Magyar Trendi Klub

A Magyar Trendi Klub (mtklub.hu) cikkeinek archívuma.

Kövesd a frissítéseket!

Friss topikok

Az Ötödik Pecsét

2009.09.11. 21:32 mtklub.hu

 Nagyon, de nagyon kevés film akad, ami nálam tíz pontból tízet kap. Hogy ezt elérje, a hibafaktornak majd nullának kell lennie. Fontos a jó rendezés és forgatókönyv, a meggyőző színészek,a megfelelő kamerakezelés, a filmhez illő képi világ kialakítása (nem feltétlenül az élethűség a fontos, mint ezt láthattuk például Martin Scorseese Drakulájában, Rodriguez Sin City-jében, vagy Tim Burton Álmosvölgyében)a mondanivaló maga (ha van) és annak átadása. Ha ezek mindegyike sikeresen megvalósul, általában olyan végeredményt kapunk, ami után azt mondhatjuk: „Azta!”

Pontosan így jártam az „Ötödik Pecsét” című filmmel.
(A Bibliában ötödik pecsét a Krisztus üzenetét lezáró hét egyike. Az Újszövetség végén, a Jelenések könyvében bekövetkező apokalipszis során ezek feltörésével közelít a világ vége. Az ötödiknél ítéltetnek meg az emberek, hogy igazak-e, vagy sem.)
op1.jpgA film története egyszerűnek tűnik és valóban nem bonyolult: öt ember kocsmai beszélgetését dolgozza fel. Egyikük táskájából előkerül egy szép darab – a jelenlegi nyilas terror alatt nehezen beszerezhető – marhaszegy. Ezzel indul a majd egy órás társalgás, mely alatt az asszociáció dobál minket témáról témára. Ne gondoljuk egy percig sem, hogy a film ettől unalmas, vagy vontatottá válna, a kialakult viták ugyanis vagy érdekesek, vagy remek lélekábrázolást nyújtanak a szereplőkről. Az utóbbi akkor válik igazán fontossá, amikor eljutunk a film közpotni kérdéséhez, ami: Ha most meghalnánk és új életet választhatnánk magunknak, vajon a kegyetlen tetteit fel sem fogó (így bizonyos szempontból ártatlan) zsarnok, vagy a mindent tisztességben eltűrő rabszolga sorsát vennénk vállunkra? Maradnánk-e tettekben is annyira igazak, mint azt szóban magunkról állítjuk?
Ezek után már-már elkerülhetetlen, hogy szereplők életében történjen valami hatalmas horderejű dolog, ami próbára teszi emberségüket. Az, hogy ki bukik meg és ki nem, majd kiderül.
A mű maga hamisítatlan régi vágású magyar film. A hosszú snittek nem vonják el a figyelmünket az eszmecseréről, a lassú kameramozgás pedig olyan érzéssel tölt el minket, mintha magunk is a kocsmában lennénk és kívülállóként szemlélnénk az eseményeket. A vitapartnerek közül négyen igazi barátok, az egymással való gúnyos incselkedésükből származó lehelletnyi humor feledteti velünk néha a komoly témával járó lélektani feszültséget. Mindazonáltal az „Ötödik pecsét” - sok társával ellentétben - nem néz minket hülyének, feltételezi rólunk a megfelelő intelligenciát, hogy szájba rágás nélkül el tudjon vezetni minket a végkifejlethez. (Sánta Ferenc könyvét nem olvastam, de feltételezni merem, a helyzet ott sem más...)
op2.jpgA színészek játéka egyszerűen kiváló. Ez már csak abból is remekül látszik, hogy Latinovits még negatív szerepben is szimpatikus, Őze Lajosönelégült nézésétől falra mászunk, Márkus Lászlótmeg két perc után legszívesebben jól pofán vágnánk. Egyetlen alakítás nem nyerte el benne a tetszésem, szerintem mindenki rájön majd kire gondolok.
Mindent egybe vetve nem egy kellemes péntek esti, pattogatott kukoricás mozi, nem ajánl felhőtlen szórakozást, de elgondolkodtat, új nézőponttal ajándékoz meg, ha hagyjuk.
Egy tanácsot még megejtenék így a végén: Ne nézzünk meg a neten fenn lévő video részleteket a filmből, mert belefuthatunk pont egy olyanba, ami lelövi a poént. Mi lett volna ha tudjuk mi a Psycho vége, mikor elkezdjük nézni? Nem lehet mindenki olyan "szerencsés", mint egyik kedves barátom, aki másodszor is meglepődött a Hatodik Érzék végén...

Az ötödik pecsét (1976)

rendező: Fábri Zoltán
író: Sánta Ferenc
forgatókönyvíró: Fábri Zoltán
zeneszerző: Vukán György
operatőr: Illés György
jelmeztervező: Kemenes Fanni
látványtervező: Vayer Tamás
vágó: Szécsényi Ferencné
szereplő(k):
Őze Lajos (Gyuricza Miklós)
Márkus László (Király László)
Dégi István (Keszei Károly)
Horváth Sándor (Kovács János)
Bencze Ferenc (Béla)
Pécsi Ildikó (Irén)
Moór Marianna (Lucy)
Latinovits Zoltán (Civilruhás)
Cserhalmi György (Haldokló kommunista...)
Bánffy György (Magas)
Vándor József (Macák)
Békés Rita (Erzsi)

Szólj hozzá!

Címkék: film

Orsós magnó múzeum, Terény

2009.06.12. 21:34 mtklub.hu

 Szinte teljesen véletlen, hogy a társaságunk éppen Terényben szilveszterezett: csak annyit döntöttünk el, hogy valahova má'utazni ké'k, el, lehetőleg hegyek közé lévén alföldi (zentai, szegedi) gyerekek, az egzotikum kedvéért. Valahogy a többiek felosztották egymás között a megyéket, ki merre keressen szállást, végül Andrásunk talált olcsó, de annál lepukkantabbat a Cserhát Terény nevű falucskájában, a pápista templom melletti vendégházban. (Tényleg elég borzasztóak voltak az állapotok, még csak be se ágyaztak, mielőtt jöttünk, no mindegy, jól éreztük magunkat.)

Terény egyébként szép hely, a Cserhát is egy különös vidék, jókat lehet kirándulni, a deres-havas erdők, dombok, völgyek között már az odautazás egy szép élmény volt! A közeli Hollókőn is jártunk (külön cikk), a várban is (külön cikk). Terény mellett elindultunk egy erdei ösvényen, ami egy darabig felfelé tart, aztán egy igen széles és lankás domb oldalában megyeget. Egy idő után rájöttünk, hogy ami felé tartunk, lehet vagy egy fél óra járásra, és máris kezdett sötétedni, ezért visszafordultunk. Elágazás nem volt, csak a sűrű erdő.

Erről eszembe jutott az "Alföldi gyerek a hegyekben" sorozat egy régebbi epizódja, amikor a Hargitán olimpikon hódmezővásárhelyiekkel egyik nap elhatároztuk, hogy felmegyünk a hegy csúcsára. Bár a napokban nyakig érő hó esett, mindenki nagy elszánással vágott neki az útnak, csillogó szemekkel, csillogó új túrabakancsokban, kamáslikban, ami egy az újkőkor óta 20-22 évente periodikusan divatba jövő, majd elfelejtett téli ruhadarab. Sajnos azonban az összes ösvény végén, amelyiken csak elindultunk, egy-egy budi volt, mögöttük áthatolhatatlan (megpróbáltuk) erdő. Nyilván csak oda lapátoltak utat, ahova nagyon kellett. Voltak, akiknek meg ennél is jobban kellett, ez jelezte az egyre sárguló turistaútvonalat. A kanyar után pedig rendre feltűnt a (harmadik, negyedik) zsákutca vége a budival.

Na, a terényi erdőben égés nem volt. Nagyon jó napokat töltöttünk a faluban, de amit még tartogatott számunkra, az igazán meglepő volt.

muzeum.jpg

Talán újév napján vettem észre az egyik asztalon heverő szórólapot. Pedig már harmadik napja voltunk ott, csak addig nem volt kedvem olvasni, vagy nem láttam. Vagy olvastam is, csak elfelejtettem. Az is lehet. Nézem: Orsós magnó múzeum, Terény. Meg egy kép, amiről kiderült, hogy itt van közel, a szőlősoron. Látszott az udvarról, igaz, vagy fél óra volt oda az út. (Tényleg széles, lapos dombok. Szilveszter éjjel egyszerre vagy 8 falu tüzijátékát láthattuk. De azért nem olyan dombok, mint a Zenta melletti Fölsőhögy. Hegyvidéki a táj. Fölsőhögy van vagy 20 méter magas és 20 km széles. Igazából észre se veszi az ember. Fölsőhögy, érted.)

Olvasom tovább. Azt írja, a világ legteljesebb orsós magnó gyűjteménye. Nekem egyébként csak ekkor kezdett halványan derengeni, mi is az az orsós magnó. Talán óvodás koromban láthattam legutóbb olyat.

Na, világlegnagyobb, ezmárvalami. Írja tovább. Az összes modell működőképes, és működik is. Meg lehet hallgatni. Erre azért nagyot néztem, mert több száz darabról van szó!

Vagy másfél órát töltöttünk a három szobás házikóban (egy a sor hagyományos palóc lakóházai között), ami minden falán, meg polcokon plafonig volt rakva csodálatos gépekkel, kezdve mutatónak egy darab gramofonnal (ez az egy darab elhajlás az igazi magnóktól, meg talán egyetlen kémmagnó, vagy fekete doboz, erre már nem emlékszem, lévén tranzisztoros, nem csöves erősítésű), majd tizenkilenc ország műhelyeiből háromszázharminc különböző "hangtükör".

Ott vannak a nagy klasszikusok, a legfontosabb valaha létezett darabok, amelyekről persze eddig nem is hallottam, mert nem érdekelt a téma. De ezek olyan tiszteletet ébresztő gépek voltak, (na főleg az egykorú Wehrmacht-induló az első Magnetophon nevű jószágon, 1935, ahogy felcsendült), hogy fölismerném az utcán őket azóta és előre köszönnék.

magnok.jpg

Érdekes történetek kapcsolódnak egy-egy géphez. A múzeumban megtalálható az összes hazai gyártmányú magnó (27 típus). Köztük egy olyan, ami sorozatgyártásra nem került, pedig a világszínvonalat meghaladó minőségű konstrukció volt, és a legelső, ami egyben volt orsós, kazettás magnó és lemezjátszó. A múzeumért egy személyben felelős Nagy Vilmos szerint túl jó fejek tervezték, nem akarta nekik a politika a világszerte elismerést (meg az ezzel járó kapcsolatokat). Akkoriban a Kereskedőtanács döntötte el minden termékről, az alapján, hogy szerintük van-e rá igény, hogy szériagyártásra kerülhet-e. Valószínűleg Jakutföldön is akadt volna olyan ember, aki, ahogy ma is vannak ilyenek, megvette volna az elérhető árú csúcstechnológiát.

A német kémmagnó volt tranzisztoros. Még a tranzisztoros erősítő feltalásának évében fejlesztették ki, mindenből a legminiatűrebb megoldásokat összeépítve (pl. magnószalag helyett acélhuzal) sikerült is egy negyedtéglás hangrögzítő objektumot összetákolni. A hozzá tartozó mikrofon karórának volt álcázva, az óratest bal szélétől diszkrét biciklibovden-szerű kábel vezet a magnóhoz. Ma körömpiszokba lehet építeni hasonlót, de akkor még senki nem gondolt rá, hogy egy bőröndnél kisebb szerkezettel lehetne hangot rögzíteni. Magnó belül a zakó zsebében, fontos azért a jó szabás, meg hogy ne tűrkélje föl az ember az inge ujját. Azért az a bowden feltűnt volna Vologyáéknak.

Szóval, most mindenki húzzon el rögtön Terénybe, és nézze meg ezt a múzeumot, ami nem is múzeum, hanem rezervátum, tekintve ezeknek a gépeknek a ritka előfordulását, meg hogy szemlátomást az örök élet reményében működgetnek. Hatalmas a hangfelvétel-archívum, Nagy Vilmos pedig igény szerint fél órában vagy négy és fél napban beszél egyfolytában a gépeiről nagy örömmel. Ez az ember valami olyat hozott itt létre, ami a Földön kb. négymilliárd embert érdekelne (tehát még a csajok egyharmadát is).

Link:
A Magnómúzeum lapja - fotók, zenék, információk....

Szólj hozzá!

Címkék: útikönyv technika magyar termék

A sehova se vezető utak

2009.04.25. 11:47 mtklub.hu

 

milkyway.jpgMivel előző cikkünkben részben foglalkoztunk a materializmus kritikájával is, így most úgy illik, hogy az jelenkori "ellenoldalt" is kicsit megvizsgáljuk közelebbről. Ez is nagyon fontos terület, hiszen soha ennyi szekta, gyógyító, önjelölt prédikátor nem volt még. Nyakunkon a New Age, a médiában emeltdíjas telefonszámon osztogatják a gyógyító energiákat, lassan mindenki a jövőbe lát, vagy előző életére emlékezik. Ellepett minket az ezoterikus szemét, feje tetejére állt a világ. De mi ennek az oka? Hogyan jutottunk el idáig?

A felvilágosodás után eldobtunk mindent magunktól, ami kicsit is a transzcendenciához kötött volna minket. A tudomány lépett a teremtésmítoszok helyére. Hétköznapjainkból száműztük az ünnepeket,a különlegeset, szürkévé és egyhangúvá téve azt, miközben mindentudásunk felett érzett büszkeségünket kéjelegtük körül önelégülten. Máglyán égettük el szentjeinket és angyalainkat, miközben a "sötét" középkort vádoltuk folyamatosan boszorkányüldözéssel. Pedig az inkvizítorok mi magunk vagyunk.

A templomok kiüresedett hodályokká váltak, Isten pedig beköltözött a templomtorony csúcsának legeldugottabb zugába, ahová a recsegő lépcsőn már nem merünk felmenni. Kivéve persze azokat az eseteket, ha éppen valamiért bűnbakra van szükségünk. Mert ha valami rossz történik a spiritualitástól teljesen kasztrált életünkben, akkor bizony felmegyünk érte a rejtekhelyére és bilincsekbe verve lerángatjuk onnan, hogy közösen szórhassuk rá átkainkat. Mert így kényelmes.

Aztán egy kicsit kelet felé is fordultunk. Arrafele láttunk derengeni jó dolgokat. Valami spirituális még létezett arrafele, amit mi magunk már innen elüldöztünk. Gondoltuk merítünk valamit belőle. Persze ez is valami sajátosan modern és degenerált módon sikerült. Modern ember ugyanis mindig csak a külsőségekkel foglalkozik, kifele néz, sohase befelé. Csak a külső tárgyi, anyagi világ felé. A lélek úgyse létezik. Szóval elmentünk keletre és átrángattunk minden külsőséget azokból a dolgokból, amik pont a befelé fordulásra hívják fel a figyelmet. Így vettük fel szépen a buddhisták és a hinduk maszkját, miközben spiritualitásukból igen keveset merítettünk.

Manapság már mindenhol tonnaszámra lehet kapni az indiai füstölőket, dísztárgyakat és hasonló kacatokat. Ha az ablak sarkába kavicsokat, békákat meg nagyhasú Buddhát rakunk, akkor a feng shui energiák majd megváltoztatják nyomorult életünket. Aggatjuk a karácsonyfára a díszeket, miközben már a gyökere rohad az egésznek.

Kiüresedett zombivá váltunk, akiknek a média mondja meg, hogy mi a jó, mi a szükséges, és mi a követendő példa. De ez nem a média hibája, ellentétben a magukat értelmiséginek tartók folyamatosan hangoztatott közhelyével. A média csak az igényeket szolgálja ki, és igény van a hamis ideálokra, hamis életcélokra és egy illúziók közé hazudott életre.

Nézzük meg közelebbről egy példával illusztrálva, mit is kapunk a nyakunkba, ha komolyan vesszük ezeket a dolgokat. Kapcsoljuk be a televíziót, és váltsunk valamelyik népszerű csatornára.

Szigorú tekintetű színesbőrű fiatalemberek modern ritmusokra gesztikulálnak a levegőbe számukra igen kellemes nemi arányokkal megáldott drága luxus yachtokon. És a szürke öltönyös hivatalnok bámulja. Pedig ő nem fog eljutni ide. De nem azért, mert napi 8 órás alkalmazotti státuszból nem lesz soha luxus yacht, hanem azért, mert ahhoz, hogy szürke öltönyös hivatalnokból vagányul mutogató aranyláncos lazagyerek legyen, egy komplett személyiségcsere szükséges. Lelkileg még kisgyerek ő. Régen anyukája mondta meg neki, hogyha az iskolában jól viselkedik, és sokat tanul, akkor piros pontot kap. Ma az anyukaként kezét megfogó társadalmi ideálok hazudják neki, hogyha tovább hajtja a mókuskereket, akkor majd egyszer, csak úgy magától, valami történni fog. Hirtelen megtörténik a csoda, vagy hatalmas vagyonra tesz majd szert, és szürke öltönyös hivatalnokból szigorú tekintetű színesbőrű fiatalemberré válik, aki luxus yactokon mutogat a levegőbe.

Mind a cél, mind az odavezető út hamis.

És ezek után csodálkozunk, hogy lassan mindenkin úrrá lesz a "miért pont velem történik ez" életérzés? Mindenki mártír, és mindenki úgy gondolja, hogy ő "jobb" életet érdemelne. Frusztrált, csalódott és kiábrándult mindenből. De neki persze attól még jár a szerencse, a megváltás. Majd minden magától megoldódik, és rendbe jön.

Aztán ez a két lábon járó pszichiátriai kórtünet belép valami szektába, mert az jó. Azt hallotta, hogy az "spirituális" és majd attól minden megváltozik. És valóban meg is változik, hiszen a szürkeségből kilépés tényleg eufórikus hangulattal jár. Kicsit boldogabb lesz, és majd olyan embereket tekint "mesternek", "prófétának", akik egy fokkal is célravezetőbb gondolatokat tudnak megfogalmazni, mint ő maga, a szürke kisember, aki már gondolkodni se képes.

Talán pont ez a szürkeség a métely, a rosszindulatú daganat. Külső elvárások közé erőszakolt, szabályokkal körbeszegélyezett hamis életcélok közötti álmodozás egy jobb világról. Ez a szürkeség egy időzített bomba. Időzített bomba az infernális erők felé.

Nem lehet teljesen biztosan kimondani, hogy a modern kor embere teljesen elveszett, hiába fordul bármilyen irányba is. A többség számára az aktuális trendek követése, a szektákba vonulás, az "ezotéria" felé fordulás, vagy a szürke élet további művelése körülbelül ugyanazt az utat jelenti, csak a színtér és a szereplők mások. Viszont létezhetnek még kevesek, akik keresik a tiszta forrást.

De a tiszta forrást megkeresni nem könnyű, nem plakáton hirdetik, és nem is két nap alatt talál rá az ember. Megtalálni és gyakorolni pedig embert próbáló heroikus tett, maga a királyi művészet!

Szólj hozzá!

Címkék: filozófia

Ismét megszálltuk Mohácsot

2009.03.04. 01:31 mtklub.hu

 

pic 029_1.jpgA tavalyi élményektől megszédülve ismét útnak indultunk szombaton Mohács felé, végigélvezni azt a - számunkra - két napot, melyen a mohácsi nép megünnepli a törökök kiűzését, és egyben búcsúztatják a telet. Hosszas ujjkoptató beszámolót idén nem szándékozok leírni, elkerülendő az olvasó fejének és billentyűzetének hangos találkozását, lévén Kri kollega tavaly már lekörmölte a Busójárás lényegét.

Megindult a menet mohács felé. A többieket egy mórahalmi körforgalomban értük be, ahol rótták a köröket, mint a Forma 1-es időmérőn, majd egy kellemes teázással megszakítva (kerékcsere, szárnybeállítás, csapatinstrukciók stb...) folytattuk utunkat szállásunk, Feked felé. Bátaszéken eldöntöttük: jövőre helikopterrel jövünk, lévén légvonalban akkor voltunk lakhelyünkhöz legközelebb - mivel ez jelen esetben nem állt rendelkezésünkre, így kénytelenek voltunk Mohács felé egy hatalmas vargabetűt leírva, és néha kicsit eltévedve megközelíteni Feked 
gyönyörű faluját.
polok.jpgGyors lepakolás után azonnal indultunk Mohácsra, ahol már nagyban állt a bál. Ismét elfoglaltuk tavalyi kapualjunkat, mely már Pince Borz (Borozó) helyett, Centrum Vendégház néven futott. Idén már szombaton is nagy érdeklődéssel fogadták bötyárságunkat, kultúrmentő-ismereterjesztő kiadványunkat, no meg az állat új pólókat. Söndör - főpólódizájner, céhfőnök - új pólónyomó technológiával lepett meg minket, és az arra tévedő jó párezres tömeget. Így most megújulva, szebb minőségben, show elemekkel tűzdelve, egyedi igényeket kielégítve, „frissen sült póló” szlogent harsogva tudtuk gyártani pólóinkat. Gyártani… mert most tényleg helyben készültek. Az érdeklődők kiválasztották a pólót, a mintát, majd hátul végignézhették amint vészhelyzetbe illő tempóban sül kedvenc Busójuk. Pólógyártásban Biosz és Ábel jeleskedtek igazán.
Póló a lapon, minta rajta, vasaló lecsuk, időzítő ’bekapcs, sör szisszen pár korty, törlés, időzítő visít, vasaló kinyit, és lőn kész a póló.

szeretgetes.jpgIdén körülbelül 500 busó szeretgette, rémisztgette már szombaton is a lányokat. Pedig nincs mitől félni. A busó szelíd, nyugodt fajta, futnod se érdemes előle, mert úgyis elkap. Ha ő nem, akkor a társai, és ha szaladó leányzót látnak, akkor egyre többen odagyűlnek, és simogatnak, „szeretgetnek”, mert (ezért meglincselnek) bizonyára rossz fát tettél a tűzre elmúlt évben.

A főtértől majdnem a Dunáig tartott a zsibvásár. Forralt bortól a pálinkáig, kis busó maszktól a nagy busó maszkig, bonsai kereplőtől a méteres „csodafegyverig”, minden megtalálható volt a soron. Ebből - természetesen csak a hidegre való tekintettel - az előbbiekből fogyasztottunk elmerengve azon, hogy miért nem héliummal töltött Busókat árultak a lufis standnál a manapság népszerű, mesefigurák helyett? Valószínű a népszerűség az oka, bár el tudnám képzelni, hogy szívesen vinne haza plüss busót egy kisgyerek egy működő kereplővel a szülők vérnyomását növelendő.
Sajnos gyorsan elment a nap összepakoltunk, bevásároltunk és visszaindultunk szállásunkra, egy újabb útitárssal, az amerikai Brandonnal, aki esélytelenül próbált szállást találni a Busójárás előestéjén. Egyből a szívünkbe lopta magát, mikor előkerült a zsebéből egy üveg Unicum. Sajnos következő nap hajnalban mennie kellett, így lemaradt a vasárnapi, igazi nagy banzájról, de legalább megismerte milyen az mtklubbos, magyaros, beszélgetős, borozós éjszaka. Biosz jóvoltából visszajutott Mohácsra és elérte a hajnali buszát.

par.jpgVasárnap reggel újult erővel indultunk meg Mohács felé. Mire megérkeztünk, már elég nagy tömeg volt. Talán többen lehettek, mint tavaly. A fő téren dél felé, beindult a táncos mulatság melyen – a fotózás mellett - próbáltam aktívan részt venni, országszerte ismert, vagy inkább hírhedt falábammal. Nem kis röhej tárgyát képezve sasoltam a mellettem lévő lábát, hogy vajon épp merre, hogyan is lépjek.
Egy órakor kelt át a szigeti busócsoport a Dunán, amit meg se kíséreltünk megnézni. Az ilyen látványosságoknál farkastörvények uralkodnak, aki gyorsabb meg erősebb, az lát valamit. Mi egyik kategóriába se tartoztunk bele. Majdnem így jártunk a busófelvonulásnál is. Itt viszont szerencsére az „aki magasabb” kategória volt a nyerő. Délutánig Krivel sikerült kimaradnunk az eseményekből, próbáltunk besegíteni a pólóknál, ha csak annyiban is, hogy daraboljuk a mintákat, vagy forralt bort szállítunk a többieknek.
máglya.jpgFél hatkor került sor a máglyagyújtásra. Két bátor busó állt a máglya tetején, szikrákat szórva kerepeltek, majd begyújtották (talán) a világ legnagyobb tábortüzét, melyet - pofátlan módon - a színpadról néztük, fotóztam. Jövőre kiteszem magara valami nagy netes média névkártyáját, és megértően bólogatok, mikor leküldik az illetékteleneket a színpadról.
bator.jpgHamarosan egy busó is felkeveredett fekete bundában, majd elkezdte az emberek szájába tölteni borát. Én se menekültem, nem mintha akartam volna. Később fekete busónk elkapott egy hölgyet, és megtáncoltatta a zenészek előtt, majd én is bemutattam falábú tehetségemet a hölgy húgának és neki, miközben reménykedtünk, jövőre ezt már tanítani fogják.
A lángok ismét hatalmasak voltak. Lassan elégett a telet jelképező szalmabábu. Idén kimaradt a tűz körüli szédült tánc, melyben tavaly arcomat égettem, de talán nem is bánom. A hatalmas tömegben ötpercenként sikerült elveszítenünk egymást, de végül tapasztalt módon, egy hátsó utcán a piac - és egyben Busópihenő - mellett gyorsan visszaértünk a többiekhez.
Ők is táncoltak egyet, majd összepakoltunk és – kis bevásárlás után - ismét Feked felé vettük az irányt, ahol még hajnalig beszéltünk, boroztunk.

Busójárás ide vagy oda, mindenféleképpen hatalmas élmény - ha csak egy napra is - ellátogatni Mohácsra. Egy kocsmárosné elmondása alapján jövőre jó volna megnézni az igazi Busójárást. Ami nem a turistáknak szól, hanem a mohácsiaknak, kevesebb ember, ugyanolyan nagy buli. Ekkor kedden égetik el igazán a telet egy koporsó képében. Idén ez úgy tűnik sikerült, megjött a tavasz - kisütött a nap, csiripelnek a kereplők…

Köszönjük!

Tidzsi

 

Szólj hozzá!

Címkék: útikönyv duna hagyomány mtklub

Egy illúzió születése, és halála

2008.10.30. 11:45 mtklub.hu

 "Ha már átértél a túlsó partra, miért cipeled magaddal tovább a csónakot?"

nigredo.jpgA vallásokról és hagyományról szóló sorozatunk második részében kicsit a metafizika területére tennénk egy talán megengedhető kitérőt. Ennek szükségessége abban rejlik, hogy sajnos egyre merevebb és kizárólagosabb a materialista létszemlélet. Kizárólagosság alatt itt az értendő, hogy egy materialista hívő saját materializmusát kizárólagos igazságként, tényként, nem pedig hitként látja. Világlátásának szilárd középpontja a materializmus, és még a kezdő filozófus akarnokok filozófiai játszadozásáig sem jut el, nemhogy az igazi valóság tapasztalásának kereséséig. Pedig a materializmus pont ugyanolyan hit (pistis), mint bármely dogmatikus vallás.

