barátom csinálja, ez egyfajta elektromos underground "zene", vagy inkább zaj (nevet), talán 21. századi punk, csak nem a három akkord van, hanem az ember tekergeti a sequencert. Hatására kezdtem el csinálni "a saját kínzásomat a hallójáratok számára". (nevet)
A Keserű Gilisztában együtt zenélünk, mit jelent neked ez és a punk-rock?
Mindent! Punk az megnyugvás nekem, megtaláltam a közegemet ez az én világom.
Szabad világ?
Ja, az, csak mostanában vannak páran, akik korlátok közé akarják szorítani. Mi elsősorban magunknak zenélünk, de ha ez másnak is tetszik, akkor az nagyon jó. A punkban mindig is ez volt az őszinteség. Nem egy eljátszott, vagy megjátszott szerep. Belőlem jön minden, amit a színpadon látnak, nincs megjátszás. Vagy ha úgy jobban tetszik, imádom megjátszani magam, szórakoztat! Tiszta ellentmondás, de ez gyönyörködtet benne. Pózerkedés, de legbelül meg mégis saját magad vagy. Áhh nehéz ezt nemhogy pár sorban, de oldalakban is megfogalmazni, hogy mit szeret az ember benne.
Legutóbb egy olyan über performance-t hajtottál végre, hogy sikerült a közönséget a klub hátsó szegmensébe visszaszorítani.
(Nevet.) Ja, akkor jól sikerült, bár egy kicsit részeg voltam, nem nagyon figyeltem, mi történik körülötem, pszihózis, eggyé válás a zenével, ez az amit érzek akkor, ott, abban az időben.
Az interjúnak több apropója is van. 1. Megismertessünk téged, alkotásaidat a Magyar Trendi Klub olvasóival. 2. Első alanya vagy az alapító tagjaink bemutatását célzó interjúsorozatnak. 3. Valamint első fecske vagy abból a tervezett interjúsorozatból is, amelyet fiatal művészekkel tervezünk megjelentetni az MTKlub hasábjain. Miben tud segíteni szerinted a klub a fiatal tehetségeknek?
Egy fiatal művésznek érdemes minden lehetőséget megragadni, ez egy segítség, ezt egy jó kezdeményezésnek tartom. Egy interjút vagy egy rövid írást közétenni az erre vállalkozó emberkékről, mert az országban nagyon-nagyon sok tehetséges ember van, sokan nem kapnak megfelelő publicitást, amit megérdemelnének. Ha csak ez egy kis szikla a továbbugráshoz, továbblépéshez, akkor már megérte szerintem.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Munkát szeretnék, hogy finanszírozzam a továbbtanulásomat. Reklámgrafikusként szeretnék elhelyezkedni, vagy valami ilyesmit.
Most a barátnőmmel egy életnagyságú Mr. Merriemerrie és Dr. Mumut akarunk készíteni, már meg van hozzá a "nyersanyag", az utcára… de nem akarom előre lelőni a poént.
És még egy, a Metal Hammertől nyúlt utolsó kérdés: Mit üzensz az olvasóinknak?
Éljen a metál!
Szilágyi Kristóf