Melyik materialista mondhatja el magáról, hogy személyesen tapasztalta már egy atom vagy egy távoli bolygó valós méreteit? Melyek azok a tudományos tények az életében, melyeket személyesesen is meg tudott tapasztalni, nem pedig csak televízión keresztül vagy hallomásból. Valószínűleg nem tud ilyeneket felsorolni. Ez a fajta tudományos dogmatizmus igazából semmiben sem különbözik bármely más vallásos dogmatizmustól. Alapja a tanítóba, prófétába vagy tudományos személybe és az ő kinyilatkoztatásába vetett feltétlen hit.

Valójában ezek a tényként átélt hitek teremtik meg a valóságnak vélt világot magunk körül. Az egyetlen bizonyíthatóan létező dolog a psziché, a tapasztaló tudat. Minden más körülötte az addigi tapasztalatokból és hipotézisekből felépített merev, berögződött elképzelés.

A teljesség tudata az isteni, míg alatta a róla leszakadt személyes tudat áll. A személyes tudat az, amely személyiségnek nevezett képződményt leválasztja a mindenségről.

Ez a tudat az istenitõl eltávolodva egyre inkább beágyazódik az anyagiba. Nem képes felfogni, hogy a "külsõ" teremtõje maga a "belsõ", így a külsõt egy tõle független, teljesen idegen entitásnak érzékeli. A megrázkódtatás után ettõl a rettenettõl teljesen elhatárolja magát, és kényszert érez, hogy a tõle idegennek tûnõ "külsõben" újra otthonra leljen. Ez a kényszer egyre erõsebbé válik.

És ekkor megszületik az egyéni Akarat, mely megteremti a sziklaszilárd alapokon álló, önmagát építgetõ Ént. Ez az Én képes démoni világokat teremteni, a körülötte lévõ kavargásban kezdetleges szabályszerûségeket felfedezve örök életére szóló törvényeket megalkotni. Ezek a szabályszerűségek, törvények teremtik meg aztán azt a külvilágot, amit a mindennapi élet során maga körül tapasztal. Ez a tapasztalás annyira valóságszerű, hogy képes akár egy teljes életen át ott kísérteni a tudatban anélkül, hogy korrigálásra kerülne. Még Carl Rogers is bevezeti a fenomenológiai perspektíva fogalmát, melyből az egyén saját szubjektív realitásként érzékeli a világot az objektív valóság helyett.

A rossz összefüggésekbõl felépített saját valóság saját magát torzítja tovább. Ahol az Én az addigi logikájába bele nem illeszkedõ változásokat talál, a valóság érzékelését torzítja az addigi bejáratott, ám téves logika javára. Az Én az ami saját önző érdekei miatt végletekig elferdíti a tényeket, és eltakarja a tudat elől a lényeget. Pedig még ő maga sem valóságos, szinte nem is létezik.

Ha ezt az Ént megvizsgáljuk, akkor semmi stabilitást, semmi állandót nem találunk benne. Az egész képzõdmény mikroszemélyiségek folyamatos háborúja. A szellem csatája a jungi árnyékkal, a tudatos harca a tudattalannal. Ennek felismerése a tisztítótûz égetõ lángja, az alkímiai nigredó, a rothadás, a káosz. Aki ezt nem tapasztalja, az nagyon belemerült a saját illúziójába. Élete folyamatos önkorrigálás, folyamatos logikai bûvészet a megmagyarázhatatlansággal. A pincéből fel-fel mászkáló sötét démonok rejtegetése és eltitkolása még saját maga elől is.

Rövid örömök, majd az azt követõ sikertelenségek, és azokat a saját felelõsség alól kimagyarázó belső önmonológok sorozata, téveszmék projektálása a világba. Önelégült bölcselkedés a büszkeséggel teli, de valójában elfuserált és elpazarolt élet felett.

Itt egy olyan illúziókból felépített életről van szó, mely fõként a múlt emlékeinek utólagos felülírásából áll.

Pedig a személyiség valójában egy állandóan változó folyam, melynek medrét csak éberen lehet szabályozni. Az illuzió felszámolása, az ébredés viszont piszok fájdalmas. Ez nem a szekták extázisban örjöngõ vagy a butaságba menekülõ hamis boldogsága, és nem is a hétköznapi élet kényelmes szenvedése a mindennapi falanszter poklában. Az éberség teljessége az illúziók felszámolása. A tudatosság centrumának elmozdítása az isteni centrum felé. Az illúziót teremtõ erõk felismerése, és a felettük gyakorolt uralom. A személyiség tudat általi ellenőrzése megfelelően személytelen távolságból.

De nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy amit ma tudatnak nevezünk, az valójában a lefokozott, lebutított mása az eredeti tudatnak. Hat érzék közé szorított csőlátás. Addig tud csak stabil lábakon létezni, amíg először bele nem gondol, hogy ezen hat érzék, melyen keresztül érzékel valami homályt, vajon mekkora részét képes befogadni a valóságnak, a teljességnek? Ezzel a hat érzékkel tökéletesen "letapogatható"-e a valóság?

Ha pedig nem "tapogatható" le tökéletesen, akkor mégis mekkora rész marad az érzékelésen, a hétköznapi tapasztaláson kívül? Elhanyagolható kis valóságrészletről lehet szó, vagy egy olyan hatalmas valóságszerkezetről, melynek tapasztalása nélkül valóban csak sötétben tapogatózunk?

Próbáljunk egyszer azzal a gondolattal végigmenni az utcán, hogy a körülöttünk lévő világnak mondjuk csak 10%-át tapasztaljuk. Mit rejthet a maradék 90? Mi van a függöny mögött?

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény filozófia

Vásár a Fekete-tónál

2008.10.27. 01:24 mtklub.hu

 A Fekete-tó Szegedtől úgy 250 km-re található a Király-hágón túl, Erdélyben.

A minden évben megrendezésre kerülő vásár idén október 6-án kezdődött, és 12-ig tartott.
Jómagam az utolsó két napra mentem el, régiségkereskedő ismerősöm és családja jóvoltából. Kicsit nehezen indult a nap hajnali kettes keléssel, pár órás alvással, fél tonna kávéval. Kicsit izgultam is, hiszen soha életemben nem voltam még Erdélyben, mivel ennek évenkénti meghiúsulása már lassan olyan megingathatatlan természeti törvénnyé kövült, mint a Newton II.

Hódmezővásárhelyről indulunk így az út csak kicsivel rövidebb mint ha itthonról, Szegedről mennénk. Már mikor a határon átérünk rátapadok az ablakra. Pedig még úgy másfél órát kell aludni a dombokig. Erre olyan fél óra múlva rá is jövök. Egy szűk óra múlva ébredek fel. 20 perc múlva meg is állunk a Király-hágón. Előttem dombok halmaza, kezemben az elengedhetetlen magyar turistakellékek: cigaretta, fényképezőgép, mellettem pedig az öreg csöves kutya, akit később a szendvicsem utolsó falatjaival lehetett csak lerázni. Gyönyörű táj. A dombok közti reggeli köd, kis házak, széna kúpok összhatása örömteli mosolyra fakasztott. Az élet sokkal egyszerűbbnek tűnik, ha az ember ilyet lát. A pár perces révedezés, fotózás és a csöves kutya lerázása után egy órával érkezünk meg oda, ahova indultunk. A vásárba.1.jpg

A Fekete-tavi vásár eredete a pásztorokhoz köthető. Ugyanis régen az évnek ezen szakában hajtották be a nyári legelőről az állatokat, ekkor kapták meg jussukat a pásztorok, akik jó magyar embör lévén szerettek volna azon nyomban az összeg bizonyos – valószínűleg nem csekély – részének azonnal búcsút inteni. Ebből nőtte ki magát a mai, Európa szerte híres vásár, amelyre a régiségkereskedők kontinensünk távoli szegleteiből is ellátogatnak.

Persze nem csak ószeresek kapnak helyet itt. Megtalálható itt minden a lim-lomtól a komoly értékig, a giccstől a szépig, a szilárdtól a folyékonyig. A bazár maga nagy területen, egy patakokkal barázdált völgyben fekszik, több mint ezer árus végeláthatatlan portékájával. A környezet egyszerűen mesés: a völgyet körülvevő dombok keményen törnek az annak alján csordogáló igencsak friss Sebes-Körös fölé. Az összhatást ugyan némileg rontja a higénia szinte teljes hiánya. Szóval, aki nem ért egyet a Rousseau-féle gondolattal az anyagcserét illetően, ürítsen, mielőtt odamerészkedik.2.jpg

A piac sűrű forgatagában egyszerre hallani magyart, románt, németet. Mindenki kézzel lábbal magyaráz, alkudozik, vesz, elad. Persze nem maradunk éhen, ha már ilyen nagy út van a hátunk mögött a reggeli időpont ellenére. Ismerőseim ajánlják a lángost. Mondják nagyon finom és nem olyan mint otthon. Tényleg nem. Vastagabb lágyabb, nyúlósabb a tésztája, kiadósabb. A hatalmas fesztivál-hangulat közepette immáron az éhséget hátam mögött tudva életem egyik legmegnyugtatóbb felfedezését teszem: a tömegből két 25 év körüli fiatal söröskorsós-dűlöngélés-táncolás-éneklés kombójából, valamint a háttérben szóló kvázi elviselhetetlen román nyelvű zene egyvelegéből ráeszmélek: a mulatós zene szerencsére nem csak magyar tradíció!

Pozitív töltéssel szánjuk magunk rá: körbejárjuk a vásárt. Neki is iramodunk. Vegyes a felhozatal. Mind árúból, mind emberekből. Használt ruha, cipők, elektromos eszközök, régiségek, könyvek, díszek, étkészletek, bőrkabátok tengere. Csalódott festőktől, öreg zenészeken és német műértőkön keresztül, Gábor-cigányok tömegéig mindenki. Az utóbbiak kiemelkedően tehetséges üzletemberek, bádogosok, teknővájók. Én is veszek tőlük két fakanalat. 2 lei darabja (140 forint), nagyon jó minőség. Tovább böngészve találok egy márkás tornacipőt, melyet 4000 forintért – mert itt sok helyen forintot is elfogadnak – magaménak is tudhatok.
A nézelődés még órákig eltart, kezd elegem lenni a sokaságból. Úgy döntünk, túrázni megyünk. Megtehetjük, hiszen karnyújtásnyira az ösvény, amely a magasba vezet. Útközben találkozunk egy csoport hegyi mentővel, akik kb. 350 forintnak megfelelő lei ellenében egy hevedert ránk erősítenek, hogy aztán egy kötélen 60 méter magasból suhanjunk alá. A táj gyönyörű. Ősz lévén mindenhol ezer színű fák, bokrok.
3.jpg

Közeledvén az este, elindulunk esti szálláshelyünkre, Kalotaszentkirályra. A hangulatos kis faluban szívélyesen útbaigazítanak minket, könnyen meg is találjuk szállásadóinkat. Mivel a vacsoráig még van egy óránk, elugrunk a közeli boltba egy-két dolgért. Félúton sem járunk, amikor egy tehén tűnik fel az út közepén. Majd követi sok másik. Mint kiderül, szemtanúi vagyunk annak, ahogyan a rétről a pásztor behajtja az állatokat. Sok tulajdonos marháját legelteti egy idős asszony, aki egy kutya kíséretében a faluba tessékeli őket. Innentől minden az ő dolguk, mind hazatalál. Kocsik kerülgetik őket, még néha megállnak legelni egy keveset.

Vendéglátóink roppant kedvesek, túl buzgók is néha: bőséges vacsorával látnak el minket. Zöldségleves, töltött káposzta (amit errefelé kaporral ízesítenek), végül húsok. A reggeli is hasonló: hatalmas tál felvágott, szalonna, házi majonéz, sonka és az elmaradhatatlan padlizsánkrém.
Vicces jelenet játszódott le köztem és a családfő között. A reggeli után kávémmal elvonulok, hogy dohányozzam mellé, mikor odajön hozzám. Beszélgetni kezdünk. Megkínálom:

- Egy szál cigarettát esetleg?
- Nem köszönöm, most szívtam el. Húú, barna szofi?!? Vagy tíz éve nem szívtam ilyet. Mégis csak elfogadnék egyet!

A hosszú búcsú és a kalotai tájszoba megtekintése után visszatérünk a vásárba, hogy egy kevésbé hosszú, de nem kevésbé élvezetes napot tudhassunk magunk mögött.

-limpek-

Szólj hozzá!

Címkék: útikönyv erdély

A moldvai csángók hangszerei

2008.10.01. 11:43 mtklub.hu

 

csangok.jpgA csángó muzsikára jellemző, hogy ma már gyakorlatilag mindenféle hangszeren művelik, nem ritka a komplett dobfelszerelés, a szintetizátor, a szaxofon és az elektromos gitár jelenléte sem! A hagyományos felállás azonban a furulya egyedül, illetve több furulya együtt, vagy a hegedű-koboz, illetve a hegedű-cimbalom felállás. Ez mára annyiban változott, hogy a hagyományosnak mondott zenét játszó zenekarok is legalább három tagot számlálnak: a furulya/hegedű és a koboz mellé dob társult.

 

Leggyakoribb hagyományos hangszerek

Dob

A dobról érdemes megjegyezni, hogy a mai táncházas zenében kétoldalt bőrözött, azaz kétfenekű dobot használnak, esetleg kolomp vagy cintányér kiegészítővel. Valószínű, hogy ez nem volt mindig így: Petrás Mária véleményére hagyatkozva kijelenthetjük, hogy amennyiben ütőhangszert is használtak a muzsikáláshoz, akkor a csak egyik oldalán bőrözött, úgynevezett sámándobot alkalmazták. Ahogy Balogh Sándor is rámutatott, ez nem bizonyított tény, viszont a sámándob meglétére és az újévköszöntéshez kapcsolódó urálás illetve hejgetésnépszokásában való használatára vannak adatok (Sárosi, 1998:26), a kétfenekű dob elterjedése pedig a XX. századra tehető.
A moldvai zenével több szempontból is párba állítható ír muzsikában szintén hatlukú furulya, vagy hegedű viszi a prímet, ezek kíséretét pedig manapság már gitár és egy bodhran nevű dob adja. Ez a dob azonban az 1920-as évekig nagyjából évente egyszer-kétszer volt használatos, főként szelleműzésre, varázslásra használták. Itt is érvényesülni látszanak tehát a hangzás korszerűsítése és a táncolhatóság érdekében végrehajtott változtatások, melyeket a ma már autentikusnak mondható formációk viselnek magukon (forrás: Kiss Sándor és Kovács Gáborján – Bran együttes).

Koboz

Abban Kobzos Kiss Tamás, Pávai István és Sárosi Bálint is egyetért, hogy a koboz a lantfélék családjába tartozik (Kobzos, 2001:100, Pávai, 1993:28 és Sárosi, 1998:48), esetében viszont csak négy pár húrt számlálhatunk és általában a négy párból kettő ugyanarra a hangra van hangolva, pl.: A,E,A,D vagy G,D,G,C vagy D,A,D,G. A koboz szerepe manapság elsősorban a ritmus megadása, de emellett harmóniák befogásával átmenetet képezhet a dallamvivő és a kíséret között. A régiesebb kobozjáték terclépegetésekkel, dallamkövetéssel, esetleg kettőshangzók pengetésével kísérte a hegedűt vagy az éneket, és ritmikailag nem vállalt a maihoz hasonló erőteljes szerepet (Sárosi, 1998:48-49).
A koboznak rengeteg rokon változata létezett és létezik jobbára arab és távol-keleti területeken. Ahogyan Pávai István megfogalmazza:
„a nálunk is meghonosodott rövid nyakú, hátratört kulcsszekrényű koboz tulajdonképpen a perzsa barbatból kialakított és a 17. századtól kezdve az egész arab-iszlám területen elterjedt ud leszármazottja. … Bizáncon keresztül került hozzánk” (Pávai, 1993:28).

Kobzos Kiss Tamás egy írásában Orbán Balázsra hivatkozik:
„Magyar hangszerként Orbán Balázs írja le először egyértelműen a hétfalusi csángók táncmulatságairól szóló leírásában (Orbán Balázs: A Székelyföld leírása, Pest 1873.):
„a kobza egy guitareszerű hangszer, melynek öt bordája, rövid nyaka és nyolc húrja van, ezt tollal pengetik, s a zenekarban a nehezen hordozható czimbalmot helyettesíti, s talán nem tévedek, ha ezt a régi költők által használt kobozzal, miként neve is jelöli, ugyanazonosnak tartom.”
Ez a leírás tökéletesen ráillik a ma használatos moldvai csángómagyar és román hangszerre is (talán azzal a különbséggel, hogy ma inkább hét bordával készítik a hangszert). Ez azonban persze még nem jelenti teljes bizonyossággal azt is, hogy Orbán Balázs állítása igaz” (Kobzos, In.: Balogh (szerk.) 2001:101).

A fentieknek megfelelően, a moldvai csángóknál a kobozzal azonos szerepkört tölt be a cimbalom, illetve ennek is a román hangolású, úgynevezett kiscimbalomváltozata. E hangszer a 19. század végén vált népszerűvé, és ezzel egyidőben figyelhető meg a koboz szerepének háttérbe szorulása is (Pávai, 1993:30).

Furulya, kaval, tilinkó

A furulya vagy sültü(a név valószínűleg a süvöltő szóból származik, néhol Moldvában gyakran mondanak sz-t az s helyett, így ismert a szónak a szültü nevű változata is) (Sárosi,1998:80) egy olyan hatlukú furulya, amelyen a síp légterelője a lukakkal átellenes oldalon helyezkedik el (képet lásd melléklet, Sárosi, 1998:81). Ezáltal lehetőséget biztosít a furulyásnak, hogy alsó ajkával a síp és a légterelő közé „befogva” a furulya erőteljesebb, teltebb hangot adjon, amit a furulyába való „beledünnyögéssel” tovább lehet fokozni (Balogh, 2001:7). Ezen a „hátsó” vagy „alsó” oldalon nincsen oktávváltó lyuk, mely a balkáni furulyák többségén megtalálható, így a fúváserősség határozza meg azt, hogy milyen magasan szólal meg a furulya. Az Erdélyben és Moldvában használatos hatlukú furulyák mindegyike szűkülő furatú, ennek a hamisság szempontjából van jelentősége, így ugyanis lehetővé válik egy igen kényelmes ujjtartás a furulyás számára: az egy-egy kézre eső három-három luk egymástól nagyjából egyforma távolságra helyezhető, anélkül, hogy a furulya bántóan hamis hangsorral rendelkezne (Balogh, 2001:5).
Itt kell szólni egy úgynevezett kettős- vagy ikerfurulya nevű hangszerről, mely két azonos hosszúságú csőből álló, rendszerint egy darabból előállított furulya. Ezen a hangszeren csak az egyik csövön vannak lukak, a másik cső az alaphanggal és az alaphang átfúvásos felhangjaival kíséri a dallamot vivő „ikertestvérét” (Balogh, 2001:6). Az utóbbi időben egyes görgényhodáki furulyakészítők rendre a luk nélküli csőre is fúrnak egy lukat (a másik oldal legalsó lukával azonos magasságban), amit megfelelően használva a mollos dallamok is harmonikusabb kíséretet kaphatnak, ez azonban bizonyos esetekben ujjrendi nehézségeket okoz.
Szólni kell még egy speciális ötlukú furulyáról is, melyet kaval vagy kavál néven ismernek és melynek speciális hangsora egészen keleties hangzásokra is képes, amúgy furulyaszerűen, de kevés furulyás dallamot muzsikálnak rajta (Balogh, 2001:5). Ezt a hangszert nem ismerik minden faluban, de Klézsén és Somoskán használják. Erre utal egy Klézsén gyűjtött ballada egy részlete is:

„…Ha fejem veszitek, Ingem temessetek
Tellám kapujába, Bárányok lyászlyába,

Nagyobb furulyámat Tegyétek fejemhez,
Kisebb furulyámat Tegyétek lábamhoz,

Ha alól fúj je szél, Fújja, fúdogalja,
S eki azt meghallja, Mingyá es azt mondja,

Szép fehér pekurár, Magát havalygassa,
Magát havalygassa, Hazáját sirassa…”
(gyűjtötte: Kallós Zoltán, Klézse, 1955.)
(In: Balogh (szerk.), 2001:5)

Ismert továbbá egy tilinkó nevű, luk nélküli furulya, amelyen dallamot a fúváserősség változtatásával illetve a furulya alján levő lyuk befogásával és elengedésével lehet játszani (Balogh, 2001:6). Ezt a hangszert ma már furulya mintára készítik, ugyanolyan dugós sípszerkezettel és a képzeletbeli lukakkal átellenes oldalon található légterelővel, ahogyan azt már leírtam. Régen a tilinkó, vagy tilinka múló hangszer volt, frissen tört fűzfaágakról húzták le a háncsot, és ha az egybefüggő cső formáját megtartotta (vagyis nem szakadt el), akkor az egyik végéhez közel egy ék alakú bemetszést hajtottak végre. Ezt a végét fújta és a nyelvét használta „dugónak” az, aki tilinkózni akart (Sárosi, 1998:80 és Balogh, 2001:6). Mások ugyanezt a tilinkót úgynevezett peremfúvásos technikával szólaltatták meg, de a hangszer így sem volt igazán tartós. Mihelyst a háncs kiszáradt, a cső megrepedt és használhatatlanná vált, így a modernebb szerkezetű, tartós, „többször használatos”, úgynevezett dugós tilinkó került előtérbe, melyet Bartók a máramarosi románoknál is megtalált (tilincă cu dup) (Pávai, 1993:20).

Hegedű

Saját megfigyelésem szerint a hegedű- vagy cinigé játéknak általános jellemzője más erdélyi vagy jelenlegi magyarországi tánczenékhez képest a virtuóz vonóhasználat, mely sajátosan szaggatottá, pattogóssá teszi a moldvai csángó hegedűszót. Emellett érdekes hangközök is megjelennek a moldvai csángó hegedűjátékban. Horváth Szilárddal tett közös megfigyelésünk, hogy nem ritkán a kis- illetve nagyterc ugrások helyett olyan, úgynevezett semleges tercet fognak a hegedűsök, amely például zongorán nem is szólaltatható meg (pl.: Fehér Márton: Zdrobuleanca). Sárosi Bálint a Gyimesben élő csángók hangszeréről írja, hogy egy ötödik, úgynevezett rezgőhúrt is felszerelnek a hangszerre, ami a teltebb hangzás elérésében jut szerephez (Sárosi, 1998:59).

Ritkábban használt hagyományos hangszerek

Duda

Szintén dallamvivő hangszerként, de leginkább önálló „zenekarként” funkcionál(t) a csimpolya vagy duda (nevezik gajdnak és sípnak is), amelynek mindössze egy oktáv a hangterjedelme (Sárosi, 1998:109), ezért a lejátszható dallamok száma itt kisebb.
„Moldvai magyar dudásokra Zakariás Attila bukkant a hetvenes évek végén. Az erdélyi magyarság népzenéjéből viszont teljesen kiveszett ez a hangszer, emlékét csupán a Sípos családnév őrzi” (Pávai, 1993:25).

Doromb

Dorombot használtak az egész Kárpát-medencében, mára azonban jobbára Moldvában maradt csak fönn, Erdélyből is teljesen kiveszett. Ezen a hangszeren a hangmagasságot
„szájüreg nyelvünk segítségével történő tágítása vagy szűkítése, a hangerőt pedig elsősorban a pengetés erőssége befolyásolja” (Sárosi, 1998:18).

Pávai István is utal írásában, hogy
„a magyar néprajzi tájak közül ma inkább Moldvában gyakori a[hangszer előfordulása], …17 adatközlő kiváló dorombjátékos volt” (Pávai, 1993:38).
(pl.: Farkas Péter: Szerba sztudencilor).

Citera

A citera sem ismeretlen, bár igen ritka; Sárosi nem is említi a Moldvában használatos hangszerek között (Sárosi, 1998:31). Ide jóformán csak Zsitár Márton neve köthető Forrófalváról, valamint egy klézsei bácsié, aki (Balogh Sándor elmondása szerint) immár évek óta nem hajlandó citerázni. A hangszer ma a koboznál sokkal szélesebb körben elterjedt és ismert hangszer, majd mindenütt megtalálható a Kárpát-medencében (Sárosi, 1998:31) (pl.: Farkas Péter: Szerba sztudencilor).

Levélsíp

Szólni kell még az úgynevezett cicélés ről, másnéven pipélésről. Cicélni erősebb levél segítségével lehet, melyet a szájpadláson át a fogak felé préselt levegő rezegtet meg, hangja kicsit a fütyülésre, kicsit a furulyaszóra emlékeztet (pl.: Farkas Péter: Szerba sztudencilor). Manapság a levelet nem ritkán felcserélik egy-egy darab erősebb műanyagra, például irattartó nylon egy darabjára, amint már Benke Félix esetében is láttam. Ezt a zeneszerszámot levélsípnak is mondják, és nem kizárólag Moldvában ismert, hanem jószerivel az egész Kárpát-medencében, hangterjedelme pedig akár másfél oktáv is lehet (Sárosi, 1998:70).

Bika

A bika egy dörzsöléssel megszólaltatott dobféle, mely a magyar nyelvterületen belül csak ezen a vidéken használatos, itt is csak az újévköszöntő hagyományban. Többnyire feneketlen vödörből, dézsából készítik, melyre középen kilukasztott bőrt feszítenek. A lukon körülbelül egy vonónyi lószőrt húznak át, a bőr belső oldalán kis fadarab gátolja meg a szőr lukon való átcsúszását. A földre állított dézsa fölé áll a játékos és megnedvesített kezével húzza a feszes lószőrt, amely így megrezgeti a bőrt. A keletkező hang alapján hívják bikának a hangszert (Tátrai – Karácsony Molnár, 1997:258 és Sárosi, 1998:29). A bika hangját utánozni lehet egy dobon is: a zenész benedvesített ujját tologatja a bőrön a hangszer közepe felé, úgy, hogy az ujj rezgesse meg a bőrt, ezáltal betöltve a lószőr szerepét (Benke Félix, Walch Márton elmondása alapján, 2003).

Ének

Természetesen a mindenhol „kéznél levő” hangszerük az embereknek itt is az énekszó. Noha dolgozatom tárgyát nem képezi a vokális népzene elemzése, fontosnak tartom legalább megemlíteni a zenének ezen ágát. Ugyanis egyes táncoknak létezik énekes változata is (Virágtánc, Gergelytánc, Tanulótánc, Öreg vagy Lapos Magyaros, Keresel, Serény Magyaros), más táncokat pedig kobozkísérettel dúdolnak, laláznak (pl.: öves – CD-melléklet: Gyöngyös János: Öves). De nagyon fontos szerepet töltenek be az úgynevezett „szentes énekek”, melyek rendszerint ünnepekhez, jeles napokhoz kapcsolhatók, vagy a balladák, melyek vizsgálata önmagában kimerítené egy hasonló dolgozat kereteit.

Modern, nem hagyományos hangszerek

Fa- és rézfúvósok

A klarinét, szaxofon, valamint rézfúvós hangszerek használatának elterjedése a II. világháború utánra tehető, amikor is a katonazenekarok hangszereit a cigány muzsikusok vették kézbe. A szaxofon nemcsak a moldvai csángó zenében és nemcsak szóló, vagy prímet vivő hangszerként jelent meg, hanem az ekkortájt létrejövő, trombitákkal, harsonákkal és kürtökkel felálló, rendszerint cigányok által szervezett rezesbandákban is aktív szerepet kapott.
Szükséges megjegyezni, hogy a rézfúvós hangszerek megszólaltatása a helyi cigányzenészek által csak legritkábban „iskolai” tanulás következménye. Néhol a szó szerint eldobált hangszereket vették magukhoz a későbbi muzsikusok, és autodidakta módon tanultak meg játszani azokon, ezért előfordulhatnak sajátos fogás- vagy fúvásmódbeli eltérések a klasszikus megszólaltatási technikákhoz képest.
Egy érdekesség a fúvástechnikához kapcsolódik. Nem is elsősorban a moldvai muzsikusok körében jellemző jelenségről van szó, hanem zömmel román muzsikusok technikájára és náddal megszólaltatható, tehát fafúvós hangszerekre jellemző. Az e hangszerek (klarinét, tárogató, szaxofon) fúvókáján elhelyezett nád rezgését a klasszikus megszólaltatás módja szerint alulról fölfelé irányuló nyelvcsapással lehet megszaggatni. Az így elért staccato hatás azonban csak bizonyos tempóig produkálható kiegyensúlyozottan. Ahhoz, hogy a moldvai muzsikára is jellemző, akár 120-140-es tempót is staccato módon lehessen elérni ezeken a hangszereken, a ’nyelvelés’ technikáján kell változtatni: a nádat nem csak alulról fölfelé, hanem felülről lefelé is meg kell tudni csapni. Ennek elérésére több mód is kínálkozik: vagy a nádat lehet a fúvókán túl kihúzni, vagy pedig a nyelv mozgását kell megváltoztatni, azaz a teljesen szabályos fel-le irány helyett a fúvóka testével közel párhuzamosan mozgatva a nyelvet kell a hangszert megszólaltatni. Az előbbinek velejárója, hogy a nád a játékos nyelvét hamar megvágja, az utóbbit a közel függőlegesen tartott hangszerek esetében nehezebb elérni, tekintettel arra, hogy a fúvóka máshogy helyezkedik el a szájban és a pontos megszólaltatáshoz szükséges szorítás erőssége is más.
Pávai István szerint a rezes bandák már a háborúkat megelőzően is működtek, de a falusi emberek számára ritkán voltak hallhatóak: csak a legmódosabbak fogadtak 6-8, vagy akár 10 tagú bandát. Általánosnak számított a hegedű-koboz, vagy a hegedű-cimbalom kettőse, a legszegényebbek pedig rendre csak egy vagy két furulyást hívtak. Idővel aztán mindenféle felállásban muzsikáltak együtt e zenészek, s akár a gyűjtőket is megtéveszthette egy-egy mulatság, ahol az adott anyagi keretek két rézfúvóst és egy hegedűst meg egy cimbalmost engedtek megfogadni. Egy ilyen felállású zenekar még nem tekinthető autentikusnak. Pávai István egy másik jellemző esetet is említ: köztudott, hogy Széken a zenekar kizárólag három tagból (hegedű, brácsa, bőgő) áll, egy mulatság alkalmával azonban a zenekar összeveszett és a brácsás kiment a táncházból. Erre egy táncos hazaszaladt és elhozta – talán gyermekkori – harmonikáját, és a brácsát az est további részében így helyettesítették. Ha egy tapasztalatlan gyűjtő csak aznap este érkezik Székre, úgy, hogy nem marad, csak másnap reggelig, akkor igen jó esélye van arra, hogy a széki mulatságok zenekarainak hivatalos felállását hegedű-akkordion-bőgő felállásnak könyvelje el (Pávai István elmondása alapján, SYMA Csarnok 2004.).

Történtek feljegyzések egy főút melletti faluban, Lészpeden is, ahol dob és klarinét összeállításban muzsikált egy házaspár, majd a klarinétos férj halálával, a dallam- és táncrepertoár egy része is a feledés homályába veszett (Pávai István említése, SYMA Csarnok 2004.).

Harmonika

Harmonikát a szaxofon mellett használnak manapság, tekintettel arra, hogy hangereje értelmezhető kíséretet ad az erőteljesen megszólaló szaxofonhoz (saját következtetés). Itt érdemes azonban megjegyezni a külső-rekecsini Fehér Márton és fiainak együttesét, amelyben a prímet vivő hegedűt harmonika és dob kíséri (pl.: Fehér Márton és fiai: Serény magyaros).

Szájharmonika

Ismerik és kedvelik a szájharmonikát is, melyet alkalmanként a furulya helyett használnak kíséret (koboz és dob) nélkül. Érdekesség, hogy a speciális légzéstechnikát igénylő hangszert sokan igen magas szinten szólaltatják meg, függetlenül attól, hogy egyébként milyen hangszeren játszanak. Kiváló szájharmonikás Legedi László István, klézsei furulyás és Benke Félix, somoskai dobos is. A hangszer Moldvai megjelenés a Kárpát-medencei megjelenéshez hasonlatosan a XX. század elejére tehető (Sárosi, 1998:119).

Székely Zoltán

 

Szólj hozzá!

Címkék: zene folklór

Kihalás - tanulságos hőzöngés napjaink gasztroállapotáról

2008.10.01. 00:46 mtklub.hu

 halle_mit_kuc.jpgMár megint kitéptetek egy darabot belőlem ezzel a czikkel. Hát tényleg a konyhánk is odalesz lassan! Egyre inkább kihal az emberekből a főzéstudomány ebben káosz-társadalomban. Manapság nem csapkodják össze a lakóparki lakások modern konyhastúdióinak falát. Rozsdamentes mosogató, számítógépvezérelt mosogatógép, 9 égősoros, programozható villanytűzhely, mp3-lejátszós hűtőszekrény. Persze mindez beépítve a konyhabútorba és egybenyitva a nappalival. Minek ez az egész, ha nem használjuk? Meló után feldobsz egy zacskó ipari Újházi tyúkhúslevest, amit a lengyelektől importálunk? Vagy egy zacskó durumtésztát meg valami Ben bácsi szószát? (Ki a f. az a Ben bácsi?)
Hogy őszinte legyek: a modern globálkonyhából egyedül az olasz ér valamit számomra. Talán fűszerességével közelebb áll magyar konyhához, mint az íztelen nyugati párolt húsok (szegény állatok értelmetlenül halnak meg).
A gond a rohanó világ fogyasztói társadalmában keresendő (dógozzá-veddmeg-dobdee). A nők nem főzni tanulnak, hanem menedzserek lesznek. Meló után nincs idő főzni, mert akkor nem marad idő semmire. A bulvárlapok mellékes cikkeikben ontják az "Egyél falevelet, mert az jó" témájú cikkeiket. (Ezen cikkek íróinak üzenem Besenyő Istvánné mondását: "Ti meg egyetek inkább makkot! A makk egészséges!") A lelkes olvasó persze észre sem veszi, hogy a végén tök egyoldalúan étkezik és beteg lesz, netán elhízik a sok bifiduszefenzisztől.
Hát én amondó vagyok, együnk inkább változatosan. A jó magyar ételek mind nagy üstben, bográcsban készülnek - nyáron össze lehet csődíteni a haverokat kint a friss levegőn, és együtt főzni valami finomat és sokat. Ilyenkor mindenki önt valamit a bográcsba, és a többi tanulhat valami új fortélyt. (Rossz még nem sült ki ilyenből sose.)
Tizenhárom éve lakok falun. Amikor gyerek voltam, még minden háznál voltak haszonállatok. Ma már nem nagyon vannak a környékünkön sem. Elvétve kukorékol egy-két kakas hajnalban. Úgy kezdődött az egész, hogy a környékbeli húsüzemek egyre kevesebb állatot vásároltak fel, végül egyet sem (inkább behozzák külföldről). Egy-két állatot meg nem éri meg fenntartani. Egyre kevesebb a disznóvágás is. Kihalnak a szokások. Az új generáció nem veszi át a szaktudást. Ki tud ma disznót bontani a fiatalok közül? (Egy embert ismerek csak.) Urbanizálódik a falu!
Tárkony, majoránna, bazsalikom, kakukkfű, babérlevél egyre kevésbé használt fűszerek, pedig nem egészségtelenek. Mértékletes fogyasztásuk segíti az emésztést.
Főzzünk finomakat, mert azok vagyunk, amit eszünk!
-Kori-

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény gasztronómia

Lecsó patkány nélkül

2008.09.18. 01:09 mtklub.hu

 Félreértés ne essék, semmi bajom szuperséf francia patkánnyal, de a lecsó, az mégiscsak magyar találmány. Egy igazi Hungaricum!

Azt a csodát csak a magyar gasztronómia tudja elkövetni, hogy az egyenként is karakteres összetevőkből egy olyan íz kavalkádot varázsol, amelynek sem az ízét sem pedig az illatát nem lehet összetéveszteni semmi mással kerek e világon!

A magyar ember enni és inni szeret a legjobban, ezért aztán se szeri, se száma a különböző kulináris élvezeteket nyújtó fesztiváloknak kis hazánkban. Szinte nem is találunk olyan ételt, vagy italt, amelyet ne ünnepelnénk meg, legyen szó akár borról, pálinkáról vagy sörről. Az ételeink közül talán eddig a rántott húsnak nincs fesztiválja. Csak, hogy a legjelentősebbeket említsem a Bajai Halászléfőző verseny a legnagyobb hírű szerte a világon, utána következik a sorban a Békéscsabai Kolbászfesztivál, amely szintén világhírű esemény. A bajai után a szegedi halászlé ünnepe is a legnagyobbak közé tartozik. Privát véleményem, hogy a szegedi halászlének nincsen párja! Aztán sorolhatnám még a különböző, tészta, sajt, túró, vadász és halász rendezvényeket, de sosem érnénk a végére.

Szülővárosom, ez a talán kicsit perifériára szorított kedves város, Békéscsaba három gasztronómiai fesztivállal büszkélkedhet. A legjelentősebb természetesen a Kolbászfesztivál, de erről majd bő másfél hónap múlva teszek jelentést. Van még csülökfesztivál, és a bevezetőben említett lecsó ünnepe.

lecso.jpg
Kép innen

Az idén a nyolcadik lecsófesztivált tartották Békéscsabán augusztus utolsó hétvégéjén, a főutcán. Három napig folytak a szórakoztató programok kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Volt itt kiöregedett táncdalénekes, Edda koncert, sorozatsztár és divatbemutató, egy szóval minden, amit a tisztelt publikum üveges tekintettel végig tudott nézni.

Enni,- és innivalóban sem volt hiány. Természetesen a lecsó volt a fő fogás a büfésátorban, de e mellett is mindenki megtalálta az ízlésének leginkább megfelelő betevő falatokat.

Az utolsó nap fő attrakciója a lecsófőző verseny volt. Ezen a viadalon a több mint negyven csapat ragadott bográcsot és fakanalat, hogy összemérje a tudását, és megmutassa a zsűrinek és a közönségnek, hogy milyen lecsó kerül a tányérokba a családi titkok leleplezése után.

Mert a lecsó nem csupán hagyma, paprika és paradicsom! Nem! A lecsó, az tudomány, az hit, szeretet és titok.

Tudomány, mert nem csak beledobálok mindent az edénybe és megfőzöm, dehogy! Megvan a lecsófőzésnek az elve és a rendje! Nem mindegy, hogy mit mikor teszek bele, nem mindegy, hogy meddig hagyom a hagymát pirulni, hogy mikor sózom, mekkora lángon párolom. Aki mindent csak összedobál, az vét a lecsófőzés alapelvei ellen, az nem viseltetik kellő tisztelettel ez iránt a nagyszerű étel iránt. Az az ember lenézi a lecsót.

A lecsókészítés hit, mert közben megdicsőül az ember, mert a természet ajándékait csodává formálja a hite. Aki hit nélkül főz lecsót, annak sohasem fog sikerülni.

Szeretni kell, mert szeretet nélkül nincsen semmi, ami meg mégis van, az ízetlen, löttyedt és unalmas.

És a titok! A lecsónak nincs szabványa, nincsenek kőbe vésett szabályai, arányai és receptje. A lecsó úgy jó, ahogy a készítője megálmodja. Szinte bármi kerülhet bele, ami harmonizálni tud a három fő összetevővel. A legtöbbször persze tojás, virsli és rizs kerül bele. Nagyszerű a lecsó kolbásszal is, és belepárolt csirkehússal, de láttam most a fesztiválon cukkinisat és krumplisat is. Ezek mind-mind családi receptek, titkok, amiket az ember a családjából hoz, és talán nem is gondol arra, hogy évszázados titkokat őriz magában.

Jómagam harmadjára indultam a főzőversenyen. 2004-ben egy második helyezéssel értékelték a munkámat. Tavaly sajnos nem sikerült a lecsóm, mert cifrázni akartam, és elrontottam. Nem voltam elég alázatos a lecsóhoz. Az idén visszatértem a gyökereimhez, és a nagymamámtól látott ki tudja, hogy hány éves, és honnan származó recepthez, és főztem egy egyszerű tojásos lecsót, amit különdíjjal jutalmaztak a fesztivál végén.

Semmi trükk, semmi ciráda, semmi extra, csak lecsó. Ez volt az alapelvem, amikor nekikezdtem. Bejött! Szép volt, friss volt és lecsó ízű! Mert a lecsónak ilyennek kell lennie!

És, hogy mi volt benne? Füstölt szalonna, hagyma, paprika, paradicsom és tojás. És só. Az arányokat talán ösztönösen próbálja kitalálni az ember, de a szeretet és a hit segítségével valaki mindig vezeti a szakács kezét, vagy egy távoli ős, vagy egy patkány. Én az előbbiben hiszek.

Legközelebb a kolbászkészítő versenyen indulunk a barátaimmal immáron tízedik éve. Ott most egy másik, a lecsóhoz hasonlóan méltatlanul kezelt hungaricumot fogunk népszerűsíteni, a fröccsöt.

Minden kedves olvasót szeretettel várunk a Kolbászfesztiválra, amely 2008. október 25-én lesz Békéscsabán. Aki szereti a jó ételeket, a jó hangulatot és mérhetetlen mennyiségű italt, annak mindenképpen ott a helye. Én úgy szoktam jellemezni, hogy egy tízezer fős lakodalom disznótorral egybekötve!

Egy szó mint száz: enni és inni jó, hungaricumokat enni és inni pedig kötelesség!

Isten áldjon mindenkit!

Lovas Levente Péter

Szólj hozzá!

Címkék: gasztronómia

Szász Endre

2008.09.16. 12:35 mtklub.hu

 Szász Endre, festőművész

(1926. január 7. - 2003. augusztus 18.)

"Értelmetlen dolognak tartom, hogy a művész hozzá nem férhető, meg nem érthető alkotásokra törekedjen a modernség, újszerűség ürügye alatt. A műalkotások lényege az állandóság. A természet olyan alaptörvényei a témái minden képnek, amik már akkor is voltak, amikor az ember még nem volt, és lesznek akkor is, amikor már rég nem lesz ember..." Szász Endre

Egyszer régen, úgy 10 vagy 12 éves lehettem, általános iskolai osztályommal kirándultuk Hollóházára. Megnéztük a gyárat, az ott dolgozókat, de volt ott egy kiállítás... Szász Endre művei voltak kiállítva, amelyek azonnal bevésődtek a retinámba majd az agyamba. Elmosódott, torz alakjai, amelyek egyszerre szépek és riasztóak, mégis oly' kifejezők mintha egy mélylélektani tanulmányt olvasnánk csodálatosan poétikus szintre emelve... Olyan trauma volt számomra ott, azokat a remekműveket megtekinteni, hogy a mai napig azon gondolkodom, vajon láthatom-e még e képeket egyszer... ugyanis ritkaságszámba megy ennek a kiállításnak helyváltoztatása.

oregasszony.jpg

Endre Szasz, azaz Szász Endre, akit a fekete-fehér mintáiról, mint művészete kikristályosodott formája, jól ismerjük. Festményei azonban, amelyekben teljesen kibontakozik zsenialitása, már kevésbé ismertek. Pedig az elmúllt 20 év minden bizonnyal leghíresebb magyar festője azon kevesek közé tartozik, akik portrékban filozofálnak. Mintegy megszemélyesíti, megfoghatóvá, megismerhetővé teszi elvont fogalmainkat. Segítségül hívja ehhez egyetemes szimbólumrendszerünket, s azokat szürreális szituációkba helyezve igyekszik minket felkavarni, jó alaposan.

Ez a nagyszerű festő, aki Csíkszeredán született, és magát székelynek tartja, diákéveit szülővárosában törtötte, majd a fővárosi Képzőművészeti Főiskolán sajátította el mestersége alapjait. Ezután a szépen felfelé ívelő karriert egy kellemetlen peres eljárás szakította meg, mely következményeként az ifjú festő egy évet töltött börtönben (a vád fegyverrejtegetés volt). 1951-es szabadulását követően Amerikába költözött, s itt mintegy 20 évet élt, luxus körülmények között, művészetéből. 1951-től 1960-ig mintegy 600 könyvet illusztrált, 1960-tól 1970-ig pedig elsősorban festményeket készített. 1970-ől húsz éven át Torontóban, illetve Los Angelesben élt és szerzett hírnevet magának. És mégis.... mégis hazajött Magyarországra, - "Föl-földöbött kő"-effektus, ugyebár. 1990-ben tért haza,és részt vett a Hollóházi Porcelángyár stúdiójának megalapításában. Mellette ékszerekkel, bútortervezéssel is foglalkozott. Szász Endre kiérdemelte a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje kitüntetést, és Munkácsy Mihály-díjban is részesítették. Műveit Budapest mellett bemutatta Szófiában, Krakkóban, Pécsett, Szegeden, Párizsban, Berlinben, Helsinkiben, Mexikóvárosban, Oslóban, Bécsben, Ammánban, Johannesburgban, Tokióban, Torontóban, Montrealban, Ottawában, Vancouverben, New Yorkban, Los Angelesben, San Franciscóban és New Orleansban is. 2003 januárjában kapott Szféra Glóbusz-díjat, melyet betegsége miatt nem a gálán nyújtottak át neki.

Smog.jpg

Ennek ellenére nem sok becsületes albumot adtak ki róla magyar nyelven. Ezeket a képeket jómagam szkenneltem be egy erősen megcsonkított (értsd: kitéptek egész lapokat belőle a "kifinomult lelkű műkedvelők") 1983-as albumból. Azt hiszem megérte... De ezt döntsétek el ti.

 

Szólj hozzá!

Címkék: művészet szasz endre

Miért pont átlátszó a víz?

2008.09.10. 11:39 mtklub.hu

 waterfire.jpgBármilyen hülyén is hangzik, tök régóta gondolkozom azon, hogy a víz miért pont átlátszó. Még kisgyerek koromban csodálkoztam el rajta emlékszem, és azóta, ha nem is nem hagyott nyugodni, de legalább is időről-időre felmerült bennem a kérdés. Ugyanis arra már rég rájöttem, hogy a természetben mindennek oka van. Valószínűleg ezért hiszek Istenben (és nem azért mert anyámék belémsulykolták volna...). Hisz mindennek az oka Ő. Ezért nem lehet ezeket az okokat megfejteni teljesen, csak bizonyos részleteiben. Ezért maradnak nyitva mindig is az alapkérdések: hogy ne is foglalkozzunk velük. Hozzáteszem, szerintem az ateista ember amikor azt mondja, hogy "ez a véletlen műve" vagy "a sors akarta így", valójában Istenre gondol, csak gyáva és gyenge hogy kimondja. Esendő, nem szabad haragudni rá.
Nos az eredeti kérdésem (miért pont átlátszó a víz?), nem ilyen alapkérdés, épp ezért nyugodtan lehet rajta gondolkozni. De akárhányszor elő-elő jött bennem, hát választ sosem találtam rá.
Aztán tegnap rájöttem, de indirekt módon: éjszaka gyalogoltam hazafelé, ki voltam tikkadva és egy nyomóskútnál kortyoltam néhány jó nagyot. Felegyenesedve körülnéztem és rádöbbentem, hogy a víz a levegő esszenciája. Ezért átlátszó!
Az esszenciák tehát jelen vannak a világunkban. Levegő nélkül nem tudnánk élni, de víz nélkül sem. Tehát nemhogy létjogosultságuk van, hanem a legfontosabb közülük egyenesen létalkotó! A sűrítmények, melyeket olyan hajlamosak vagyunk az eredőjéhez képest lebecsülni, valójában az élet mozgatórugói közt vannak, de legalább is döcögősebben működik az óramű nélkülük. Vegyünk egy példát: a pálinka a sűrített napfény. A pálinkában nincs minden meg amit a nap kihozott a gyümölcsből, ugyanakkor egy kortyban tucatnyi barack zsúfolódik össze. Csak a legfontosabb, legértékesebb alkotórészek. De a pálinka azért is jó példa erre, mert megmutatja, hogy az esszenciák jótékony hatása csak egy bizonyos mértékig tart. Pont a töménységükből kifolyólag nem pótolhatják az eredetit amiből készültek. Ez még a vízre és levegőre is igaz: vízből nem lehet akármennyit fogyasztani, a levegőt viszont képtelenség túladagolni.
Befejezésül még egy általam nagyon kedvelt írótól két idézetet szeretnék bemásolni, ami az előző gondolatmenetemhez illik és valamennyire alá is támasztja. Félreértés ne essék, a Teremtő óvjon attól, hogy össze merjem hasonlítani magamat Hamvas Bélával. De nem is ő indította meg a zuhatagot, hanem csak egy korty víz hazafelé menet.
"A valóság küszöbe. Még én, de már nem az. Amikor az ember rájön arra, hogy a test tömény szellem, és a logika tömény mágia, és az anyag tömény anyagtalan, és a tartalom tömény forma, és a csoda tömény valóság."
“Felteszem ugyanis a kérdést: mi az a betegséghez igen hasonló nyugtalanság, az az irritált korlátoltság, az a zaklatott sietség - ma idegességnek mondják -, ami az ateistákra annyira jellemző? Vallás nélkül élni nem lehet. Régi megállapítás és megdönthetetlen. Van jó vallás és rossz vallás. Ez az egész. Vagy Istenben hisz az ember, vagy szurrogátumokban. E szurrogátum igen sokféle lehet: nevezhetik elvnek, világnézetnek, diktátornak, haladásnak, humanizmusnak. Nőknél hiúságnak, kevélységnek, önimádatnak, öltözködésnek, hisztériának, rigolyának. A mai vallásszurrogátum neve: materializmus. Hogy miért nevezi magát így, rejtély. Én vagyok a materialista, kedvesem, én, aki a töltött paprikához és a szilvás gombóchoz imádkozom, aki az asszonyok füle tövéből áradó illatról álmodozom, aki a drágaköveket imádom, aki poligámiában élek az összes csillagokkal és virágokkal, és aki bort iszom. Bort. Halljátok? Mint mindenütt, a dolog itt is azon múlik, hogy jó, vagy rossz. Én vagyok a jó. A rossz materialisták anyagáról az az önkéntelen érzésem van, hogy az tulajdonképpen nem is anyag, hanem cement. Sem megenni nem lehet, sem meginni, sem megnyalni, sem vele aludni. Ez az anyag hullája, ez a ronda nehéz por, ez a hülyén szürke és köznapi ész jelképe, ez a mámortalan massza, ez a komisz rideg számítás (amely sohasem válik be), maga az absztrakció, ez az ateista anyag.“
Folytatás Básthy Ágnes tollából, a hitelesség kedvéért msn-ről bemásolva:
Ágnes says:
Amikor az ember a paradicsomból kiűzetett és aláhullott a földre, a vizet és a levegőt is magával rántotta, magával együtt, magában, mivel azok ők maga... mindnyájan tudjuk, hogy az emberi test 70%-a víz, az anyag. Mindannyian esszenciák vagyunk. Éppolyan könnyűek mint a levegő, és ép olyan életet adók, mint a víz. Ebből következik, hogy isteniek vagyunk, hisz Isten mi magunk vagyunk.
Ágnes says:
Akárhová futunk előle, nem szabadulhatunk, mert magunkban hordjuk az esszenciák formájában. Ne fussunk el előle, mert nem tudunk, ez éppolyan lehetetlen, mint az hogy Ő megnyilvánuljon a materialistáknak is érthető formában. Ő nem mérhető és nem megfogható számokkal, nem látható, hiszen a látó szem sem képes önmagát látni. A valódi dolgunk nem egyszerű és nem nehéz, nem könnyű és nem súlyos teher.
Ágnes says:
Magunkban kell felsimernünk őt, mert megunkban horjuk az esszenciák fomájában.
gyerek @ sniper.hu says:
lassan lassan prédikációt írunk mi ketten:D
És megint - a közlés után két nappal - bele kell még nyúlnom a cikkembe, amely lassan már nem is csak az enyém lesz. Villa tollából ugyanis nagyon elgondolkodtató hozzáfűzés érkezett, amelyet kár lenne csak úgy a kommentek közt sínylődni hagyni:
Az ég istene barátságot kötött a vizek istenével, ebből a barátságból ered az eső. Az eső amely minden létetzőt táplál ezen a földön. Édesvíz, égi áldás. Történt pedig, hogy a kísértő meg akarta fagyasztani az ég és a víz isteneinek barátságát. A gonosz mesterkedése csak még nagyobb csodához vezetett: Megjelent a hó. A megfagyott víz, mely változatos formában, hópelyhekben jelenik meg. A föld nem nyeli el egyből, tisztelettel felmutatja. S a havas táj messzire veri a fényt: hírdeti az ég és a víz barátságát. Minél inkább igyekszik a kísértő megrontani a világot, a végén mégis csak egyre szebb dolgok születnek. Így bánik el a teremtő erő a pusztítóval. Ilyen módon épül és szépül világunk, ahogyan halad az idő. Mondják, hogy nincsen két egyforma hópehely. Ez a szemet gyönyörködtető változatosság a bizonyítéka annak, hogy mennyi információ, mennyi gondolat sugárzik reánk odaföntről.
Most, hogy aludtam egyet a cikkre és végigolvastam, még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a víz egy csodálatos anyag számtalan csodálatos tulajdonsággal, és itt a számtalant nyugodtan vehetjük a szó legszorosabb értelmében. Az egyik legfeltűnőbb tulajdonságának okát megfejtettük, de soha nem fogjuk teljesen megérteni magát a csodát, túlságosan valóságos ahoz. Egy ilyen iromány vége csak olyan lehet, mintha ollóval vágták volna el, mert a végtelenségig lehetne folytatni. Ez az egész agymenés tulajdonképpen teljesen öncélú és a megközelítés is személyes... Én abból indultam ki, hogy a véletlen nem létezik. Az én vallásom ilyen, ez egy önigazolás. Senkinek a meggyőzése nem volt a célom, bár törekedtem az egyszerű, logikus és könnyed megfogalmazásra. Inkább csak azt szerettem volna elérni, hogy elgondolkodtassam azt aki éppen olvassa. Hogy a természetest ne vegye természetesnek. Keresse az okát mindennek, aminek megtudhatjuk. És hogy felejtse el azt a szót, hogy bizonyíték.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény filozófia

Turul

2008.06.21. 11:37 mtklub.hu

 Kezdeném mindenekelőtt azzal, hogy én világéletemben egy tetűlusta ember voltam, akit ha jutalmaztak vagy büntettek sem lehetett rávenni a testmozgásra. Vagy ha mégis sikerült, hát én nagyon utáltam... És erre jön egy olyan sport, amit ha hetente egyszer nem tudok játszani a barátaimmal, nekem konkrét elvonási tüneteim vannak: séta közben a karomat lóbálva furcsa, kitekert mozdulatokat végzek, lépteimet erősen megnyújtom, és idönként szökkenek egyet, vagy akár a kezem ügyébe kerülő papírgombóccal mások agyára menve, mint egy idióta kiscica dekázgatok, passzolgatok a fallal... Ez a sport a turul. Igen, mint a madár.

halacsy.jpg1903-ban adta ki a szabályait egy bizonyosHalácsy Antal nevű úriember. Szegedi illetőségű testneveléstanár volt és vívómester. Ha jól tudom – bár komolyabban nem néztem utána –, ez a harmadik hivatalosan bejegyzett labdajáték a futball és a tenisz után. Több országjáró népszerűsítő körutat tartott, de gyökeret verni csak a Napfény Városában tudott igazán. Viszont hogy itt igazán erős gyökérzetet eresztett, arra a legjobb példa, hogy én most írom ezt a cikket. Németországban és Olaszországban is szokták játszani, kissé más szabályokkal, de lényegében az is turul. Szerveztek is nemzetközi versenyeket, és az olaszok például nagyon jól szerepeltek. Itt szeretnék még egy dolgot megjegyezni: ez az egyetlen sportág, aminek előbb volt nemzetközi szövetsége, mint hazai. Mit mondjak, ez jellemző kishazánkra...

De milyen sport is ez?!

Az eltelt száz évben jelentős fejlődésen esett át, mai formáját az ’50-es években érte el Dr. Thékes László igen hathatós közreműködésével, ő volt az, aki úgymond modernizálta a játékot, és 1958-ban lejegyeztette az akkorra kialakult szabályokat.
utok.jpgTehát egy ütős labdajátékról van szó. A pálya két 5m x 5m-es térfélből áll, a kettőt egy két méter magas háló választja el egymástól. Az első, ami feltűnik a játékot szemlélőknek, mindig a különleges ütő, de azt tudni kell, hogy 2000 Ft egy ilyen, és ha vigyázunk rá, túlélhet minket is. Egy keményfából készült körecsetet kell elképzelni szőr nélkül. Az ütőfelület 15cm átmérőjű, a „nyél” 18cm hosszú. Azért tettem idézőjelbe, mert ma már ez a rész nem nyélként funkcionál, hanem tulajdonképpen tőkesúlyként (Halácsy Antal idejében nyél volt, akár 90cm is lehetett - kép csatolva), az ember tehát a tenyerébe fogja az ütőt, ez a súly pedig a hüvelykujj hajlatában helyezkedik el, így pontosabban lehet ütni. Ez az egyetlen általam ismert ütősjáték, ahol az ütő nem a kar meghosszabítása, tenyérrel kell odaérni a labdákra. A lényeg tehát az, hogy az ember egy teniszlabdát paskol át a háló fölött a túloldalra, ahonnan az ellenfelének vissza kell adnia úgy, hogy nem pattanhat le, tehát folyamatosan röptézni kell. Szettekre játszák, hat nyert pontig, de – hasonlóan a teniszhez – itt is minimum két pontos különbséggel kell nyerni. Nőknél két nyert játszmáig, férfiaknál háromig. Lehet párosban és vegyespárosban is játszani. Az szervál, aki elvesztette az előző labdamenetet. Annak, aki már benne van egy kicsit a játékban, ez egy nagyon fontos szabály, mert a turuljátékban a szerva hátrány: viszonylag könnyen lehet úgy fogadni az adogatást, hogy mi legyünk helyzeti előnyben. Szerintem igazából ez az eredeti szabály és az ütő maga adja meg a játék jellegét: olyan, mint a tollas, a röplabda és a tenisz összekeverve.

A helyzet az, hogy ez így leírva úgy festhet, hogy ez egy technikailag nehezen megtanulható sport, de erről szó sincs! Amikor mi kimentünk először a szegediPartfürdőre (a legendák szerint pontosan ott született meg a játék), körülbelül fél óra csetlés-botlás után már tudtunk olyan labdameneteket játszani amik után könnyes szemmel röhögve fetrengtünk a homokban. A labda és az ütő első találkozása nagyon nagy élmény mindenki számára. Aztán néhány alkalommal később már olyan látványos labdamenetek alakulhatnak ki – akár 10-15 ütésváltással – hogy konkrét nézőközönség gyűlik össze a pálya körül. Az átemeléstől a nyesett-fonák-kereszt-ejtésen át a lecsapásig, egy labdamenet mindent felvonultathat. És ha utóbb egy felvételről ezeket visszanéznénk, szerintem el sem hinnénk, hogy mi vagyunk azok, akik olyan labdákat úgy visszaadtak, pedig tényleg mi csináltuk meg. Ezt a játékot nagyon gyorsan meg lehet tanulni annyira, hogy élvezhető legyen, és a végtelenségig lehet benne fejlődni. Képtelenség megunni. Jelzi ezt az is, hogy a versenyeken a senior kategória a legerősebb, hiszen a fürgeséget az idősebbek olyan ütésekkel pótolják, amik 30 év munkáját dícsérik...

turul50.jpgAmikor a játék a ’60-as években fénykorát élte Szegeden, gyakran lehetett látni családokat sétálni át a hídon melyek minden tagjának farzsebe olyan furcsán kidomborodott az egyik oldalt, mert a szétszerelhető ütőt így szállították. Akkor lerakták a gyékényeket a pálya közelében egy fűzfa alá, gyerekeknek egy-egy Bambit, apunak egy fröccsöt hozott anyu a büféből, de a gyerkőcök már játszottak volna. Akkor a családfő felállt, komolyan kezébe vette az ütőt és a teniszlabdát, anyura nézett, és akkor már a kicsik is tudták: most a program az, hogy apu leiskolázza anyut, ők pedig csendben nézik. Amikor anyu tíz perc múlva a hálóhoz sétál és apu ütőjéhez koccantja az övét (akár a kézfogásnál), tudják, hogy most már beállhatnak és játszhatnak párost. Néhány meccs után apu lesétál a pályáról, ütőjének tőkéjét a homokba szúrja és az ütőfelületet ülővé változtatva, kényelmesen előhúzza a fecskeúszó gumijába szorított Barnaszofit és rágyújt. Látszólag szigorúan szívja cigarettáját, de belül csak nézi ahogy játszik a kiccsalád és mosolyog...

ujszeged.jpgA ’90-es évektől a reneszánszát éli a turul városunkban, ennek lettünk mi is az „áldozatai” a cimboráimmal. Végünk van, függők lettünk... Az a helyzet, hogy lehetne itt hagyományőrzésről beszélni tulajdonképpen, de az valahogy olyan heroikusan hangzik... Amikor mi turulozunk, nem gondolunk ilyesmire, csak játszunk. Akkor az a lényeg, hogy minél nehezebben visszaüthetőn adjuk vissza a labdát, semmi más.

Ja, és még valami. Amikor a XX. század közepén a játék nagy átalakuláson ment át (lerövidült a nyél és tőkesúly funkciót vett fel, ezáltal megjelentek a felső ütések, melyek felgyorsították a labdameneteket), a név is változott vele együtt. A hatalom úgy gondolta, hogy ezt az igazán eredeti magyar játékot nevezzék inkább röptenisznek. Halácsy Antal egyébként nem tért ki rá, hogy miért pont így nevezte el, de „annyi bizonyos, hogy a regebeli sólyoméhoz hasonlatos légies és villanékonyan gyors mozgást igényel”... Tehát jegyezzük meg: ennek a játéknak a neve turul, és az is marad.

Ha valakit komolyabban érdekel, itt jobban utána tud olvasni a történetének, szabályoknak, taktikáknak: http://turuljatek.fw.hu/ Az oldalt a fáradhatatlan Joó Gyöngyi tarja karban, tőle vettem én is az ütőimet, igazán segítőkész lélek:) Ő jelentette meg 2004-ben a Röptenisz története, avagy a turuljáték 100 éve Magyarországon című igen hasznos könyvet is.

Egy rövidebb cikk a játékról, érdemes ezt is elolvasni:http://www.ujszeged.hu/turul.html

Illetve egy kis írás a kezdetekről, Halácsy Antalról bővebben, szintén nagyon érdekes cikk, mit ád Isten, a Magyar Narancs honlapján:)http://www.ujszeged.hu/Magyar%20Narancs.htm

Szólj hozzá!

Címkék: sport történelem szeged

Álszociológiai tanulmány Trianon 88. évfordulója alkalmából

2008.06.08. 00:44 mtklub.hu

 2008. Június 4. Nemzeti gyásznapunk, a trianoni békediktátum 88. évfordulója. Az ország több, mint kétharmad részét elcsatolták tőlünk. Ennek eredményeképp családok szakadtak szét.

A természet alkotta Kárpát-medencei egységet szakították szét erőszakkal. Azt az ökoszisztémát, melyre egy erős állam, erős gazdasága épült.
És mégis, hála az 50 évnyi agymosásnak, aki sérelmezni meri ezt az erőszakos igazságtalanságot, azt a magyar társadalom jelentős része jobb esetben múlton kesergő, begyöpösödött magyarkodónak, rosszabb esetben neonáci nyilasnak bélyegez meg. Utóbbinak annyi alapja talán van, hogy nem kevés kopasz fejű fiatal visel nagymagyarország-pólót, ám ez még önmagában nem lehet ok ilyen fokú általánosításra.
trianon.jpg
Ezek a sztereotípiagyárban dolgozó emberkék általában – megfigyeléseim szerint (így hát ez is egyfajta szubjektív empirizmuson alapuló sztereotípia, vigyázat!) – látszólag hatalmas önbecsüléssel rendelkeznek, verik a mellüket, hogy ekkor meg akkor mennek ki külföldre, ennyi meg annyi pénzzel jönnek haza, ilyen meg olyan kocsit vesznek belőle, milyen „szar” ez az ország, satöbbi. Ám mit ér ez a fajta egocentrikus önbecsülés, a nemzeti önbecsülés nélkül?
Mert Nyugat-Európában nem annyira díjazzák a saját nemzetüket leköpő, gyökértelen embereket. Ez igazából csak nálunk menő, máshol nem. Sehol. Mert, aki nemzetét nem becsüli, saját magát se tudja tiszta szívvel becsülni. Az csak póz. Előbbi előfeltétele az utóbbinak. Meggyőződésem. Nem véletlen vet meg minket szinte egész Európa is.
Ezeknek az embereknek felebaráti szeretettel ajánlom, hogyha Sátoraljaújhely környékén járnak, mélyedjenek bele - akár csak pár percre – a Szár-hegyen található Magyar Kálvária stációin álló idézetekbe. Ha az elszakajtott városok sóhajai se érintik meg őket, akkor semmi.
De a már említett másik sztereotípus, a kopasz fejűek se jobbak. Nem hatja meg őket pl. Erdély szépsége, annál inkább foglalkoztatja őket a cigánykérdés. Ők is ugyanolyan pózerek, mint a gyökértelenek. Merthát, ha valaki leragad a gyűlölködésnél és nem látja a határon túl ragadt szépséget és keserűséget, akkor a nagymagyarország-póló is csak gyökértelenül lóg a levegőben, az önbecsüléshez hasonlatosan.

Akit, részletesebben érdekelnek a békeszerződés objektív, tárgyilagos körülményei (különösképp egy ilyen szubjektív jellegű írás után), az részletes információt talál ezen a honlapon: www.trianon.norma.hu.

 

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény ünnep

A Duna nyomában

2008.06.05. 01:23 mtklub.hu

 Mindig furdal a kíváncsiság, amikor meglátom a Dunát (neve az ős-indoeurópai danu szóból ered – jelentése: víz, folyó) vagy a Tiszát: vajon milyen lehet ott, ahol születik? Milyen érzés lehet átlépni az óriási folyót? Dédnagyapám orosz fogságban volt és mesélte, hogy arrafele voltak, ahol olyan vékony volt a Tisza, hogy átléphették. Már akkor belegondoltam, milyen lehet az egyméteres Tisza. Egyszer valami hülyetesztben volt az kérdés, hogy „Gyakran nézeget-e menetrendeket, térképeket?” Nos, nem tudom, hogy ha térképet nézeget az ember, akkor hülye-e, de én szeretem nézegetni a Google Earth-öt. Így volt ez azon a napon is, amikor egy délelőtt nézegettem az Earth-öt és próbáltam visszamenni egészen a Duna kezdetéig. Azt sokszor hallottam, hogy a Fekete-erdőben ered, de azt sose mondta senki, hogy pontosan hol ered. Egy kedves túramániás kollegám felvetette a kérdést, hogy mi lenne, ha elmennénk arrafele valamikor.

Április 29-én, kihasználva a 4 napos ünnepeket azon vettem észre magam, hogy Ulm felé tartunk az M1-es autópályán. Eltöltöttünk pár szép napot a Dunaparton, megnéztük a helyi nevezetességeket, Ulmban felmásztunk a világ legmagasabb templomába, még a Concorde-ra is felültünk. Egyik napra kitűztük célpontnak Donaueschingent. Itt ered ugyanis a Duna. Már Ulmban is érdekes ruhát ölt legnagyobb folyamunk. Körülbelül a Tiszáról levágott holtágak szélességével bír, de mélysége derékig érő, a közepén így nem is hajózható. (Lapos aljú csónakokat használnak.) Annál sebesebb viszont a folyása. Még a helyi edzett kacsák sem képesek felvenni a sodrással a versenyt. Sokan eveznek le gumicsónakkal, ami igen jó móka lehet. Egy helyi szabó, Albrecht Berblinger 1811-ben megkíséerlte átrepülni a Dunát saját készítésű vitorlásával, de a Dunában kötött ki és hosszas beszédtémává vált. Ma egy kőtábla áll ennek emlékeként a parton. Ulmtól felfelé indulva a Dunába folyik az Iller. E fölött a rész fölött már inkább a Sió csatornára kezd hasonlítani az egész folyam. A mesébe illő tájat átszelve vezet utunk Donaueschingen felé. Az élénkzöld fűben milliószám jelennek meg a sárga pitypangok (gyermekláncfű). A táj épp oly kontrasztos, ahogyan azt Brinkmann professzor háza környékén láttuk anno a tévében. Száznyolcvan km-t megtéve és cirka 50-szer átkelve a Dunán megérkezünk Eschingenbe. Az autót a városka szélén ledobjuk és gyalog lopódzunk be. Az egyik utcasarkon ki van írva: Donauquelle és egy nyíl mutat lefelé az utcán:
stjohann.JPG


















Kisvártatva megérkezünk a Fürstenberg kastély édenkertjébe, a St. Johann (Szent János) templom mellé, ahol a Donau életre kel és megkezdi útját, hogy számtalan kultúrán át 2840 km-rel lejjebb a Fekete-tengerbe ömöljön. Egyébként a fürstenbergi hercegség védjegye alatt rendeztek először zenei fesztivált 1921-ben, így a modern zenei fesztiválok és a Duna gyökerei egy helyre nyúlnak vissza. A helyi tábla szerint 678 méterrel állunk a tenger szintje fölött, ami igazán nem sok, ha belegondolunk, milyen messzire megy majd. A Duna a föld alól jön fel egy 4-5 m átmérőjű kis díszes kútban. Ez az élénkkék kutacska teli van vízinövényekkel és olyan átlátszó, hogy látni lehet az 1 méter mélyen fekvő temérdek bedobált, csillogó érmét:
forras.JPG


















A kertet körülvevő falon sorakoznak azon népek emléktáblái, ahol a folyó keresztül folyik:
tabla.JPG


















Amikor a gödör megtelik egy csatornán, útjára indul a föld alatt az ér. Úgy 100 métert haladva ismét a felszínre jön, és a várost átszelő Brigach csermelybe ömlik. Itt egy újabb emlékmű áll, a Donautempel, melyet maga II. Vilmos német császár állítatott 1910-ben. Ez egy görög stílusban épült fedett kis kilátó, amely alól a Duna a Brigachba ömlik. Tetején a következő latin szöveg áll: „DANVVII CAPVT EXORNAVIT / IMPERATOR GERMANORVM / GVILELMUS II. FRIDERICH FILIVS / GVILEMI MAGNI NEPOS” (A Duna forrása feldíszítve / a németek császára / II. Vilmos, Frigyes fia / a nagy Vilmos unokája)

 


tempel.JPGTulajdonképp a Brigach innentől Dunává változik át. Térkép szerint azonban csak 1 km után, a város alatt, ahol a Breg és a Brigach összefolyik hívják Dunának a folyóegyüttest.
Feltűnhet az embernek, hogy miért pont itt ered a Duna, amikor egy sokkal nagyobb patak megy még tovább, fel a hegyekbe. Maga a Brigach is messzebbről jön, de a Breg, amely Donaueschingen alatt ömlik csak a folyóba még hosszabb. Nagy vita alakult ki, hogy a Duna valójában a Breg kezdeténél eredne Furtwangenben. Tiberius római császár birodalmi szakértőket hívatott és arra jutottak, hogy a Duna Eschingenben kezdődik. Punktum. Így a hivatalos Duna forrás itt található. Amúgy a Duna a rómaiak életében is nagy szerepet játszott, hiszen a birodalom határát képezte.

bicikliut.JPG


















Akár biciklivel is könnyedén megközelíthető a Duna forrása

-Kori-

 

Szólj hozzá!

Címkék: útikönyv duna

Öntörvények (kritika a vallásokról, kritika a vallások kritizálóiról)

2008.06.03. 11:35 mtklub.hu

 "Azt, amit mi érzéki tapasztalásnak nevezünk, az az elvesztett, közvetlen tudás helyén keletkezett. Az ember azért lát, mert vak, és azért hall, mert süket. Amit érzéki tevékenységnek nevezünk, az az érzékek ájulása, csupa feledés, távolság és eltemetettség."

-Hamvas Béla-

mo_phixr.jpgEgy rövid cikk keretein belül nehéz összefoglalni a vallások lényegét, így ez a kis szösszenet is hiányos lesz, de talán körvonalakban sikerül valami gondolatébresztőt átadni az arra nyitottaknak. Talán már az elején érdemes leszögezni, hogy a XX.-XXI. század sötét korszakában nehéz is a klasszikus értelemben vett "vallásokról" beszélni. De kezdjük az elején...

5 éves korunkra nagyjából megtanulunk gondolkodni, és gondolatok által érzékelni a körülöttünk lévő világot. Majd eltelik 20 vagy 30 év és még mindig ugyanúgy, egy 5 éves kis hisztis gyerek fejével látjuk a dolgokat, közben maximum lexikális ismereteink és éveink száma lett nagyobb. Éveink számával egyenes arányban növekszik bölcsességérzetünk, de sajnos ezzel együtt a bölcsességünk nem feltétlenül - mint ahogy egy nagyon bölcs ember írta le még régen. Folyamatosan azt lessük, kutatjuk, hogy mik nem vagyunk, mitől különbözünk, mit ítélünk el, mivel nem értünk egyet, szinte felépítünk magunkban egy ellenvilágot. Önmeghatározásunkhoz feltétlenül kell más, valami külső dolog kritikája.

A modern világ szinte általános tévútja ez. Nem találunk manapság szellemi vezetőket (ugyan ki hallgat komolyan manapság a papok prédikációira a legelkötelezettebb hívőkön kívül?), és kamaszkori otthontól való szellemi eltávolódásunk után szinte magunkra maradunk és ettől kezdve a baráti társaságok erkölcsei érvényesülnek bennünk. Mondhatni a baráti társaság szellemi minősége határozza meg későbbi emberi milyenségünket is.

Ebből következik, hogy hatalmas veszélynek van az egyén kitéve a modern korban.
Ezek a baráti közegek esetleg olyan devianciákba vezethetik az egyént, ahonnan nagyon nehéz a kifelé vezető útra térni. És itt hiányzik a vallások eredeti feladata. A vallások elvesztették egykori jelentőségüket, szinte alig képesek szellemi vezetésre, holott pont ez lenne feladatuk. Az éhes szájak tömése, és egyéb karitatív feladatok mellett az éhező szellemmel is foglalkozni kellene.

Ennek következménye a mai modern ember hozzáállása a vallásokhoz. Saját tanácstalanságának és tudatlanságának palástolására kritika tárgyává tesz mindent ami ősi, bölcsebb és magasabbszintű (hiteles átadás híján az értetlenség talán még érthető is). Milyen vicces, hogy a legerősebb kritikák tárgya legtöbb esetben pont egy olyan dolog, melyet az emberiség nagy része manapság már nem ért. Mintha az értés hiánya generálná magát a kritikát.

Így jelen esetben a vallások felé irányuló kritika pont nem szellemi igényességet, hanem szellemi értetlenséget feltételez. Szinte törvényszerű, hogy bármely divatateistának, vagy divatmaterialistának könnyedén keresztkérdéseket tudunk feltenni. Gondolataik irányítója inkább a dac, nem pedig az intellektuális kritika.

A vallásokhoz való hozzáállás mai legelterjedtebb jellemzője, hogy azok teljesen felületes ismerete, és pár eltorzult megnyílvánulása alapján végletekig elmenő konzekvenciákat von le.

A kritizálók sokszor modern "vallásokkal", mozgalmakkal, életstílusokkal és felfogásokkal pótolják az űrt. A legnagyobb baj, hogy ezek a főként tiniket megmozgató trendek, mint például a punk (és egyéb mások is, melyek 10 évenként más néven és külsővel újítják meg magukat), hatalmas nagy bölcsességként és életfelfogásként tálalják a saját ürességüket. Maga a punkmozgalom egyik pozitív jellemzőjeként érdemes megemlíteni, hogy kétségkívül a nyugati társadalom általános értékvesztésének köszönhetően, a válság felismerésére adott válaszként jött létre. Viszont, mint negatív tendenciát is érdemes megvizsgálni, és főként így. A recept a szokásos: a válság felismerése után rengeteg kritikát fogalmaz meg a fennálló társadalmi renddel szemben, melyeknek egy része még igaznak is mondható, viszont ennél tovább nem jut. Alternatívát nem nyújt. Akik ezen az úton elindulnak, azok vagy az árokszélén hányással mutatnak alternatívát, vagy kiöregedvén a fiatalkori divatból, maguk is azzá a szürke kispolgárrá válnak, amiért szüleiket gyűlölték, ami ellen hangzatos jelszavakat mantraként ismételtek a kocsmák sötétjében. A kivétel ritka.
Mit adnak nekünk a punk és egyéb mozgalmak messiásai? Szavakat a szánkba, kritikát önkritika helyett, kispolgári középszerűség helyett egy másik kispolgári középszerűséget, mely az előbbitől maximum ruházatban és hajszínben különbözik.

Valahol ott sikkadt el az egész, ahol a hippi mozgalom is az LSD-t és a Krisna tudatot találta. Igaz ez már a ló másik oldala. Ez a fajta vulgáris keletimádat, misztikummánia és szektásodás is külön említést érdemel. Bár igencsak nehéz már megfogalmazni mit is nevezhetünk szektának. A problémák valódi belátása helyett a társadalomból való kimenekülést választja az összes. Lehet menni punkként acélbetétes bakancsot lehányni a haverokkal, vagy Krisna völgybe tömni magunkba a furcsábbnál furcsább ragacsokat, esetleg lótuszülésben gubbasztani a sarokban Sákjamuninak képzelve magunkat. A problémáktól való megcsömörlés eredménye, sokszor a devianciák felé fordulás, vagy az addigi közegekből való látványos kivonulás, a dolgokra való helyes rálátás helyett. Tinikorban ez még okés, de utána röhejes.

Pedig néha érdemesebb lenne abba a bizonyos sarokba bekuporodni és legalább egy fél percre kilépni abból a mókuskerékből, amit életnek hazudunk. Rendet ott kell tenni ahol vagyunk, fejben és lélekben előszőr. A megoldásokat kellene megtalálni az elvadult misztikum, a tradícionális vallások kritizálása és egyéb felesleges póttevékenységek, például az örök céltalan lázadozás helyett. A tradícionális vallások legalább ott tudtak mutatni valamit, ahol a modern messiások csak légvárakat vagy üres ígéreteket adnak.

Az egyre szaporodó szekták helyett talán vissza kellene térni az eredeti, és még hiteles dolgokhoz.

Végülis lehet jönni a keresztesháborók áldozataival, pedofil papokkal és női pápákkal, fasisztoid Dalai Lámákkal meg SS Ahrenerbével. De amíg a modern materializmus, vagy a keleti vallások eltorzult nyugati, szektásodott álvallásai nem raknak helyre agyilag az asszonnyal, szülőkkel, barátokkal, közvetlen környezetünkkel, közösségeinkkel netán hazánkkal való kapcsolatunkban, addig nincs miről beszélni. A kritika lepereg, a bölcsesség megmarad. A modern messiások nevei elfelejtődnek, de arra, hogy volt valamikor egy Jézus nevezetű fiatalember, vagy a világ másik oldalán kicsit régebben egy Buddha nevű bölcs, azt még egy pár évezredig nem felejtjük el.

Persze az is jó lenne, ha a tradícionális vallások képviselői se folyamatosan egymásba keresnék a hibákat és a sajátjukat tartanák az egyetlen, igaz és járható útnak, hanem csak az lenne a fő, hogy a világ perspektívájának azon középpontja, akit magunknak tévedünk, milyen célból, milyen okok következtében van ott, ahol van. Tudjuk egyáltalán hol vagyunk, és miért?

Igaz ugyan, hogy hiteles spirituális vezetőket nehéz találni, sőt szinte lehetetlen. Vagy el sem indulunk semmiféle úton, és ottragadunk, ahol születtünk, vagy tévutakon botorkálunk a helyes irányt keresve. Az utóbbi igen rögös, és megfelelő doktrinális építkezés nélkül még veszélyes is. Így sokan nem hallgatnak bölcsekre, szellemi vezetőkre, tanokra, és saját "bölcsességük" alapján ítélnek.

Önmagunk lettünk önmagunk törvénye, mely állapot egy bizonyos spirituális fejlettségi szint után még ideálisnak is mondható, de ott, ahol tartunk ez a törvény nem több öncélú dúvadkodásnál önmagunk igazolására. Vajon feltettük-e már magunknak a kérdést, hogy az a törvény, mely a fejünkben van és mellyel a világot ítéljük, honnan származik? Mik az alapjai, kiktől kaptuk, tényleges átgondáson esett-e át, vagy csak görcsös berögződés valahonnan régről? És vajon hányszor revideáltuk életünk folyamán téveszméinket?

Miért írtózunk mindentől ami mélyebb, ősibb és bölcsebb?
Talán félünk bevallani még magunknak is, hogy pártízéves életünk "életbölcsessége" szinte a nullával egyenlő az évezredek tudásához és bölcsességéhez képest?
Félünk bevallani magunknak, hogy nálunk sokkal de sokkal magasabb szellemi szinten is léteztek emberek, íródtak könyvek?
Pedig ideje lenne ezt felismerni, és egy kicsit beengedi ezeket a szellemi erőket begörcsösödött, liberálissá és individuálissá erőszakolt agyunkba.

Álljon itt végül a XIV. Dalai Láma véleménye a vallások lényegéről, ami talán rövidebben és jobban átfog mindent mint az eddigiek:

"Véleményem szerint, minden vallásos embernek az a legfontosabb feladata, hogy a saját elméjében megvizsgálja önmagát, és az általa követett vallási tradíció tanításainak és princípiumainak megfelelően átalakítsa saját testét, beszédét és elméjét."

És akkor most térjünk vissza az 5 éves kisgyerek esetére egy kicsikét. Gondolkozzunk el, és legalább saját magunknak valljuk be egy fél perc idejére őszintén, hogy a cikk olvasása közben a folyamatos kritika, és a különbségekbe való görcsös ragaszkodás képezte-e önmeghatározásunk alapját, vagy átjött legalább egy félmondatnyi pozitív üzenet.

 

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény filozófia

Vélemény egy szemszögből

2008.05.25. 00:41 mtklub.hu

Tisztelt szerkesztőség!

 

Először is szeretném elmondani, hogy nagyon megörültem amikor ráleltem a honlapra az internet útvesztőjében.
Jó látni,hogy vannak még emberek a Kárpát-medencében, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én.
Nagyon sok dolog van amiről beszélni kell-kellene az országban, de ami még fontosabb,hogy cselekedni muszáj.
Sokat gondolkodtam,miröl is írjak ebben a levélben....végül arra jutottam, hogy elkezdem, és kiírom magamból azt, amit mindennap érzek és látok az életben.

Akkor kezdjük el a napot.

Hajnal 4:25, csörög az mobiltelefon ébresztője. (Miért nem egy magyar gyártmányú ébresztőóra?)
Felkapcsolom a lámpát amiben Tungsram energiatakarékos fénycső izzik (a Tungsram egyébként a General Electric tulajdonában van, ezt is sikerült eladnunk....de legalább itthon gyártják).
Készülődöm, fogmosás stb..részletezzem milyen eszközökkel?
Persze,hogy nem magyar fogkefével és nem magyar fogkrémmel!
A szappan legalább magyar:), Sövénykúti Kecsketejsavós Háziszappan:"Szépanyám 200 éves receptjei alapján, különös gonddal, kézi erővel, tartósítószer és szintetikus parfüm nélkül, a kecsketej hatóanyagainak felhasználásával készül."
Kilépek az ajtón,csiripelnek a madarak:))))

Beülök a SEAT Ibiza típusú autómba. Miért nem az Alma v. a Puli típusúba? (Mert ezek holtan született próbálkozások voltak.) Miért nem szállok fel a Volánbuszra, vagy megyek kerékpárral?! Ennek több oka is van:azért nem megyek tömegközlekedéssel, mert nevetséges bár, de drágább mint az autó. Azért nem megyek kerékpárral, mert nincs kerékpárút!!!!!
DE az igazat megvallva azért, mert gyenge és gyarló vagyok... (próbálok tenni ellene.)
Beérek a munkahelyemre.
Azt tudni kell,hogy egy német tulajdonú világcégnél dolgozom, kb.700 társammal együtt,akikkel a gyáriparban tevékenykedünk. Német tulajdon - magyar vezetőség, a lehető legrosszabb párosítás. Hiába, ez is a globalizáció egyik vívmánya. Azon a részlegen, ahol én dolgozom, kb. harmincan vagyunk.
Ezen a kis közösségen jól bemutatható a mai magyar emberek mindenféle jellemvonása.
Az egyik típus az alapvetően reményét vesztett ember, aki a világ ellensége, vagy a világ az ő ellensége..hm, ki tudja.
A másik a születetten irigy, és gerinctelen ember, aki mindenkit eltapos, ha úgy érzi, hogy az útjában áll.
A harmadik a jellemtelen ember, aki mindig az adott környezet alkalmazottja.
A negyedik az örökké vidám és jószívű, aki ritka, mint a fehér holló és kihalófélben van (de létezik).
Az ötödik a lelkiismeretes, korántsem tökéletes, naív álmodozó (magamat ide sorolom).
Aki hisz még abban, hogy egyszer lesz még a "MADE IN HUNGARY" a minőség védjegye!
Sorolhatnám napestig az emberi jellemvonásokat, de nem lenne értelme.
Ami viszont biztos, hogy sok emberi tulajdonság kezd eltűnni belőlünk (tisztelet, bizalom, szeretet, hűség, önzetlenség...)
Bízom benne, hogy ezek a dolgok nem tűnnek el, csak elnyomja őket a fejlődés, aminek csak és kizárólag mi szabhatunk határt.
Ami nagyon helytelen, hogy a politika a hétköznapok részévé vált, mindenki nagyon védi a saját oldalát, csak azt nem veszi észre senki, hogy át van verve.
Szóval telnek-múlnak a napok, de nem történik semmi, mindenki csak beszél, de nem tesz semmit!
Tévedés ne essék nem szeretnék forradalmat, csupán az emberek gondolkodásmódját szeretném megváltoztatni.
Az 1848-as szabadságharc után bevált a passzív ellenállás, valami hasonló dologra van szükség ma is.
1. Csak magyar élelmiszert vásároljunk!
2. Lehetőleg magyar, de legalábbis Magyarországon készült terméket vegyünk!
3. Ne érdekeljenek a hipermarketek hatalmas akciói!
4. Ne foglalkozzunk a politikával!
5. Hitelt csak végszükség esetén vegyünk fel!
6. Utazzunk minél többet belföldön, ismerjük meg a hazánkat, mert gyönyörű!
Stb...stb...stb...
Egyszóval rengeteg apró dolog van, amivel elősegíthetjük a változást, mert változtatni kell, nincs mese! DE a legfontosabb az, hogy végre legyen ÖSSZETARTÁS a magyarok között határon innen - határon túl!

Elsőre ennyit.

Örülök, hogy ezeket leírhattam.

Oravecz Zoltán

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény magyar termék

Emberek északon

2008.05.14. 01:21 mtklub.hu

 A Felső-Tisza vidékéről van szó. Már pontosan nem is emlékszem, hogy hány éve is, de úgy gondoltuk bátyámmal, hogy teszünk egy Tiszabecs – Tokaj túrát kenuval. Öten vágtunk neki, én akkor ismertem meg a másik három embert,Jörgsent (Péter amúgy), Ákost és Noémit. Ez az írás most azokról az emberekről szól, akikkel ez alatt az egy hét alatt találkoztunk, és valamilyen módon hatást gyakoroltak ránk.

folyo.jpg
Kezdjük rögtön ugye Tiszabecsnél. Leszállva a buszról, jókora csomagokkal megindultunk a töltésen, hiszen a táborhelyünk durván egy kilométerre volt a falu központjától. Alig tehettünk meg párszáz métert így, amikor szembejött velünk egy néni a műszálas otthonkájában, és már messziről mondta, hogy „Erre-erre fiatalok, ne álljanak meg itt, ez nem jó táborhely!” és mutatott a fákra az ártérben. Mondtuk, hogy „Nem-nem, mi tovább megyünk még jóval, de azért köszönjük szépen” „Akkor jó, menjenek csak, egyébként van jófajta szilvapálinka, kell-e?” – hát lehet ennek ellenállni? Olyan aranyos néni volt, még aznap elmentünk hozzá és vettünk egy litert 2000 forintért. Igazán megérte, bár ennek a szesznek a sorsa bonyolultabb volt, mint azt később konstatáltuk... Jut eszembe, megkérdeztük ezt a nénit - nem sok reményt fűzve hozzá -, hogy van-e a faluban bankautomata – „Bonkótómoto? Oz mi?!”. Az elfojtott nevetéstől alig tudtunk kiköhögni néhány szánalmas magyarázat-félét, ő meg szegény csak pislogott. Kiváncsi vagyok azóta megtudta-e, mi az...

Még ezen az este találkoztunk egy sráccal, aki a családjával nyaralt egy kempingben. Na ez egy érdekes gyerek volt. Mi megkínáltuk a pálinkánkból, ő meg a borukból adott nekünk jócskán, így aztán a legkör igen-igen oldott volt. Lejött velünk a vízpartra, és beszélgettünk. Nem is tudom hogyan, de végül valahogy eljutott oda, hogy ő igazából meleg. Van is egy barátja több mint egy éve, de igazából ő szexuálisan nem vonzódik a férfiakhoz, csak érzelmileg, a barátjával „már nagyon régóta nincs is semmi”... Szóval ő igazából a puncit szereti, de a fiúkba szerelmes. „Akkor téged úgy hívnak, hogy biszex, nem?” – kérdeztük. Ezen kicsit elgondolkodott, majd felcsillant a szeme, és mondta, hogy igazából igen. Ennek nagyon örült. Meg is beszéltük, hogy adunk neki durván két deci páleszt, ő meg hoz majd nekünk reggelre három liter bort, majd lerakja a sátrunk elé, mert ők korán indulnak tovább. Kicsit tartottunk tőle, hogy átvághat minket, de végül annak tudatában, hogy helyreraktuk egy ember indentitását, nyugodtan aludtunk el. Reggelre ott is várt minket a bor.
tiszakorod.jpg
Másnap elindultunk lefelé a Tiszán, következő állomásunk Tiszakóród volt, ha jól emlékszem. Itt kénytelenek voltunk két éjszakát eltölteni, mert szinte egész nap esett az eső. Az egész túrán egyébként nagyon rossz időnk volt, és ez meghatározta a hangulatot, de nem rontotta el. Kicsit túlélő-túra jelleget adott neki:) Hát itt Kóródon mi srácok (Noémi a szálláson maradt) rögtön megtaláltunk egy szép kis kocsmát, valami parasztházból alakíthatták ki. A kocsmárosokkal beszélgettünk sokat, természetesen levették rögtön, hogy túrázók vagyunk, ebben a szezonban itt nem oly’ ritka jelenség. Aztán leültünk a tornácon, néha be-be néztünk italutánpótlásért. Közben „odatévedt” mellénk egy ember, akivel nagyon jól elbeszélgettünk mindenféléről: természetről, hazáról, a kisebbségekről (ami itt nem épp kisebbség), zenéről, szeszről, mindenről. Aztán ő elköszönt, mondta, hogy dolga van. Nevettünk is rajta, hogy ugyan mi dolga lehet, majd nekiláttunk reggelizni. Zsömle nyomóssajttal: túraburger. Ahogy ott majszolgattuk, elment mögöttünk egy ember, szintén cigány, az ajtóban megtorpant, és szó nélkül elkezdtett pakolni az asztalra: egy paprika, két paradicsom, egy vöröshagyma, egy vég kolbász és egy kis szalonna. „Egyetek rendesen!” – mondta, és mielőtt egy köszönömöt mondhattunk volna, már el is tűnt... Csak néztünk egymásra bambán. Valószínűleg az aznapi ebédjét adta oda... Visszatérve a szállásra, Noémi a maga naív módján szembesített minket a ténnyel, hogy nincs több pálinkánk: „Miért adtátok oda annak az embernek a pálinkánkat?” – kérdezte. Kiderült ugyanis, hogy újdonsült barátunk (az, akivel olyan jót társalogtunk) megkérte a leányzót, hogy keresse meg, mert mi azt mondtuk, hogy nekiadjuk. Na bumm! Így jártunk, ezzel már nem tudtunk mit kezdeni... Másnap reggel visszamentünk a kocsmába, hogy feltöltsük a vízkészletünket, s ha már ott voltunk, megkérdeztük van-e egy liter eladó pálinkájuk. Kérdezték, hogy hát a miénket így benyakaltuk már vagy mi történt, mi meg elmeséltük, hogy jártunk. Kezünkbe nyomtak majdnem egy liter pálinkát (ez már alma volt), és mondták, hogy az árát majd megbeszélik az illetővel. Mondtuk, hogy ne bántsák, annyira azért nem haragszunk, meg amúgy sem árulkodni akartunk, csak pálinkát...

Folytattuk utunk a folyón. Egy másik cikk kellene, hogy csak a vízen szerzett élményeimet elmeséljem. Így hát egyelőre nem fogom megtenni:)
ugornya(1).jpg
Ezután a következő helyszín ami igen emlékezetes számora Gergelyiugornya, a Szamos-torkolattal szemben egy hatalmas homokos strand. Nagy volt az élet, a vizet nem lehetett látni a partközelben a sok embertől, fent teraszokon ültek söröző emberek, hamarosan már mi is közéjük tartoztunk. Ahogy besötétedett, a buli kezdett átalakulni: mindenhol részeg fiatalok rajcsúroztak, kergették egymást a tinik, és parasztosan kiabáltak. Mi - pálinkánk társaságában – kedélyesen kapcsolódtunk be egy-két poén erejéig, élveztük a miliőt. De a java csak ezután jött. Messziről kőkemény rock&roll zene ütötte meg a fülünk. Nosza, házibuli van jó zenével, ott a helyünk, majd bepofátlankodunk vagy valami lesz. Ahogy erősödött a zene, kezdtünk elbizonytalanodni, hiszen ember már nem nagyon volt ott a cölöpös házak közt. És akkor megláttuk ŐT. Egyedül egy ilyen házikó kis teraszán állt. Megtorpantunk, majd valamelyikünk megkérdezte, hogy csatlakozhatunk-e: máig nem tudom jó döntés volt-e. De azért azt hiszem igen. Tóni bácsinak hívták, ha jól emlékszem, és egyedül ünnepelte a 70. születésnapját. Nagyon örült nekünk, és iszonyatos hangerővel bömböltette a házimozirendszerén az ’50-es ’60-as évek overdrive rock&rollját. Én nagyon szeretem az ilyen zenét, de itt fájt a hangerő. Aztán bátyámékat elküldte sörért, mi meg ottmaradtunk Noémivel. Ránk parancsolt, nem tehettünk mást: táncolnunk kellett. Nekem falábam van, Noémi sem az a táncikálós típus. De azért roptuk, és sürgettük gondolatban tesómékat. Végre megérkeztek. Tóni bácsi mutatni akart egy zenét nekünk, de rossz gombot nyomott meg a távirányítón, és egyszer csak 500 decibellel üvöltött a fülünkbe az RTL Klub. Ő meg csak bénázott, előjött belőle a nagypapa, hol felvette a szemüvegét, hol levette, és közben motyogott magában (valószínűleg, mivel hallani esély nem volt). Kimentünk a teraszra. Aztán összenéztünk, és megértettük: futás! Rohantunk lefelé az 50 fok lejtésű lépcsőn, csoda hogy ki nem törtük a nyakunkat. Aztán csak tovább. Szégyenünkben mégcsak hátranézni sem tudtunk.

Zúgó füllel feküdtünk és sajgó fejjel keltünk aztán. A strand néptelen volt, hamarosan megtudtuk, miért: az éjszaka folyamán 9,5 métert jött fel a Tisza. Aki még ott volt, az pakolt. Nekünk is igyekeznünk kellett. Ez a reggel fordulópontot jelentett a táplálkozásomban. Azelőtt ki nem állhattam a hagymát. Még azt sem szerettem, ha egy ételben érződik az a bizonyos hagymaíz. De itt reggel annyira használhatatlan voltam, és annyira kellett volna használnom magamat, hogy végül elébe álltam a gyógykezelésnek: egy fej vöröshagyma tisztán. Esküszöm jobb volt, mint akármilyen energiaital. Felpattantam és pörögtem aztán, mint a fagyigép. Azóta imádom a hagymát. Minden formájában.

A következő napokban eveztünk tovább lefelé egy szeméttelep közepén. 2 pillepalack per négyzetméter átlagban, néha szinesítve egy-két darabosabb álattetemmel. Rájöttünk mi történik Romániában ha megtudják, hogy jön föl a víz:lomtalanítás. Mást nem tudtunk elképzelni, hogy honnan jöhetett ennyi szemét.

Zavarosak a fejemben már az események egy kicsit... Nem emlékszem már pontosan, hogy hol mi történt. De valami mindig történt. Volt például egy ilyen mókás kis jelenet, amikor csorogtunk lefelé, kihasználva azon ritka pár órát, amikor sütött a nap. Ebben a ringatózós dolce far nientében pillantottunk meg egy nagy uszályt, vagy valami hasonlót. Odaeveztünk hozzá, láttuk, hogy két ember van rajta. Megkérdeztük tőlük, hogy „Elnézést, mi folyik itt?!”. Mire az egyik odaszólogatott, hülye vagy fiam, meg ilyeneket, a másik meg úgy röhögött, hogy köpködte a dinnyét a hasára...
Aztán volt egy olyan eset is, ami majdnem nem lett vicces sztori. Mint mondtam, az időjárás nagyon szeszélyes volt egész héten. Volt, hogy több órára kisütött gyönyörűen a nap, és pont mire megszáradtak volna a cuccaink, jött egy nagy eső, és újra minden ázott... Hát ilyen idő volt akkor is, amikor ez történt. Eveztünk lefelé – ekkor már sajnos csak négyen, mert Ákos megbetegedett (de tényleg!) és Záhonynál levált tőlünk -, amikor meg kellett állnunk, mert Noéminek pisilnie kellett. Nekünk, srácoknak ez nem jelenett akkora problémát, a végére már nagyon profik voltunk a témában, de a leányoknál ugye ez másképp megy. Így hát kikötöttünk egypár halászladik mellett, és volt ott egy hevenyészett sátor-szerűség is. Ennek nagyon megörültünk pár perccel később, ugyanis egyik pillanatról a másikra iszonyatos vihar tört ki. Nagyon fújt a szél és zuhogott az eső, mi meg kuporogtunk a sátor alatt, ami placebónak megtette végül is. Aztán amilyen gyorsan jött, úgy el is ment... Kisütött a nap, fölmentünk a töltésre, láttuk, hogy egész közel ott van egy falu, betonút vezet oda. Na, ha már itt vagyunk – gondoltuk – menjünk el oda, nézzük meg milyen hely, és találjuk meg a kocsmát. Hamarosan be is léptünk egy igazán szocreál kockásabroszos helységbe, mi, a négy bőrig ázott túrázó. A menü unicum+sör+kávé. Mosolyogtak is rajtunk, amikor kikértük. Emlékszem, beszélgettünk valami nagyon részeg taggal is. Aztán tovább álltunk innen is. De igazából áldottuk Noémi szükségét, mert ha az a vihar a vízen ér minket, akkor tuti, hogy borulunk, és folytatni meg már nem is akarom...

A következő táborhelyünk amire emlékszem, egy olyan hely volt, ami nem volt különösképp közel egy településhez sem, egy viszonylag kényelmes homokpad volt.Kecsege bácsi nézte egy órán keresztül, hogy hogyan szerencsétlenkedik a városi ember a tűzrakással, amikor nedves a fa. Mikor már majdnem teljesen sötét volt, odajött, kiadta az ukázt, hogy menjünk, hozzunk minnél több fát (nem baj, ha nedvesek) és minél több akáclevelet, zöldet. Csak néztünk, amikor se perc alatt begyújtotta a tüzet, az akác lombja úgy égett, mint a zsír. Megtudtuk, hogy ő régen fűtő volt. Kecsege bácsit azért hívják így, mert nagyon tudja, hogy kell kecsegét fogni, még ma is, pedig ma már elég kevés van belőle. Egyszer még vicsegét (a viza és kecsege ritka hibridje) is fogott. Ő volt a Felső-Tisza Matulája. Nagyon szimpatikus ember volt, de nem beszélt sokat. Csak elvolt.

Végül csak eljutottunk Tokajba, igaz egy nap késéssel. Bátyámék elindultak keresni egy borospincét, amíg mi tábort vertünk. A híd mellett volt a kempingünk, a túloldalán egy főiskolának a gólyabálja volt. Estére el is jutottunk arra a szintre, hogy be akarjunk menni, pedig azt a bort, amit hoztak, csak én tudtam meginni, de másnap én is megbántam. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen rossz bort is lehet kapni Tokajban.. Mikor a buli bejáratához értünk, mondták, hogy 2000 forint fejenként. Hát azt be nem vállaljuk, de azért gondoltuk egy próbát megér, hátha sikerül beszöknünk. Már ketten át is másztunk a kerítésen, mikor odajött az előbbi bizonsági srác, és mondta, azonnal menjünk ki, amúgy jó poén volt, hogy megpróbáltuk meg minden, de nem lehetünk bent. Oké-oké, mondtuk, és amint eltűnt, gyorsan felhúztuk a drótkerítést és - ezúttal alulról kerülve meg – mindannyian sikeresen bejutottunk. Rohantunk a tömegbe, hátha ott elvegyülhetünk, beálltunk vonatozni a gólyák közé. Jörgsen a piás pultnál már talán el is kezdett fűzni egy csajt, amikor az iménti srác sokadmagával megjelent, és kitessékeltek minket a partiból. Bátyám még egy negyedik kísérletet is tett, mepróbált elbújni kifelé menet egy fa mögé... Egyébként nagyon gáz buli volt.

Viszont a túra, hát az örök élmény marad nekünk! Igaz, nem biztos, hogy mindenre pontosan emlékszem arról a hétről, de hogy ezekre az emberekre kristálytisztán, az biztos. Meg a kallerra visszafelé a vonaton, aki egy ritka nagy tapló volt.

Szólj hozzá!

Címkék: útikönyv tisza

"Mr H - Bomb", avagy Teller Ede munkássága (2. rész)

2008.05.04. 12:34 mtklub.hu

 

300px-EdwardTeller1958.jpg"Oppenheimer amellett érvelt, hogy nekünk most egy laboratórium kell, ahol a tényleges robbanóanyagokat össze lehet szerelni. Ez lett Los Alamos. Oppenheimernek jó ízlése volt, elsőrangú embereket meghívott rövid látogatásokra. Ezek egyike volt Neumann János. (...) Kiderült, hogy Los Alamosban egészen újszerű dolgokat kell elkezdeni, és ebben Neumann Jancsi, mint látogató nagyon sokat segített. Nem csak azért, mert Jancsi mindent fejben vagy egy darab papíron el tudott intézni, hanem azért is, mert ő akkor már sokat tudott a számlálógépekről. És a fölmerült matematikai problémák túl nehezek voltak ahhoz, hogy egy olyan számlálógéppel lehetne megoldani, mint amit én használtam a doktorátusom készítésekor. És Jancsi már akkor dolgozott a milliószor gyorsabb elektronikus számlálógépeken, amik most azután igazán megváltoztatják a világot. Ezzel azután el is értük, hogy a háborúnak az atombomba vetett véget. Sajnos én ezen a ponton elég alaposan összekülönböztem Oppenheimerrel. - Miután Hitler agyonlőtte magát, Szilárd írt nekem egy levelet: 'Jobb volna Japán ellen nem használni az atombombát, jobb lenne azt nekik csak megmutatni, akkor ők majd megadják magukat.' Sajnos Oppenheimer ezt (nem tudom miért) nem akarta. Nekem azt mondta, hogy mi fizikusok ilyesmihez nem értünk, hagyjuk a politikát a politikusokra. Én sajnos követtem a tanácsát. (…) De egy éjszakai atomrobbantás Tokió felett, magasanHirohito császár és kormánya szeme láttára, ugyanolyan rémületet váltott volna ki, mint Hirosima, amellett azokat félemlítette volna meg, akiket kellett. A tokiói demonstráció után ultimátumot küldhettünk volna Japánnak, követelve, hogy adja meg magát. Szerintem elfogadták volna az ultimátumot, és az atombombát így humánusabban, egyszersmind éppoly hatékonyan használhattuk volna fel a háború befejezésére. Tudomásom szerint azonban szóba sem került , hogy bejelentés nélkül nagy magasságban végzett éjszakai demonstrációt hajtsunk végre Tokió felett."

atom_bomb.jpgÉs most következzen „élménybeszámoló” Teller Edétől, egy mára már történelemmé vált pillanatról, az első atomrobbantásról:
„1945. július 16-án, a kora reggeli órákban magam is tagja voltam annak a csoportnak, amely megfigyelhette a világ első atombombájának felrobbantását. Megfigyelőállomásunk mintegy 20 mérföldnyire volt az alamogordói kísérleti teleptől. Azt mondták nekünk, hogy feküdjünk le a homokba, fordítsuk el az arcunkat a robbanástól, és temessük fejünket a karjaink alá. Senki nem volt hajlandó erre. El voltunk szánva, hogy szembe nézünk a szörnyeteggel. Minthogy régi szokásom, hogy számolok a lehetetlennel is, ezúttal is óvatos voltam. A hegesztők védőszemüvegén kívül, amivel elláttak bennünket, még egy sötét szemüveget tettem fel. Arcomat bekentem napolajjal és a többieknek is adtam belőle. Vastag kesztyűt húztam, és két kezemmel erősen arcomhoz szorítottam a védőszemüveget, kezeim így oldalról is védelmet nyújtottak.
A kísérletet egy sivatagi zápor miatt 90 perccel el kellett halasztani, 5 óra 30 percre tűzték ki újra. Húsz perccel korábban megfigyelőállomásunkat összekötötték a központi ellenőrző állomással. Megkezdődött a visszafelé számolás: ’ Mínusz 20 perc, 19, 18, 17… mínusz 30 másodperc, 25, 20, 15.’ Tíz másodperctől kezdve már másodpercenként számoltunk: ’ kilenc… nyolc… hét… hat… öt…’ Azután csönd lett.
Ez az öt másodpercnyi csend olyan hosszúra nyúlt, hogy már azt hittem, nem sikerült a robbantás. Már- már le akartam venni a védőszemüvegeimet. De azután az üvegen át láttam egy piciny, gombostűfejnyi fényt. Csalódott voltam: ’ Ennyi lenne az egész? Ezért dolgoztunk ilyen keményen?’
Egy pillanattal később eszembe jutott, hogy két réteg sötét üveg van a szemem előtt. A gombostűfejnyi fény megnőtt, aztán elhalványodott. Jobb kezemet elhúztam az arcom elől, hogy a fény jobban behatolhasson az üveg mögé. Olyan volt, mint amikor sötét szobában elhúzzák a nehéz függönyöket és beáramlik a napsugár nyalábja. most már nem éreztem csekélységnek.
Egy perc múlva elérkezett hozzánk a robbanás hangja és a légnyomás hulláma is. William H. Lawrence, az ismert és képzett tudományos riporter ijedten kérdezte: ’Mi volt ez?’
Levettem mindkét sötét szemüvegemet, hogy megfigyelhessem a robbanás jellegzetes gombaszerű felhőjét, amint felszáll az atmoszférába, megtorpan egy levegőrétegnél, majd tovább emelkedik felfelé. Amikor a felhő már 40 000 lábnyira magasodott felettünk, visszagyalogoltunk az autóbuszunkhoz. Valamennyien tudatában voltunk annak, hogy a következő atomrobbantás már nem kísérlet lesz.
A sivatagi szelek, amelyek különböző magasságokban és eltérő irányban fújtak, a gomba alakú felhőt óriási kérdőjellé alakították át.
Három héttel később a délutáni órákban tudtam meg, mi történt Hirosimában.”

Teller Ede.jpg"Los Alamosban mindenki azt mondta: 'Be kell fejezni a munkánkat, és hidrogénbombát kell kifejleszteni.' Úgy is terveztük, de 1945. augusztus közepén Japán békét kért. Oppenheimer akkor bejött a szobámba, azt mondta: 'Most béke van, most semmi ilyen munkának nem szabad folytatódnia.' Én közben visszamenten Chicagoba,Fermivel dolgoztam, nagyon jól éreztem magam, de itt volt a félbeszakított munka. (...) Amikor Sztálin azt mondta: 'Nekünk van atombombánk, és még sokkal több is lesz', akkor én azt mondtam: Nem lehet becsukni a szemünket és nem nézni azt, hogy mi mást lehet tenni. Tehát visszamentem Los Alamosba, hogy a hidrogénbombán dolgozzunk, annak ellenére, hogy tudományos barátaim többsége ellene volt. Ez sajnos sok jó barátommal elrontotta a viszonyomat. Egy kivétellel. Mi magyarok - Neumann János, Wigner Jenő, Szilárd Leó, Kármán Tódor - mi mindig együtt maradtunk. Kevesebben, nehezebben dolgoztunk a hidrogénbombán. Mégis meglett. Két-három év alatt, nagyon tökéletesen. És röviddel azután Szaharov Oroszországban is létrehozta a hidrogénbombát. Szaharov tudta és mondta is, hogy nem lehetett várni és nem szabadott azt tenni, hogy mi nem csináljuk, mert az fölborította volna a világ egyensúlyát. Ez sajnos számomra az én életemben a harmadik kivándorlást jelentette. Az első Magyarországról volt, a második Európából, a harmadik a fizikusok közösségéből. Sok szempontból a legutolsó volt a legfájdalmasabb, de nem tehettem másképpen."
"Az életem fele még előttem állt. Sok minden történt ebben a fél életben, amit nem tudok elmesélni olyan részletesen, mint az első felét, de egy - két pontot meg kell említenem. A hidrogénbomba kifejlesztése világossá tette azt, hogy a los alamosi laboratórium ezt sok kétséggel kezdte meg. Ez azon alapult, hogy a tudósok országszerte ellentmondanak. Közben Los Alamos folyton azt mondta: mi olyan jól csinálunk mindent, hogy mások azt nem tudják közelítőleg olyan jól csinálni. Nekem ez nem tetszett.
Teller.jpgAhol sok a titoktartás, ott a versenyre még nagyobb a szükség, mert különben nem lehet tudni, hogy a munka tényleg olyan jól megy-e, amilyen lehetne. Erősen érveltem amellett, hogy szükség lesz egy második laboratóriumra. Ez a laboratórium aztán létrejött Californiában, Livemore-ban. Az ember, aki ezt erősen ajánlotta, akinek szava volt abban, hogy ezt a laboratóriumot létrehozzuk, és jó embereket kapjunk számára, az Ernest Lawrence volt, a ciklotron feltalálója. A laboratórium neve ma Lawrence Livemore Laboratórium LLL. Életem második felének legnagyobb részét ott töltöttem. A fizikusok közössége nem volt elzárva előlem, de nem is volt olyan nyílt, mint a múltban. Legtöbb barátom Livemore-ban van. Ott hozzáláttunk ahhoz, nem hogy a legjobbak legyünk, hanem hogy legyen versenyfutás, hogy mi jók legyünk és Los Alamosban is jó legyen. Együtt dolgoztunk, eszmét cseréltünk. Mindenki igyekezett olyan jó lenni, amilyen csak lehet.

A cikket írta és válogatta : László Márta

Interjú: http://www.lilli.hu/news/news/64/teller-ede-atomreaktorok-biztonsaga.htm...

Szólj hozzá!

Címkék: találmány teller ede

Pacaltérkép I. állomás: Cirbi

2008.04.28. 01:08 mtklub.hu

 Aki nem szereti valósággal undorodik tőle, aki viszont igen annak minden étkezés egy ünnep. Jellegzetes alföldi ételről van szó, melyet a tájra jellemző szegénység hívott életre: még a marha gyomrát is megették. Mára már minden társadalmi réteg előszeretettel fogyasztja, kórtól - nemtől nem éppen – függetlenül. Az utóbbi megállapítás alatt azt kell érteni, hogy a nők általában utálják, a férfiak többségében imádják a pacalpörköltet. Persze ez is olyan, mint az összes többi általánosítás, kivételek akadnak bőven.

Az Mt Klub pacalpörköltet kedvelő szekciója céljául tűzte ki, hogy végigkóstolja azokat Szeged környéki vendéglátó-ipari egységeket, ahol e csodás, alföldi jellegzetességet szolgálják fel.
cirbi.JPG
Az Újszeged kertvárosi övezetébe tartozó Cirbi kocsmával kezdeném, elsősorban azért, mert kb. egy évtizede járunk ide iszogatni, így rengeteg élmény ért bennünket e helyen. Nem meglepő tehát, hogy rendszeresen fogyasztunk pacalt a helyen. A kocsma egy családi vállalkozás,Ági néni szokta ellátni a teendőket 3 gyermekével. A pacalt egymaga készíti el, a gyermekek besegítő szerepet vállalnak a pult mögött. A hely bútorai olyanok olyan mintha egy előző rendszerben működő tekeklubból nyúlták volna, valamikor a rendszerváltás hajnalán. Ám pont ettől hangulatos. Ezenkívül Ági néni – többnyire virágokat ábrázoló - festményei díszítik a helyet.

Mindenféle embertípus - a legkülönfélébb társadalmi csoportokból - előfordul a helyen, ezáltal biztosítva vannak az igazán szaftos ideológiai, politikai viták, amely nélkül nem kocsma a kocsma. Legutóbb például egy majdani, magyarországi cigánykirályság rémisztő vízióját vetítette előre Ági néni egy általa meg nem nevezett sajtótermékre hivatkozva amolyan vitaindítóként gondolom én. Az ehhez hasonló, nostredamust idéző látomásokra a vendégek mindig vaskos észervekkel jönnek elő. Ugye-ugye. A jó kocsmában mindig tanul újat az ember. Múltkor Baszkföldet megjárt zenészekkel beszélgettem a helyi futballról.
A hely árai igen kedvezőek és ez alól a pacalpörkölt sem kivétel. 700 Ft egy adag, amely igen kiadósnak mondható. Azt mondják olcsó húsnak híg a leve. Nos, ezt esetünkben ezt szó szerint kell venni, ugyanis a szaft véleményünk szerint nem elég sűrű, ám ettől az összkép kifejezetten pozitív, hiszen az étel maga igen ízes. Elsősorban Tidzsi kollega kritikája vele szembe, hogy túl borsos, helyette az erős paprikának kéne inkább felelni a csípősségért. Külön pozitívum, hogy mellé nagyon finom, friss kenyeret szolgálnak fel. A fákkal árnyékolt teraszon a leghangulatosabb a fogyasztása, jó időben.
Legutóbb arra is fény derült, hogy Ági néni gulyáskrémmel és kecsöppel ízesíti az alapot. Ha már itt tartunk álljon itt végezetül egy pacalrecept. (http://www.eszemiszom.hu)


1 kg pacal

2-3 babérlevél
2 fej vöröshagyma
2 húsos zöldpaprika
2 közepes paradicsom
4 evőkanál olaj
1 púpozott evőkanál pirospaprika
3 gerezd fokhagyma
fél mokkáskanál őrölt köménymag

A pacalt gondosan megtisztítjuk, megmossuk, és többször váltott hideg vízben kiáztatjuk. Bő vízben feltesszük főni, majd amikor felforrt, leszűrjük és leöblítjük. Annyi vizet öntünk rá, hogy bőven ellepje. Megsózzuk, babérlevelet dobunk bele, és kb. 2 óra alatt puhára főzzük. Elfövő levét pótoljuk. Közben a megtisztított hagymát finomra, a kicsumázott paprikát meg a paradicsomot kis kockákra vágjuk. A hagymát az olajon kevergetve megpirítjuk. Pirospaprikával megszórjuk, gyorsan elkeverjük, és egy kevés vízzel felengedjük. A zúzott fokhagymát, az őrölt köményt, a paprika- meg a paradicsomkockákat is hozzáadjuk. A megpuhult pacalt lehűtjük, vékony csíkokra vágjuk, majd az elkészített pörköltalapba keverjük, és 20-25 percig pároljuk, közben elfövő levét folyamatosan pótoljuk. Aki szereti, erős paprikával is fűszerezheti, vörösborral is ízesítheti. Köretnek sós burgonya illik hozzá.
Elkészítési idő: 3 óra.
Egy adag: 600 kcal / 2510 kJ.
Italajánlat: száraz vörösbor.


Tehát, aki szereti a házias kis kocsmákat annak feltétlenül érdemes benézni a Cirbibe. Ha már szóba került a friss kenyér, mindenkinek ajánlom a helyi zsíros kenyeret, vastagra szelve, hatalmas lilahagyma szeletekkel. A helyen, ha valakinek sikerül egy kiadós pacalvacsi után alaposan felönteni a garatra, akár szobát is vehet ki, ugyanis a hely panzió funkcióval is rendelkezik.

Szólj hozzá!

Címkék: szeged gasztronómia

Tanácsok atomtámadás utánra

2008.04.23. 15:31 mtklub.hu

 Az emberi elme, az idegsejtek végtelen kombinációja tud még szülni érdekességeket, kérem. Az alábbi képet nézve elgondolkodtam hát, hogyan élhetünk túl egy atomtámadást vagy egy meteoritbecsapódást. A képen látható eszköz nagy segítségünkre lehet ebben:

palantagep.jpg

A gépezet csapszeges rögzítéssel (6) kapcsolódik az őt vontató zsigulihoz. (Mi máshoz?) A mellsőkeréken (5) található tejfölös poharak lyukakat vájnak a talajba. Ezután a kényelmes ülésben (4) ülve könnyűszerrel helyezhetjük ezerszám a tápláló sóskapalántákat a detonáció utáni, porhanyós talajrétegbe. A rugózott hátsókerék (2) lágy futást biztosít az egész munkagép számára. A pusztán mechanikus úton behúzható kiegészítő futómű (egyébként bevásálókocsikerék - 100 Forintért beszerezhető bármelyik hipermarket parkolójában) (3) növeli az oldalirányú stabilitást és elvégzi a járulékos talajtömörítést is, ami növeli a sóska vízmegtartó képességét. Ami a legfontosabb: a közel 1 hektoliter űrtartalmú marmonkanna (1) egésznap hűtött kopszosbort biztosít a komplett kiszolgálószemélyzet számára.

Aki nem rest, készítse el házilag! Hasznos lehet!

 

Szólj hozzá!

Címkék: technika találmány magyar termék

Seress Rezső világhírű zeneszerzőnk, a Szomorú vasárnap írója

2008.04.10. 12:33 mtklub.hu

 

seress_kicsi.jpgNem merném megkockáztatni, hogy minden időnk legismertebb magyar zeneszerzőjének tituláljam, mivel ez így nem igaz. Azt viszont bátran merem állítani, hogy Seress Rezső írta a legismertebb magyar „számot” 1936-ban. Kérdezhetnénk: ki ez a Seress? Mi ez a szám egyáltalán? Nem nagyon hallottunk róla. Fiatalabbaknak tán rémlik valami öngyilkos szám a 40-es évekből, de hát ez a krákogás hogy lett volna világhírű?

Szomorú vasárnap, Gloomy Sunday, Einsamer Sontag: a „magyar öngyilkos dal”. Az egész világot bejárta. Kottái és lemezei több mint száz nyelven jelentek meg, többek közt még izlandiul, kínaiul, szuahéliul és eszperantóul is. A dal születése óta szinte évente dolgozták fel híresebbnél híresebb előadók világszerte. Seressnek a jogdíjakból közel négyszázezer dollárja gyűlt össze. Állítólag (és ezt a szót előre jelzem, sokat fogom használni) még Spielbergnek is szóltak a Schindler Listája c. film forgatásán, mikor betette egy jelenetbe, hogy jogdíjas a szám.
A legenda, no meg a korabeli New York Times szerint „tömegesen lesznek öngyilkosok egy dal hatására”. Habár tömeges öngyilkosságról nem beszélhetünk, tényleg találtak embereket holtan mellettük a dal kottáival. Néhol emiatt be is tiltották félve, hogy megcsappan a nép. Mindig is voltak öngyilkos számok, bár manapság már divat az ilyesmit a TV-re vagy a számítógépekre fogni. Most inkább röviden áttérnék a szerzőre, lévén a számot szinte mindenki ismeri.

Seress Rezső 1889. november 3.-1968. január 11.
Budapesten született Spitzer néven, zsidó családban. Két nagy zuhanása volt az életben. Az egyik talán zenei pályáját indította el, a másik vetett véget neki. Fiatalon egy plakáton látta meg Rökk Hédit, a légtornásznőt, egyből belebolondult és elhatározta, hogy légtornász lesz. El is szökött otthonról, beállt a vándorcirkuszhoz amolyan mindenesnek. Lassan feljebb jutott a ranglétrán. Már egészen jól ment a légtornászat, amikor egy mutatványnál Hédivel egyetemben bekötés nélkül lezuhant. A leányzót elkapták, de Rezső métereket zuhant a földre. Cirkuszi karrierje a csontjaival együtt tört ketté.
Egy kocsmai beszélgetés hatására, még mankóval jelentkezett Rákosi Szidi színész-magániskolájába „táncoskomikusnak”, amit el is végzett. Majd kisebb munkák után a városligeti Műszínkörben alkalmazzák. Előkelő hely kevés fizetéssel, prostituáltakkal és alvilággal.

„Engem még nem szeretett senki,
Engem még nem csókoltak szívből igazán,
Nekem nem szabad boldognak lenni,
Nekem álom minden csupán.

Engem még nem szeretett senki,
Engem még nem csókoltak szívből igazán,
Nekem hitvány pénzért kell venni,
Hogyha csókra szomjas a szám.

Engem még nem szeretett senki,
Engem még nem csókoltak szívből igazán,
Nekem hitvány pénzért kell venni,
Hogyha csókra szomjas a szám.”

Bátortalanul ült le néha zongorázni a díszletek mögé, amolyan megnyugtató zenélés címszóval. Meglepetésére a direktor egyszer kiültette a színház elé játszani, ahol ismertebb „slágerek” mellett előrukkolhatott saját szerzeményeivel is. Lassan felfigyeltek műveire. 1925-ben, mikor a háború után már újra engedélyezett lett a hanglemezgyártás Magyarországon, elsőként publikálhatott egy számot, mely - saját bevallása szerint - tizenhatezer példányban kelt el. Híre egyre jobban terjedt, míg ott nem hagyta a színházat, hogy a Kukoricza csárdában zongorázhasson, majd Nádor József segítségével átszerződik a VII. kerületi, Dohány utcai Kulacs vendéglőbe, majd az Akácfa utcai Kispipába. Itt már pénzt is keresett, futotta lakásra, ruhára. Gyakorlatilag kisebb négy éves munkaszolgálatot kivéve egész hátralévő életét itt éli le. 1923-1933-ig több mint 40 dalszöveget írt mások zenéire és közel 60 saját szerzeményt is. Országszerte ismertté kezdtek válni dalai, sokan dúdolgatták, játszották, holott azt se tudták ki szerezte őket. Művei általában szomorúak, kilátástalanok, de abban a korban talán emiatt voltak nagyon vonzóak és közkedveltek.
Anno a cirkuszban Hédi keze - vagy ahogy néhol fogalmaznak: feneke - kicsúszott a kezeiből, de egy új gyönyörűség tűnik fel a láthatáron Jászonyiné Helénke képében. Hogy hogyan tudta összeszedni, azóta is rejtély. Seress nem volt egy Don Juan. Alacsony volt, jóképűnek és gazdagnak se nevezhető, de Helénke (Pest egyik legszebb asszonya) mégis otthagyta jóképű nyugalmazott ezredes férjét a „Kis seresért”, és élete végéig kitartott mellette.



vegeavilagnak.jpgSzomorú vasárnap

Jávor László,a "8 Órai Újság" rendőri riportere egy alkalommal megkereste Seresst egy dalszöveggel, hogy hátha Rezső tud rá írni valami zongoratémát. És Rezső tudott. Csak el kellett fütyülnie valakinek, hogy lekottázhassa, mivel bárzongoristánk tudott némiképp játszani, jobb kézzel, de a kottákhoz már nem igazán értett. A lekottázott darabból készíttettek néhány nyomatot, majd Jávor László bevitte az elkészült, kinyomtatott paksamétát bizományba a Csárdás nevű kiadóhoz.
A lényeg, hogy a dal elkészült. Maga a szám egyszerű, mint az asztallap, mégis hatást gyakorol szinte minden hallgatóra. Telt-múlt az idő és semmi hír, hogy talán befutna. Rudi – ahogyan néhányan becézték - már sajnálta, hogy pénzt ölt ebbe a számba.
Lassan csak sikerült felfedeznie a népnek a számot. Kalmár Pál, a neves énekes felvette repertoárjába a számot, le is nyomták volna rádióban, de Murphy közbeszólt. Meghalt a rádió igazgatója és aznap nem játszottak zenét. Ezek után kezdtek megjelenni cikkek öngyilkosokról, akiknél a Szomorú vasárnap kottáját találták meg. Köztük volt az akkor pénzügyminiszter, Lédig László is. Seressnek lövése sincs, hogyan kerülhetett a kezükbe a kotta. Állítólag maga Jávor László helyezte el ott felhajtás és reklámképpen.
1935. november elején kezdik el először bírálni a számot veszélyessége miatt, majd november 13-24. közt már majd 300 cikk jelent meg Európában a gyilkos számról. Nemsokára világhírű lett annak ellenére, hogy Seress szinte sohasem játszotta, Budapesten se ismeri senki. Ennek ellenére egy francia vastag úr mégis hallani szerette volna a híres számot egy vendéglőben. Nagy nehezen megtalálják a kottát, elő is adják, majd a vastag úr meg se áll a kottákkal a Párizsig, ahol a világhírű Ray Ventura 100 tagú zenekarával adja elő a párizsi Olimpiában. Az előadásnak Shakespeare-i vége lesz, az első refrén után a zenészek elkezdik kinyírni magukat a színpadon, befejezésképpen az énekes dugta hurokba a fejét. Gyengébbek kedvéért megjegyzem: nyilván nem lettek öngyilkosak, csak magasabb szintre emelték a színpadi show-t.

Szomorú vasárnap

Szomorú vasárnap száz fehér virággal
Vártalak kedvesem templomi imával.
Álmokat kergető vasárnap délelőtt,
Bánatom hintaja nélküled visszajött.
Azóta szomorú mindig a vasárnap,
Könny csak az italom, kenyerem a bánat.
Szomorú vasárnap.

Utolsó vasárnap kedvesem gyere el,
Pap is lesz, koporsó, ravatal, gyászlepel.
Akkor is virág vár virág és - koporsó.
Virágos fák alatt utam az utolsó.
Nyitva lesz szemem, hogy még egyszer lássalak.
Ne félj a szememtől, holtan is áldalak...

"Nem muzsikus - csak zseni." 
Ezt a szöveget írta be Otto Klemperer, a híres karmester Seress vendégkönyvébe.Toscanini, Luchino Visconti, Spencer Tracy, John Steinbeck, a walesi herceg, Louis Armstrong, Reza Pahlavi iráni sah és Benjamino Gigli. Ez csak pár név sok híresség közül akik Pesten járva megfordultak a Kispipában, hogy hallhassák a világhírű zenészt. Ám egyszer minden jónak vége szakad. Megszületnek a ssidó törvények, elkezdődik a háború. Bár Seress már megkeresztelkedett mégis behívják először katonának, majd egy huszárvágással munkaszolgálat lesz belőle. Négy évig senki se hallott felőle, majd sikeresen életben előkerül.
Csodálatos megmeneküléséről azt mesélte, hogy épp egy gödröt ástak páran valahol, mikor egy elegáns tiszt kiszáll autójából, odaballag hozzá, majd az „ezt a dögöt én nyírom ki” felszólalás után kipofozta Seresst a gödörből.
"-Képzelhetik, hogy meg voltam hatva a protekciótól!- emlékezett vissza Rezső - No, és alighogy beértünk az első ház mögé, föltámogat, átad egy zsebkendőt, hogy letöröljem a számról a zugehört, és azt mondja: Herr Seress, bocsásson meg a durvaságomért, de másképp nem tudtam megmenteni Önt! A náci tiszt ugyanis látta anno Rudit –ahogy sokan hívták- a Kispipában játszani. Ez a tiszt bújtatta a világháború végéig.
Négy évig itthon nem hallottak felőle, nem gondolták, hogy valaha is visszatér, de egyszer mégis megjelent Budapesten. A munkaszolgálat alatt ért hatásokra, írt egy hatásos verset a Szomorú vasárnap zenéjére.

Vége a világnak!
Ősz van és peregnek a sárgult levelek,
Meghalt a földön az emberi szeretet.
Bánatos könnyekkel zokog az őszi szél,
Szívem már új tavaszt nem vár és nem remél.
Hiába sírok és hiába szenvedek,
Szívtelen rosszak és kapzsik az emberek…
Meghalt a szeretet!

Vége a világnak, vége a reménynek,
Városok pusztulnak, srapnelek zenélnek.
Emberek vérétől piros a tarka rét,
Halottak fekszenek az úton szerteszét.
Még egyszer elmondom csendben az imámat:
"Uram, az emberek gyarlók és hibáznak..."
Vége a világnak!

Seress milliomos lehetne, forint milliomos, mert ekkorra 370 000 dollárja van befagyasztva számára az IRWING Trust Banknál. Csak átutalni nem lehet, míg Magyarország „jóvátételel” lóg, ezért ki kéne mennie érte. Egy nap megkeresi Oscar Peterson ügynöke, hogy utazzon ki vele Amerikába, Peterson előadására, aki csak annyit kérne tőle, hogy miután lejátsszák a számot, hajoljon meg vele a Carnegie Hallban. Csak nem megy ki. A korábbi zuhanás után tériszonya lett, fél a repüléstől, meg alapban nem szereti elhagyni a VII. kerületet.
Jön az új rendszer, új zenék, és index. A számait pont egy olyan ember tiltja be,Hanics elvtárs, aki korábban játszotta őket. Seress állítólag büszke volt erre. Egy lapon emlegethették Bartókkal, Dohnányival, Lehárral és Liszttel, az ő műveiket is betiltották.

Érdekes adalék az indexről. Anno készült egy lista a betiltott dolgokról, könyvekről. Élelmes magyar mit gondolt egyből? Kérem ez egyszer sokat fog érni, és gyűjteni kezdték a betiltott könyveket, lemezeket. Erre jött a válaszlépés. A következő indexen betiltották az előző indexet is…

Titokban azért éjszakánként játszogatta régi számait barátainak, köztük a pártnál bennfentes Gobbi Hildának is. Az ő hatására vonják vissza a Seress számok betiltását.
Gobbi így ír róla Közben c. könyvében.

"Seress Rezső, a kicsi, a ványadt, a repedtfazék hangú, a csúnya Seress Rezső, aki ült egy pianínónál, ütötte-verte, mert zenélni nem tudott, énekelni nem tudott - mégis milliomos lett külföldön. A "Szomorú vasárnap" bestseller volt Európában, Amerikában egyaránt. Rezső nagy ember volt. Engedtessék meg nekem, hogy azt állítsam: ellenálló volt, még ha nem is így jelent meg a halotti kommentárja. Nem könnyű ezt megindokolnom, hiszen igazán nem volt harcos alkat, de valahogy úgy tudta előadni érzelmes dalait, hogy mindig volt valami aktualitása annak, amit énekelt. Abban a korban, "mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra", az ő előadásában a "Szeressük egymást, gyerekek" valami különös, szinte provokatív akusztikát kapott. Szerette játszani - s ha mi odamentünk, mindig sort kerített rá... A Kulacsban töltött estéinkre úgy emlékszem vissza, mint egy jól megvágott híradóra, ahol a vitákat, a napi eseményeket átfesti és kommentálja Seress rekedt baritonja.
Seress Rezső az ostrom után egy Akácfa utcai kiskocsmába került, ott játszogatott. Sokszor elmentük hozzá. Én megalázónak és szörnyűnek tartottam a helyet, amit ő észre sem vett, boldogan játszott. Csak énekelt abban az ocsmány kis kocsmában, amíg meg nem halt."

1956 eseményeit is végigzongorázza. Golyók röpködnek mindenfelé, de ő csak játszott. Próbálták rábeszélni, hogy menjenek ki Amerikába, de nem volt képes kiutazni. Neki a VII. kerület jelentette a világot. Megjelent a TV, elterjedt a rádió. Lassan megjelent a rock, a beat, az új zenék. Egyre kevesebben voltak kíváncsiak egy letűnt kor zenészére. Összeroppant és az alkoholba menekült.

Én úgy szeretek részeg lenni,
Mert akkor nekem nem fáj semmi,
De semmi, de semmi se fáj.

Én kerülöm a józanságot,
Mert keresek egy szebb világot,
Egy jobbat hol csendes a táj.

Nem tudok élni én itt józanul,
Szívemre száz bánat borúl,
S csalfa itt minden és hazug a szó,
Részegnek lenni de jó.

Én úgy szeretek részeg lenni,
Mert akkor nekem nem fáj semmi,
De semmi, de semmi se fáj.

És elkövetkezett élete befejező zuhanása. 1968. január 11.-én, kiugrik az erkélyről, vagy az ablakból. Az „öngyilkosok himnuszának” írója stílszerűen végzett önmagával. Állítólag csak a redőnyt akarta megszerelni és kiszédült az ablakon. Ez is hihető, lévén tériszonya volt. Felesége kb. másfél évvel élte túl.

Életét két alkalommal filmesítették meg. Az első igazából csak merít belőle. Az 1999-es Szomorú Vasárnap , csak nyomokban emlékeztet az eredeti sztorira. A helyszín, az időpont, a cím egyezik. A második a 2004-es A Cafe in the Sky , melyet Budapesten forgattak, részben magyar részben külföldi színészekkel, de úgy tűnik nem nekünk. Magyar nyelven nem találkoztam vele. Érdekes a párhuzam majd száz évvel később. Külföldön ismerik, itt nem. Talán ez a cikk, és ha a film is megjelenik magyar nyelven (Görög Zita, mint főszereplő adva van egy szinkronhoz), talán segít megismerni itthon is minden időnk legismertebb és legelismertebb magyar számának szerzőjét.
Habár élete szörnyű véget ért, szomorú dalai ellenére mindig vidám volt, és próbálta hírdetni a szeretetet.

Az élet egy színes álmodás,
Mely egyszer véget ér.
A sír lesz majd a végállomás
A szív pihenni tér.
Álmodjunk mindig szépeket,
Hisz úgysem- tart soká.
A gyorsan elszálló éveket
Tegyük, mi boldoggá!

Szeressük egymást gyerekek,
A szív a legszebb kincs.
Ennél szebb szó, hogy szeretet a
A nagyvilágon nincs.
Az élet úgyis tovaszáll,
A sír magába zár.
Szeressük egymást gyerekek,
Hisz minden percért kár!

Az élet úgyis tovaszáll,
A sír magába zár.
Szeressük egymást gyerekek,
Hisz minden percért kár!

Forrás: Müller Péter egy drámája seres életéről.
Színészkönyvtár

Egyéb:
Néhány dalának a szövege.

Ha valaki rá akarna keresni a youtube-on a feldolgozásokra: 
Szomorú vasárnap: Gloomy Sunday. Trista Duminica. Sidste Sontag, Saddest Of Sundays, Smutna Ja Nedelja. Ostatnia Smutna Niedziela. Domenika Esta. Einsamer Sonntag. Sombre Dimanche. Ju-Men-Sin Li-Nan-Ko. Malagaja Dimanco. Tuzna Nedelja. Trista Domingo. Triste Domenica. Sumorna Nedelja…

Az angol wikipedia szerinti eddigi feldolgozások. Hozzátenném, hogy elég sok hiányzik. Lehetetlen teljes listát írni.

1935 (UK): Paul Robeson (released in the US in 1936)
1936: Damia (in French, under the title "Sombre Dimanche", recorded on February 28, lyrics by Jean Marèze and François-Eugène Gonda, music by Rezsö Seress)
1936: Hal Kemp
1936: Paul Whiteman
1940: Artie Shaw, 3rd March. Pauline Byrne vocal.
1941: Billie Holiday
1957: Josh White
1958: Mel Tormé
1958: Ricky Nelson (released posthumously)
1959: Eila Pellinen (in Finnish under title "Surullinen sunnuntai")
1961: Sarah Vaughan
1962: Lou Rawls
1967: Carmen McRae
1968: Genesis (U.S. band unrelated to the well-known British band)
1969: Ray Charles
1979: Lydia Lunch
1981: Elvis Costello & the Attractions (Trust)
1982: Associates (Sulk)
1983: Marc and the Mambas
1983: Swans Way
1983: Jacques Calonne (Ténor Mondain) (in French, under the title "Sombre Dimanche", lyrics credited to László Jávor, but probably the ones by Jean Marèze and François-Eugène Gonda)
1984: Peter Wolf
1985: Harri Marstio (in Finnish under title "Surullinen sunnuntai")
1986: Christian Death
1988: Serge Gainsbourg (Le Zénith de Gainsbourg) (in French)
1991: The Singing Loins (Songs For The Organ)
1992: Diamanda Galás (The Singer)
1992: Sinéad O'Connor (Am I Not Your Girl?)
1995: Gitane Demone
1995: Sarah McLachlan (Rarities, B-Sides and Other Stuff)
1996: Mystic (The Funeral soundtrack)
1998: Marianne Faithfull
1998: Satin's Sadists (On the compilation Their Sympathetic Majesties Request)
1999: The Smithereens (God Save the Smithereens)
1999: Björk
2000: Kronos Quartet
2000: Sarah Brightman
2001: Iva Bittova (The Man Who Cried)
2001: Heather Nova (South)
2003: Edvin Marton
2003: Hot Jazz Band
2003: Priscilla Chan (with changed lyrics, pop, Cantonese, titled "Gloomy Sunday")
2004: Branford Marsalis (Eternal)
2004: MC Sniper (with changed lyrics, rap, Korean)
2005: Jaurim (Korean groupsound)
2005: Venetian Snares (Rossz csillag alatt született)
2005: Eminemmylou featuring Legs MC (raps added, turned into anti-suicide anthem)
2006: Emilie Autumn
2006: Tsukimono (on Famousfor15mb.com)
2006: Angéla Póka (live) (performing Szomorú Vasárnap live during Megasztár)
2006: Red Sky Mourning
2006: Lucía Jiménez (for the movie the Kovak Box inspired by the song)
2006: Zaorany kytky [1](band from Czech republic)
2007: Candie Payne
2007: The Unbending Trees
Marc Almond
Mickey Baker
Anton Lavey - from "htmpl productions & pcl link dump - christianity vs satanism" compilation
Rob Coffinshaker
2007: Nguyen Hong Nhung & Thuy Huong (Vietnamese singers) - from ASIA DVD 56: Mua He Ruc Ro 2007 - Yeu Doi, Yeu Nguoi
2008: Gerard Treanor
2008: DJ Blackbird's EP: Goth Kids and suicide singles

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: zene seress rezső

114 éve helyezték örök nyugalomra Kossuth Lajost

2008.04.01. 13:32 mtklub.hu

 

kossuth1.jpg

114 éve, április 1-én temették el Budapesten a Torinóban elhunyt Kossuth Lajost, feleségét és lányát. Ideúton, a vasút osztrák szakaszán, semmi sem történt. Ahogy azonban magyar földre ért a vonat, a dísztelenség és közöny helyébe általános gyász lépett. A sínek mellett ezrek térdeltek Kossuth-nótákat énekelve, beszédeket mondtak ott, ahol egy kevés időre is megállt a mozdony. Hamvait április 1-én a Nemzeti Múzeumnál ravatalozták fel. A nemzet nevében Jókai Mór vett örök búcsút, Gerlóczy Károly helyettes polgármester a főváros nevében volt jelen, az országos küldöttséget Andrássy Tivadar alelnök vezette.
A temetés után 15 évvel, 1909-ben helyezték a számára kialakított Kossuth-mauzóleumba.

Krúdy Gyula „A holt Kossuth Pesten” című művében így ír:
„Két nevezetes temetést láttak az Osztrák-Magyar Monarchiában, akiknek alkalmuk volt az eseményekben részt vehetni: Kossuth Lajos és Ferenc József temetését.
Ferenc József huszonkét esztendővel élte túl Kossuth Lajost, mégis 1916-i bécsi temetésén, e legnagyobbszerű gyászpompában, amikor az osztrák császárság és magyar királyság utoljára mutathatta meg a világnak díszét, koronáját, csodálatosságát az emberi pompának, a császárságnak: mégis ezen a bécsi temetésen sokaknak eszébe jutott Kossuth Lajos temetése.
Kossuth temetésén sokkal többen voltak, mint Ferenc Józsefén. A két kemény öregember, akihez csaknem egy századéven át Magyarország sorsa volt kapcsolva, már temetésekor eldöntötte, hogy kinek az élete jelentett többet az emberiség szempontjából, mert a történelem ítélete már a temetés napján kezdődik.(…)
Ezrek és ezrek foglalták a helyeket a háztetőkön, ahová ugyan életveszélyes volt felmenni, de nem volt olyan négyemeletes ház a főváros főútvonalán, amely ne feketéllett volna nőktől, férfiaktól, gyermekektől. Élelmes kereskedők boltjaik kirakatába ültették vevőiket. A fiatalabb emberek felmásztak az égő gázlámpákra. Létrák álltak a falak mentén, amelyről emberfürtök lógtak. Minden utcai akácfa egy-egy páholy, amelynek tavaszi rügyei között már korán reggel elfoglalta helyét a bérlő.
A Múzeum körúti paloták tetőin várakozók a megtisztított, kordonnal elzárt útvonalon először egy magas, fekete magyarruhás öreg embert láttak a Kossuth-ravatal felé haladni.
Jókai Mór volt, akit színről színre láthatott sok ezer szem. Legnagyobb sikerét e napon érte el azzal a beszédével, amelyet Kossuth koporsója felett mondott.(…)
Aztán Vasvári Kovács József, egykori 48-as honvéd, akit a kitűnőbb hazafiak temetésén önkéntesen vállalt szereplése miatt a „nemzet funerátorának” neveznek: a koporsókocsi elé áll az egyszerű fejfával, amely a halott nevét mutatja, amely fejfa kis- és nagyemberek holtát egyformán hirdeti. „ Kossuth Lajos. Élt 92 évet.” Az ősz szakállú Vasvári Kovács viszi a fejfát, miközben hangosan sír. A sírás közben megcsukló öreghangon mondogatja, hogy többé senkit se temet Kossuth után.”
-Limpek-
Forrás: Wikipédia
A Krúdy idézet teljességében:http://www.bparchiv.hu/magyar/kiadvany/bpn/24/bpn2404.html oldalon található.

Szólj hozzá!

Címkék: évforduló kossuth

"Mr H - Bomb", avagy Teller Ede munkássága (1. rész)

2008.03.16. 12:30 mtklub.hu

 

teller1b.JPG" Ugyan valaha Teller Edének hívták, de maradjon ő csak Edward Teller"- mondták a korabeli magyarok, és ezzel mintegy megvonták tőle magyar származását is. A magyar sajtó rendkívül ellenséges hangnemben, elfogultan írt róla, és nagy találékonysággal a legszélsőségesebb háborús monopóliumok kiszolgálójának és potenciális háborús bűnösnek bélyegezték. Hogy miért? A kommunista tábor kíméletlen propagandája miatt! A magyar nép 1987 decemberében hallhatott először Teller- interjút a rádióban, természetesen tökéletes, míves magyarsággal. Ezen rádióbeszélgetésből csemegézve követhetjük végig a professzor kalandos életét, a kutatói munkásságát, a politikai tevékenységét és végül, de nem utolsó sorban különös, filozófiai mélységű gondolkozását és magát a "Teller-jelenséget", amely két táborra osztja a világot. Lehet gyűlölni, lehet szeretni, tisztelni vagy ócsárolni, de szinte senki nem marad közömbös iránta, aki valamit is tud róla. Teller világképének központi kategóriája a haladás, a fejlődés minden emberi dimenzióban. Szerinte a fegyverekre azért van szükség, hogy a demokrácia, a szabadság világát megvédjék, s mivel a fejlődés paradoxona az, hogy a diktatúrában és a demokráciában egyenlő eséllyel készítenek azonos hatású fegyvereket, a cél az, hogy a demokráciák megelőzzék a diktatúrákat. Ismerjük hát meg "Mr H-Bomb"-ot, de mi nevezzük csak Teller Edének, és legyünk méltán büszkék a "Hidrogénbomba atyjára"!
1908. január 15-én született Budapesten, zsidó családban, apja ügyvédként kereste a kenyerét, és őt is erre a pályára szánta. "Matemetikus akartam lenni, de az édesapám azt mondta: 'Hát abból sohasem fogsz megélni.' Végén sok ide-oda után megállapodtunk kémiában: vegyészmérnök leszek. Anyám azt akarta, hogy otthon maradjak, a Műegyetemen tanultam pár hétig Budapesten.Egy pár héttel később elmentem Karlsruhébe. (...) Volt ott egy szenzációs professzor: Hermann Mark. Tőle hallottam először azt a csodálatos dolgot, amit úgy hívnak: kvantummechanika. (...) Édesapám látta, hogy már több, mint két év eltelt, és még mindig nem a kémiát akarom, de hogy amit csinálok helyette, azt jól csinálom. Ő ügyvéd volt, nyílt eszű és nyíltszívű ember. Végül azt mondta: 'Csináld, amit akarsz!' Azonnal otthagytam Karlsruhét, elmentem Münchenbe. (...) Egy nagyon bolond pillanatban leugrottam egy villamosról, és az levágta a jobb lábamat.Az ember, aki engem operált, egy egészen elsőrangú és szeretetreméltó porosz volt. Dr. von Lossow. (...) Azután egy szép napon eltűnt. (...) Évek múltán tudtam meg, hogy mi történt. (...) Tudta: ha Hitler hatalomra kerül, akkor ott egy von Lossow nem fog megélni, ezért tűnt el. (...) Öt évvel később Hitler átvette a kormányt, akkor én is elhagytam Németországot. Hallottam egy egészen zseniális és nagyszerű fiatalemberről: ő volt Werner Heisenberg. (emlékeztető: Heisenberg-féle bizonytalansági reláció) Hát hozzá mentem, mihelyt megtanultam járni a műlábammal. (...) Lipcsében kaptam meg a doktorátusomat. Egy nap Heisenberg behívott, és azt mondta: Itt van két munka. Az egyik tanulmány Koppenhágából azt mondja, hogy a hidrogénmolekula-ionnak ez a matematikai leírása. Ez a másik tanulmány azt állítja, hogy ez a probléma matematikai okból megoldhatatlan. Kinek van igaza; Megnéztem, véletlenül nem volt nagyon nehéz a kérdés, a dán megoldás helyes volt, az érvelés pedig, hogy megoldhatatlan, hibás. Erre Heisenberg:'Jó, ha ez a megoldás vannak-e más megoldások is? Én az összes megoldást akarom.' Erre én elkezdtem számolni egy számolómasinán az intézetben, amit forgatni kellett, és a forgatásra nagy zörejjel és számokkal felelt. Ezt én rendesen éjjel csináltam. Heisenberg ekkor még nem volt házas, egy emelettel följebb aludt, néha lejött éjjel és beszélgetünk. Egy szép nap lejött, és azt mondja: 'Hát még nem vagy készen?' Azt mondom: 'Hát egy-két évig még eltart.' 'Hát mit csináltál?' Elmondtam. Azt mondta: 'Ez elég, írd le, ez jó lesz!' Az a gyanúm, hogy én szegény Heisenberget nem hagytam aludni a hangos számlálógépemmel, és azért kaptam meg a doktorátusomat. De hát a világ komplikált, ezt ne kutassuk!"
Teller_2.jpg" Elmentem két hónapra Rómába Enrico Fermit meglátogatni, aki akkor kezdett játszani a neutronokkal. Bizony az új felfedezések nagyon gyakran úgy jönnek létre, mint a játék. Nincs határozott cél, csak kíváncsiság, és az óhaj: rendet teremteni ott, ahol az összefüggések homályosak. Fermi neutronokat lőtt a különböző atommagokba, amik protonokból és neutronokból állnak, így újfajta radioaktív magokat csinált. Sorba minden elemből egyet vagy kettőt. Végül elérkezett az uránhoz, és amikor azt bombázta neutronnal, akkor ahelyett, hogy egy-két radioaktivitást kapott volna, tucatjával kapta a radioaktív bomlásokat. Fermi akkor azt gondolta, hogy az uránnál nehezebb elemet csinált. Évekig senki sem jött rá, hogy az uránmagok kettéhasadtak, és azért kapott sok radioaktivitást, mert az uránmag nagyon sokféleképpen tud hasadni. Akkor ez még nem volt világos."
" Találkoztam egy biokémikussal, aki meghívott Angliába. (...) Azt mondta, engem meghív, hogy jöjjek Londonba vele dolgozni egy föltétellel: legyek egy kicsit műveltebb, emberszabásúbb, olvassam el az 'Alice in wonderland'- et, akkor jöhetek. Jöttem is, olvastam is.Londonból később Koppenhágába mentem Niels Bohr-hoz. (emlékeztető: Bohr-féle atommodell) Ott találkoztam a későbbi jó barátommal, az orosz George Gamowval, aki röviddel később elmenekült a Szovjetunióból. Washingtonba ment tanítani a George Washington Egyetemre, és engem is oda hívott, hogy vele dolgozzam. Ez lett a legközelebbi állomásom 1935-ben."
"1939 nyarán egyik konferenciánkra Gamow meghívta Niels Bohrt. Ő hozta a nagy újságot, a maghasadás felfedezését. Meglett a magyarázat, hogy amikor Fermi az uránt bombázta neutronokkal, miért talált olyan sokféle radioaktivitást: ő nem nehezebb elemeket épített föl, hanem az uránmag elhasadt, és sokféleképpen tudott kettéhasadni, általában nem egészen egyenlő darabokra. Mindegyik hasadványnak másféle radioaktivitása volt. Amerikában volt egy barátom, akit már Londonban is jól ismertem: Szilárd Leó. Ő nem volt a konferencián. (...) Mihelyt vége volt a konferenciának, szólt a telefon, Szilárd volt a vonalban: 'Jöjjön el értem az állomásra!' Mentünk is.
tede10309.jpgSzilárd ezzel kezdte: 'Amikor az uránmag elhasadt, talán egy neutron is kiszabadult, talán kettő. Ha elég neutron szabadul ki, akkor ezek a neutronok újabb uránatommagba mennek, és még több neutront szabadítanak föl. Ilyen módon láncreakció jöhet létre. Egy neutronból kettő, kettőből négy, négyből nyolc- ismételd a duplázódást tízszer, és máris ezernél járunk. Ismételd ötvenszer, és az egész urántömb elhasadt!Rövid idő alatt annyi energiát szabadíthat föl, hogy milliószor erősebb robbanást okoz, mint azt kémiai robbanószer produkálhatná.' Hát az édesapám nem ilyen kémiáról álmodott. De ez volt az, amit Szilárd már régen tervezett. És most az urán hasadásában látta, hogy ez megvalósulhat. A kérdés az, vajon a hasadó mag valóban további neutronokat hoz-e létre. (...) Néhány héttel később Szilárd hívott telefonon. Magyarul beszélt és csak annyit mondott: 'Megtaláltam a neutronokat!' Már akkor sejtettem, hogy nem játszadozhatom tovább elméletekkel."
" Még azon a nyáron megkaptam első nukleáris megbízásomat. Nekem kellett Szilárd autóját vezetnem. Ő ugyanis soha nem volt hajlandó leereszkedni az autóvezetés technikájának megtanulásához. 'Nem vinnél el Einsteinhez? Meg kell látogatnom!' Elvittem. Aztán meghívta teára Szilárdot is meg a sofőrjét is, engem. Szilárd kivett egy levelet a zsebéből. Einstein alaposan elolvasta és aláírta. 1939 augusztus másodika volt. Ez volt a levél, ami Roosevelt szemei elé került közel három hónappal később. Amikor Roosevelt elolvasta, Lengyelországot a náci és a szovjet diktatúra már felosztotta egymás között. A levél pedig azt mondta: az uránhasadás fölfedezése azt jelenti, hogy hatalmas atombombát lehet csinálni, és ezt a fölfedezést Berlinben csinálták. Így jobb lesz, hogy Amerikában mi is csinálunk valamit. Később segítettem Szilárd Leónak és Wigner Jenőnek, akik ezen dolgoztak."
Folyt. köv.

Video: Teller Ede kérdések, vita
http://www.lilli.hu/news/news/65/teller-ede-kerdesek-vita.html

Írta: László Márta

Szólj hozzá!

Címkék: találmány teller ede

Hogyan tegyünk szert apró érdemtelen előnyökre Kádár János tetoválás segítségével

2008.03.08. 00:34 mtklub.hu

 A legújabb kori demokráciánk vérzivataros „páresztendei” méltán keltik fel az igényt lelkünkben, hogy a múltba révedjünk, és szomorúan sommázuk: Ez nem jól van így… Nem csak a retró jegyében, hanem őszinte hittel fordulunk most a hatvanas-nyolcvanas évek boldog békeidői felé, amikor tiszta, csillogó, egyszerű és világos volt minden. Mint a Kőbányai.

A korszakot a nép egyszerű gyermekéről, Kádár Jánosról nevezték el, aki új Mátyás királyként barátsággal, és szertetettel terelgette népét a „cocialzmus” dicsőséges autósztrádáján, amelynek senki sem látta a végét. Az üdítő nyolcvanas éveket, valamint az azt, követő hanyatlás időszakát bemutató – mára már ikonná merevedett – nagy eposzt, a Szomszédok teleregényt segítségül hívva bátran a kamerával szembemondhatom Lenke néni hangján az igazságot: Akkor jobb volt! És punkt tum!
Kádár János.jpgSajnos az idők multával a kádárizmus fénye megkopott, de szerencsére végleg el nem tűnt! A régi szép idők visszahozhatóak közénk! A bennük rejlő lehetőségeket ki kell aknáznunk, hiszen sokan vagyunk még, akik hiszik, vallják… Szóval tudjátok! (kacsintás)
Egyszerűen csak egy támpont kell, ahol mind összegyűlhetünk! Egy jel, amely segítségével felismerjük soha sem látott (elv… őőőő…) barátainkat! Az akkor és a most egyesülhet egy jelben, amely nem más, mint a Kádár János tetoválás!

Első dolgunk a tetoválás helyének alapos megválasztása testünkön. A legalkalmasabb mindenképpen a váll. Ez a testrész jól látható ujjatlan póló, trikó viselése esetén, vagy nyáron, a zánkai strandon.

Alaposan válasszuk meg a tetováló művészt is! Fényképről másolt részletgazdag tenyérnyi színes portré készíttetése ajánlott, ami mentes mindenféle elrajzolástól, és nem emlékeztet a mindenki által ismert „szeretlek Ica” típusú buta házi firkákra. A míves munka bizonyítja viselője és környezete számára, hogy komolyan gondolja a dolgot, és nagy tisztelője az „Öregnek”. Szemetet ne varrassunk magunkra!
Bármilyen aláírás vagy kiegészítés elhelyezése a tetoválás körül a cikk írója nem javallott. Óvakodjunk az „1956-1988” vagy a „Krumplileves” típusú feliratoktól, hiszen ezzel óhatatlanul túllihegjük a témát.

Látogassuk sűrűn nagyvárosok lakótelepeinek apró garázskocsmáit, régi bisztróit, mert az itt szerzett barátok segítségével juthatunk el olyan benfentes helyekre, mint például:
- panelalagsori munkásőr sakk körök
- ócska bögrecsárdák
- unikumhamisító katakombák, és zugkifőzdék
- panelházi lakógyűlések
…amelyek mind-mind óriási lehetőségekkel kecsegtetnek bennünket, de erre majd a későbbiekben térek ki.

Az öltözékünk legyen a helyhez illő. Kék mackó, papucs, hálós trikó, amely jól láthatóvá teszi míves büszkeségünket, a Kádár János tetoválást. A trikón természetesen melltájon izzadtságfolt, és némi olaj, vagy paprikás zsír legyen! Növesszünk hónaljkutyát és borostát! Hajunkat ne mossuk, egy ideig az egyéb tisztálkodási formákat is mellőzzük! Lengjen körül bennünket férfiak természetes őszinte illata, némi alkohollal, és dohánnyal keverve. Más kiegészítő nem javallott, kivéve gyengén látók esetében a jól bevált és több tíz éve megbízható paraméterekkel rendelkező u.n. SZTK keretes szemüveg.

Járjunk párban. Térjünk be a kis italmérőkbe, majd köszönjünk illedelmesen – orrhangon! Kérjünk italt: Kőbányai sört, vagy némi kevertet. A kettő kombinálása nem ajánlott, hiszen az a hétvégi ivók, és a diszkóba járó tinédzserek balga szokása, minek célja a mielőbbi lerészegedés. Esetünkben a folyamatos szinten tartás az, ami a szűkebb környezetünket jelentő garázskocsmák miliőjének leginkább megfelel. Fröccs fogyasztását polgári attitűdje miatt nem javaslom!
szot.JPG
Helyezkedjünk el kísérőnkkel a pultnál, az italunk fogyasztása közben pedig lapozgassuk a hely által számunkra biztosított írott média termékeit! (Blikk, Napi Ász, Néphazugság, Proletár Divat)
Csendesen diskuráljunk egymással, és a helyiek odacsalogatását, és megismerését kieszközlendő használjunk bizonyos hívószavakat, amelyek majd felkeltik az érdeklődést irányunkba.
Ezek a hívószavak lehetnek:
- Akkor jobb volt…
- SZOT üdülő
- Be kéne csukatni mindet…
- Krumplileves
- ATV
A garázskocsmák régi vágású lakói ezek után elégedetten nyugtázzák majd, hogy fajtájukbelivel van dolguk, és a Kádár János tetoválás még a leggyanakvóbbakat megnyugtatja majd ebben a hitben…

Folytatása következik…

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény kádár

Trebitsch Ignác, a világbetyár

2008.03.07. 12:29 mtklub.hu

 

trebitsch-1901.jpgKi is volt Trebitsch-Lincoln Timotheus Ignác? Református pap, anglikán pap, buddhista szerzetes, újságíró, angliai képviselő, majd Anglia nagy ellensége, csaló és hamisító, mániás-depressziós? Angol, német, (talán) amerikai, japán, kínai kém? A kapp-puccs egyik vezéralakja? Vu Pej-fu, Kína egy nagy diktátorának első embere, majd a béketárgyalások követe? Az utolsó élő Kínai császár „felvigyázója”? Buddhista szerzetes?

Nehéz meghatározni történelmi jelentőségét. A címbeli „nyelvújító” tevékenységem is ezt tükrözi. Hosszú sorokat olvastam róla, és nem tudom megítélni jó és rossz vonatkozásában, ezért is tudok talán elfogulatlanul írni róla. A mérleg egyik serpenyőjében a mindenkin átgázoló, áruló pénzhajhász kém áll, a másikban a családját szerető – és ha tehette - eltartó, a vallási felemelkedésért mindent megtevő úriember.
Miért foglalkoztak történészek az életével, és mi miért nem hallunk róla? Még halálában se lehettek biztosak, habár a temetésén százezrek vettek részt Kínában. Miért található rá – ha nem is egyértelmű - utalás Rejtő Jenő egyik leghíresebb regényében, a Piszkos Fred, a kapitányban? Hogyan lett egy paksi születésű, eredetileg rabbinak készülő gyermekből a világ felforgatója?

Akkor hát tudja meg, hogy én is az igazi Trebitsch vagyok. De kérem, hogy ez maradjon köztünk! - hangzik el Rejtő Jenő híres regényében Buzgó Mócsing szájából.

Trebitsch a pap

Trebitsch Ignác 1879. áprilisában született Pakson. Fiatal éveit még ott töltötte, majd viszonylag jómódú családjával Pestre költöztek. Rabbinak készült és ezt természetesen családja is támogatta, míg bele nem szeretett egy Ella nevű színésznőbe és, mint ilyenkor a legtöbb férfi, agyát félredobva színésznek akart állni, ami áttételesen megváltoztatta Ignác életét. Családja kézzel-lábbal ellene volt, így elküldték világot látni. Annyit mindenesetre elértek, hogy dobta a színészi terveket, meg Ellát is.
Ezek után nagyobb ismertségre vágyott. Trebis néven pár cikket megjelentetett, utazásairól, amik inkább egy író fantáziáit tükrözték, mint valós történéseket, de ez jellemző Trebitsch egész életére. Saját bevallása szerint bejárta Észak- és Dél-Amerikát, beszélt Edisonnal is.
Egy londoni utazás során egy barátja elvitte egy missziósházba ahol kelet-európai zsidó menekülteket térítettek keresztény hitre. Később Hamburgban egy hasonló intézményben felvette a Timotheus nevet, és 1898-ban református lett. Családja egyből kitagadta, főleg hogy még papi szemináriumra is kezdett járni.
Ignác újra szerelembe esett. Mivel csak felszentelése után nősülhetett meg, ezért Kanadában a McGill egyetemen egy év alatt(!) elvégezte a teológia fakultást, majd egyből megnősült. Valahogy azonban úgy érezte, anyagilag nem a legkifizetődőbb református papnak lenni, ezért egy huszárvágással áttért az anglikán egyházba. Angliába utazva elnyerte a canterbury érsek kinevezését és Applendorf falu lelkésze lett. A faluban megmutatkoztak szónoki képességei és fantáziája. Minden valóságot nélkülöző, de hatásos prédikációival sűrűn megtöltötte a templomot. Azt hihetnénk, hogy minden vonatkozásban csak pénzéhsége hajtotta, de valahogy a spirituális dolgok iránt nagyon fogékony „úriember” képes volt minden jólétet feladni a hit kedvéért.

„Én keresztény voltam, de valami szuperkeresztény, aki felüláll a keresztény egyházakat elválasztó különbségeken. A protestáns dogma semmit nem jelent a számomra.” - idézet Trebitsch önéletrajzából.

Trebitsch a politikus. 
Hamar ráunt az anglikán egyházra is, inkább áttért a politikai pályára. Elhatározta, hogy képviselőnek áll. Otthagyta a falucskát és megcélozta London környékét. A canterbury érsek - érdekes módon - megengedte neki, hogy továbbra is használja lelkészi címét.
Mint magyar állampolgár, Angliában, pénz nélkül tulajdonképpen lehetetlen vállalkozásnak tűnt, hogy bekerüljön az alsóházba, de apósának halála megteremtette a megfelelő anyagi hátteret. Az 1906-os választások is dobtak az esélyein, mikor a liberálisok nyertek. Nevét ekkor megváltoztatta Timothy Tribich Lincolnra így angolosabban hangzott.
Akkoriban Angliában a képviselőség úri sportnak számított. Fizetés nem járt érte. Ezt a sportot szinte csak arisztokraták és a gazdagok űzhették, de ez nem tántorította el „hősünket”. Gazdag és ismert barátokat szerzett magának, mint Benjamin Seebohm Rowntree, aki az akkori pénzügyminiszter, később a miniszterelnök Lloyd George jó barátja volt.
Ekkoriban kezdte el hírszerzői pályafutását is. Rowntree, aki akkoriban az angol hírszerzésnek is dolgozott, a külügyminiszter ajánlásával Belgiumba küldte, ahol hivatalosan szociológiai kutatásokat végzett. Hetven munkatárssal vizsgálták a szegénysorsban élő embereket… persze. Gyakorlatilag a környező országokba ki-kiruccanva az angol hírszerzést látta el információkkal. 1909-ben visszatérve már nem voltak anyagi problémái. Tagja lett a Reform klubnak. 1910-ben a Liberális párt felajánlotta, hogy lakóhelyén (egy eléggé konzervatív részen) legyen a képviselőjelöltjük. A konzervatív álláspont szerint se angol nem volt, se nemes, de szónoki képességeivel és gyors észjárásával mindig jól vissza tudott vágni.

„- Hogy lehet az, hogy ön, aki voltaképpen magyar, most hirtelen eljátssza itt nekünk az angolt?! - jött a kérdés egy választási gyűlésen.
- Kedves barátom, ön azért angol, mert véletlenül annak született. Én azonban saját akaratomból vagyok angol és ez sokkal tiszteletreméltóbb”

Egy vállveregetés erejéig még a fiatal Winston Churchil is feltünt körzetében, aki mint nemesi származású egyén elsőként lépett át a liberálisokhoz.
A kampány közepén kiharcolták neki az állampolgárságot, így már az se állt útjába, hogy tagja legyen az angol parlament alsóházának. Csodával határos módon nyert is.

Trebitsch az üzletember

Ignác újból anyagi gondokkal küszködött. Nagy lábon élt és a képviselői állás is csak a pénzt vitte. Így kénytelen volt új anyagi források után nézni. Ennek kapcsán ismerkedik meg Basil Zaharoff-fal a fegyverkereskedővel, és egyben gazdag „szuperkémmel”, aki már ekkor is érdekeltségekkel rendelkezett a galíciai és romániai olajmezőkön. Zaharoff és Rowntree (avagy az angol titkosszolgálat) jól megtömte pénzzel és elindult még több érdekeltséget szerezni arrafelé. Utazás közben csapódott hozzá véletlenül egy bizonyos dr. Segal. Nem, itt nem a színészről van szó. Ez a Segal nem aikidozott, hanem ügyvédkedett, hivatalosan. Nem hivatalosan német-osztrák kém volt, de ebben a világban már semmin nem lehet meglepődni. Ügyvédünk meggyőzte Trebitsch-t, hogy a nagy pénz inkább az olaj szállításában van, ezért a pénzt inkább a kőolajvezetékekbe fektette.
Lám-lám, már akkor is az olaj körül forgott minden. Az angol és a német titkosszolgálat is erre figyelt a legjobban. Ignácnak jól is ment volna a dolog. Oda-vissza vitte a híreket az Intelligence Service és a Nachrichten Büro közt, mert ekkorra már kettős ügynökké vált. Azt hitte, hogy orránál fogva vezeti őket, de ez akkor fordítva történt. A németek képben voltak, hogy anno mit is keresett Belgiumban, ezért is kereste fel aikidomesterünk, akarom mondani ügyvédünk, dr. Segal. Az angolok is tudtak tevékenységéről, így nem sok kellett, hogy beüssön a krach. Először valószínűleg angol nyomásra bejelentette, hogy nem indul a következő választásokon, majd egy hitelezője is visszavonta az olajra szánt pénzt, de ennek ellenére az üzlet beindulni látszott.
Azonban az elején jónak tűnő üzlet mégse ment oly jól. Az olaj nem jött úgy, mint számítottak rá, és az angolok is vissza akarták juttatni országukba Trebitschet. Emiatt Rowentree is megvonta a támogatást. Szarajevóban eldördültek az első lövések, Ferenc Ferdinánd meghalt. Ignác eladta részeit, és az épp gyulladó puskaporos hordó elől hazautazott Angliába. Újabb anyagi gondok következtek, amiket egy Rowntree nevével hamisított garancialevéllel próbált megoldani. Lebukott, de nem állították bíróság elé, viszont volt egy adu a kezükben. Az utolsó csepp angliai tevékenységében az volt, mikor egy rotterdami kiküldetés után Angliába megtérvén német rejtjelkulcsokat akart eladni a titkosszolgálatnak, de ezekől kiderültek, hogy hamisak. Ezek után közölték Trebitsch-csel, hogy az útlevele 3 nap múlva le fog járni, szolidan célozva arra, hogy ennyi ideje van a távozásra. 2 nap múlva már útban volt New York felé.

fbi_logo copy.jpgAmerika, és az FBI

New Yorkba érvén visszatért újságírói tevékenységéhez, és hasonló hiteles módon mint korábban cikkeket kezdett el eladni a New York World c. újságnak I.T.T. Lincoln, a brit parlament volt képviselőjének leleplezései, aki német kém lett címmel. Be akarta bizonyítani a világnak, és az akkori semleges Amerikának, hogy Anglia provokálta ki a háborút.

„Bebizonyítom, hogy Németország háborús bűnössége hamisítvány és a világtörténelem nagy hazugsága.”

Természetesen ezen írásai is nélkülöztek szinte minden valóságalapot, magát például már az elejétől fogva német kémnek állítja be. Angliában is olvasták műveit, és amint Amerika is belépett a háborúba a kiadatását kérték hamisítás miatt (adu), és az amerikaiak le is tartóztatták. Trebitsch felajánlotta az akkoriban még gyerekcipőben járó FBI-nak, hogy német rejtjeles anyagokat fordít. Eljátszadozott velük. Nem voltak tudatában, hogy Ignácnak semmi köze a német rejtjelekhez, minden ezzel kapcsolatos tudását a könyvtárból szedte össze, de megbíztak benne. Ezt Ignác ki is használta, összehaverkodott az őt felügyelő FBI ügynökkel, Johnsonnal. Nagy lábon élt, éttermekben evett (természetesen felügyelet mellett), ebből egyszer balhé is lett, mikor összefutott a kiadatását eldöntő bíróval egy étteremben, de az FBI elsimította az ügyet. Johnson olyan szinten megbízott benne, hogy egy igazán szakállas WC-re menős trükkel meg is szökött. 42 napig bujkált, közben eladott két cikket egy újságnak, ebből fizetve költségeit, majd újra elkapták, állítólag egy puccos étteremben. Végül 1916. májusában kiadták Angliának. Állítólag hajóján, amin Angliába szállították, a kifutáskor pezsgőket durrogtattak örömükben, hogy a németek úgyse lövik ki egy saját kémük hajóját. Ott 3 év börtönre ítélték, majd végleg kiutasították Angliából.

Németország, Ausztria és Magyarország

Az első világháború után érkezett Németországba, állampolgárság nélkül. Valószínű a német titkosszolgálat engedélyével léphetett be az országba, ezt az is bizonyítja, hogy nem sokkal érkezése után már olyan emberekkel került kapcsolatba, mint Erich Ludendorff tábornok és Max Bauer ezredes, akik az akkori jobb oldal képviselőjeként puccsot szerveztek a hatalmon lévő német kormány ellen. Hogyan került velük kapcsolatba, azt mindmáig senki se derítette ki. Kevés volt hozzá korábbi kémtevékenysége, és angolellenessége. Valahogy nagy falatnak tűnik neki, de a tény az tény. Trebitsch-et küldték Amerongenbe II. Vilmoshoz, majd később a fiához megtárgyalni a trónutódlás problémáit. A Történelembe ez az összeesküvés Kapp-puccs néven vonult be, melyre az angolok idővel helyeslően bólogattak volna. Na jó túlzás, hogy helyeselték, de eltűrték volna, ha egy új császár tér vissza a trónra, egy angol mintájú alkotmányos monarchiába. A terv azonban megbukott. Walter Lüttwich porosz tiszt „becsületkódekszében” ugyanis benne volt, hogy nem támadja hátba a kormányt, ezért többször is értesítette Friederich Ebertet a készülő puccsról. Pár napra sikeresen bevonultak Berlinbe, de a helyiek sztrájkja megbénította a kérészéletű kormány életét, ezzel lemondásra és menekülésre késztetve őket. Szervezkedések azonban tovább folytak. 1920. május 8-án Trebitsch, Bauer és Fritz von Stephani őrnagy kidolgoztak egy tervet arra, hogy porosz, bajor és magyar különítményesekkel először osztrák különítményeseket képeznek, ezek segítségével változásokat indítanak el Ausztriában. Majd a hab a tortán a szovjethatalom megdöntése lett volna, és a cári Oroszország visszaállítása. A költségek fedezésére a terv szerint hamis cári Rubeleket nyomtatnak (Duma-rubelt). Ehhez azonban magyar segítségre volt szükségük. Bár Trebitsch társai nélkül már korábban is próbált Magyarországról segítséget kérni, az akkori anarchiában képtelenség volt egy épkézláb vezetőt találni. Tárgyalni tárgyalt, de azóta se derült ki, kivel.

„Az volt a véleményem, hogy Németországot kiemelem a lehetetlen belső és külső állapotából. A nemzeti felkelés során elfojtjuk a vörös veszedelmet és lerázzuk az ország bilincseit. Magyarországot és lehetőleg Ausztriát is bevonjuk a felszabadításnak ebbe a munkájába.”

Május 15-én megérkeztek Budapestre. Horthynak felvázolták tervüket. Nehéz időszak volt ez Magyarország számára. 1920. május 6-án az antant hatalmak legfőbb tanácsa Párizsban elutasította a békeszerződéssel kapcsolatos magyar ellenjavaslatot. Horthy szerint az akkori egyetlen lehetséges politika a németekkel való együttműködés volt, de francia és angol baráti politikát is kellett folytatniuk abban a reményben, hogy hátha módosítani lehet a békeszerződés feltételeit. Az is bonyolította a dolgot, hogy kiszivárgott a három puccsista magyarországi tartózkodása, ezért még rejtegetni is kellett őket.
Horthy titkos bizottságot állított össze az ügy megtárgyalására. Gömbös Gyulát, Eckhardt Tibort és Prónay Pált választotta erre a feladatra. Végül belementek a Duma-rubel gyártásba. A hamis klisék meg is érkeztek Magyarországra, azonban a gyártás nem kezdődött meg. A szovjet csapatok megállították a lengyel hadsereget, a bajor szélsőjobb vezetői is küldtek egy bizottságot Hortyhoz, akik a tárgyalásokban mindinkább előre kerültek (nehogy már megbukott puccsisták tárgyaljanak). Végeredményben pár korábbi próbanyomaton kívül egyetlen hamis rubelt se gyártottak.
Trebitschet Olaszországba küldték tárgyalni, hogy legyen egy kis antant segítség is, ha szükséges. Az olaszok kitérő választ adtak. Nem támogatják, de katonailag se avatkoznak be, ha az összeesküvők akciója megindul.
Fordulat fordulat hátán. Stephani Fritz - a Kapp-puccs katonai műveleteinek egyik végrehajtója - levélben megvádolja Trebitschet azzal, hogy elárulta összeesküvésüket a franciáknak, és költői módon megjegyzi, „milyen szép és üdvös volna, ha a Duna kék hullámai őt Konstantinápoly felé ringatnák.” Trebitsch szerencséjére azonban, több levéllel egyetemben kezébe került úsztatásának terve, így el tudott menekülni Bécsbe. Mérgében a franciáknak akarta átadni az összeesküvés terveit, nekik azonban nem kellett. Így a Csehszlovák hírszerzésnek adta el ötszázezer koronáért. Az első részlet meg is érkezett. Kétszázezer cseh koronát kapott. A családját is Prágába hívta. El is éldegéltek egy darabig de a második részlet valahogy nem akart megérkezni. Ignác erre beperelte a cseh államot (ekkor már újra Bécsben éltek). Válaszképpen megvádolták, hogy hamis okmányokat adott el nekik. Bécsben letartóztatták, de három hónap után kénytelenek voltak kiengedni. Csehszlovákia nem volt hajlandó Ausztria kezére adni az eladott okmányokat így nem volt bizonyíték.

Álnéven Amerikába utazik, majd ott egyből felfedi magát, és menedékjogot kér az Egyesült Államoktól. Arra hivatkozva, hogy néha azért az USA-t is ellátta információval. Ez igaz is. Volt, hogy beugrott egy-egy amerikai nagykövetségre, bár az ottani ténykedéséről senkinek sincs tudomása. Mindenesetre rövid úton kipenderítik Amerikából is, így nem marad más hátra, mint a Távol-kelet, közelebbről: Japánon keresztül Kína.

Kína

Kínában ekkoriban már megszűnt a császári uralom. Diktátorok és kiskirályok szabdalták szét területét maguk közt. A kor nagyhatalmai (Anglia, USA, Franciaország, Japán és az első világháború végéig Németország), saját negyedekkel rendelkeztek a fontosabb kikötővárosokban. A tartományok katonai urai rájöttek, hogy csak a nagyhatalmak segítségével számíthatnak igazi sikerre.
Érdekes módon Trebitsch itt is először az amerikai konzulátust kereste fel, és amerikai útlevéllel utazott, bár nem tudni, hogy igazi volt-e, vagy csak egy a korábbi gyűjteményéből. Sőt, még pénz is érkezett az USA-ból.
Felvette a kapcsolatot „Kétpisztolyos” Morris Cohennel, a fegyverkereskedővel, aki akkoriban Szun Jat-szen (aki a Kuomintang párt alapítójaként szovjet segítséggel az egységes Kínáért küzdött) hírszerzési tanácsadója volt, és már útra is kelt Kína belsejébe, Csungking városába, mint Szun Jat-szen kémszervezetének tagja.

„Célom az volt, hogy Kínát gazdaságilag és katonailag átszervezzem, és elsőrendű szárazföldi és tengeri hatalommá építsem ki. Így akartam megbosszulni mindazt, amit az angolok velem szemben elkövettek. De tudtam azt is, hogy ezt az ázsiai akciót egy párhuzamos európai manővernek is kell kísérnie. A cél az volt, hogy lekössük Angliát Európában arra az esetre, ha Ázsiában sikerülne egy nagy angolellenes háborút kirobbantani. Miután Anglia zúzta szét Németország gazdasági és tengeri hatalmát, európai szövetségesként elsősorban a németek jöhetnek számításba.”

Első megbízatásként Vu Pej-fu egy emberével vette fel a kapcsolatot, majd később magával a diktátorral, aki pillanatok alatt bizalmába fogadta. Az a Vu Pej-fu, aki az angolok támogatását bírta, és angol kémekkel volt körülvéve. Lehetséges, hogy annak ellenére, hogy két lábbal rúgták ki Angliából, mégiscsak az angoloknak dolgozott, vagy ez csak a látszat volt…?
A Trebitschcsel foglalkozó történészek három lehetséges variációt dolgoztak ki:

- Trebitsch valójában a Kuomintang ügynöke volt, és mint ilyen, el akarta téríteni Vu-t az angoloktól, hogy ezzel is gyengítse a kínai befolyásukat.

- Trebitsch valójában kettős ügynök volt, ami a múltját ismerve elég hihetőnek tűnik, és nemcsak a Kuomintangnak, hanem az angoloknak is dolgozott.

- Trebitsch valójában nem is kettős, hanem hármas ügynök volt, a Kuomintang, az angolok és a németek szolgálatában is állt.

Mindenesetre Vu Pej-fut sikerült az ujjai köré csavarnia. Még „mandarin” címet is kapott tőle, holott ennek kiadásához a tábornoknak nem volt joga. Vu őt bízta meg, hogy gazdasági, politikai és katonai terveket készítsen számára. Ignác meggyőzte az angolpárti diktátort, hogy a sikerek érdekében Németországgal kell felvennie a kapcsolatot. 1923. őszén két kínai civil megbízott társaságában, Tolnai Lajos néven partra szállt Velencében, majd üzenetben felkérte, korábbi barátját, Bauer ezredest – aki simán segédkezett volna a dunai úsztatásban -, hogy legyen a Vu Pej-fu katonai szakértője. Bauer elfogadta. Megkapta az útiköltséget, plusz egy kevés járandóságot, majd később Kínában érdekes módon a Kuomintang katonai szakértője lett.

Ignác szokásos módon ismét nagy lábon élt. Magához hívatta családját, és a tábornok pénzéből nagy összeget adott feleségének. Azonban a küldetésével is foglakoznia kellett. Anyagi támogatást akart szerezni Hugo Stinnes nagyiparostól, a német szélsőjobboldali erők egyik első pénzügyi támogatójától. Stinnesnek tetszett a javaslatuk, de valószínűleg angol „rábeszélésre” kihűlt a lelkesedése, és nem támogatta őket.
Ekkor más pénzforrás után néztek. Bauer ajánlására Zürichben felkerestek egy osztrák bútorgyárost, aki - saját állítása szerint - Nyugat-Ausztria leggazdagabb embere volt. Szerződést kötöttek vele, hogy Vu öt részletben huszonötmillió aranymárkát kap tőle, bányakitermelési és vasútépítési koncessziók fejében. Trebitsch ekkor érte el pályája csúcsát. Egy három Franciaország nagyságú területet uraló tábornok legfontosabb emberévé vált. Palotában élt, és biztonságára külön fegyveresek vigyáztak.
Azonban a lóvé nem akart megérkezni, ezért ismét Zürichbe utazott, most azonban Trautwein néven, osztrák útlevéllel. Hülye módon ugyanott szállt meg, mint pár hónappal korábban és felismerték Tolnai urat. Hamis útlevél használata miatt letartóztatták, majd óvadék fejében kiengedték, és meglépett az országból Ausztriába. Itt kiderítette, hogy „Nyugat-Ausztria leggazdagabb embere” valójában egy műbútorasztalos, aki hasonló nagyzási hóbortban szenved, mint ő maga.
Visszatért Vuhoz aki még mindig megbízott benne. A tábornok következő terve Sanghaj elfoglalása lett volna Trebitsch azonban, előre látta, hogy ez lesz Vu utolsó lépése. Próbálta visszatartani, de a biztonság kedvéért, ha mégis megpróbálná még egy vasat tartott a tűzbe.
Felvette a kapcsolatot Vu szövetségesével, Feng Jü-sianggal, a keresztény tábornokkal - aki a gyorsaság kedvéért tűzoltófecskendővel keresztelte katonáit -, és átadta neki a terveket. Vu megindult délre. Míg csapatai Sanghajjal voltak elfoglalva, Feng, akit a japánok rendesen megtömtek pénzzel, hátba támadta és elfoglalta területeit, majd szövetséget ajánlott Észak-Kína urának, Csang Csao-linek a japánok emberének.
Vu hatalma végleg megtört. Pekingben Trebitschre bízták, hogy tárgyaljon a fegyverszünetről, a két tábornok, és Vu között. Egyéb feladata volt, hogy gondoskodjék, az „Ég utolsó Fiáról”, az utolsó császári leszármazottról, Pu-jiről, akit Vu korábban megtűrt Pekingben. Először a holland nagykövetségre vitte, majd Tiencsinbe szállítatta, az ottani japán felségjog alá tartozó koncessziós területre. Később belőle lett a japánok által elfoglalt Mandzsúria és Észak-Kína bábcsászára.

Chao_Kung.jpgTrebitsch mint Csao Kung apát

1925. őszén Ignác már dr. Tandler Leó néven tűnik fel először Manilában, majd a brit fennhatóság alá tartozó buddhista Ceylonban (Sri Lanka). Itt újra előkerül régi vallásos misztikus énje, no meg jobbnak látta, ha egy időre kivonja magát a forgalomból, és egy buddhista kolostorba költözött. Hetek alatt megtanulta a páli nyelvet. Még mindig a Tandler Leó nevet használta, de idővel felvette a Csao Kung (a mindenség világossága) nevet.
Újabb fordulatot egy véletlen meglátott újságcikk hozott életébe. Fiát – egy véletlen elkövetett - gyilkosságért halálra ítélték. Elindult Angliába, hogy még a kivégzés előtt odaérhessen. Az angolok megengedték volna, hogy három napra ott tartózkodhasson, de nem sikerült idejében Angliába érnie. Fiát, John Lincolnt kivégezték.
Csaot, avagy Ignácot teljesen összetörte a megrázó esemény. Tizenhét évig nem sokat hallani felőle. Néha feltűnik egy-egy országban. Amerikában Herman Ruh néven próbál buddhista központot kiépíteni, de jogosan úgy gondolták, ez inkább szolgálta volna a japánok elmélyülését az amerikai ügyekben, mint a vallásos elmélyülést. Pár országban még próbálkozott később, de mindenhonnan elzavarták.
1931. májusában, Pekingben, a szent iratok tanulmányozásával töltött hetven napos böjt után „felszentelték”, és ezek után méltán viselhette a Csao Kung apát nevet. Sok kínai és menekült európai buddhista mestere lett.
Ezek után Sanghajban élt, mely 1937-ben japán kézre került.
neobuddh1569.gif
Magyarország

Az akkori kor egyik legolvasottabb bulvárlapjában (régen ez nem volt negatív kifejezés) jelent meg a hír, hogy Trebitschcset Kína császárává akarják tenni. Erre reagálva 1938. februárjában levelet küldött az Est szerkesztőségébe. A félreértések elkerülése végett megjegyezte, hogy nem óhajt császár lenni, azonban Tsao Kungnak,(kína volt "köztársasági elnökének"- már nagyobb esélye van erre. Ő a császárság helyett inkább Magyarországra óhajtana visszajönni, hogy itt élhesse le hátralévő életét.
Egy tanítványát el is küldte Pestre, hogy tárgyaljon az érdekében, Horthynak is küldött levelet hazaengedése érdekében, de süket fülekre talált. Ennek az útnak köszönhető, hogy az országgyűlési könyvtárban megtalálható egy megpörkölődött könyv „Egy nemzetközi kém vallomásai” címmel, melyet Csao Kung apát Horthynak ajánlott. Ebben a XX. Század legnagyobb kalandorának nevezi magát, amit én talán kiegészítenék az „egyik” szóval.

Egy életmű vége

1943 februárjában érkezett a hír, miszerint Trebitsch-Lincoln Timotheus Ignác, avagy Csao Kung apát bélcsavarodásban meghalt. Frank László szemtanúja volt a temetésének. Hadd idézzem leírásának pár sorát:

„Több százezer ember haladt a koporsó után. Közvetlenül a koporsó mögött lépkedtek a buddhista főpapok, akik Kína minden részéből, Japánból, Indiából, Tibetből, Hátsó Indiából, Indonéziából és Ceylon szigetéről érkeztek repülőgépen Sanghajba. Aztán következett a japán vezérkar, élén a sanghaji parancsoló tábornokkal, majd a Nankingban székelő kínai bábkormány összes minisztere, az áruló Vang Csing-vej miniszterelnökkel az élükön. A miniszterek után a városi tanács vonult fel a főpolgármesterrel az élen, majd fehér ruhás papok, füstölők ezrei, a taoista szerzetesek rézzenekarai és a sokaság. Órákig haladt a gyászmenet Sanghajon keresztül”

Azonban nem lett volna „az igazi Trebitsch”, ha halálában se hagyja nyugodni a világot. 1947-ben állítólag egy ceyloni újságíró levelet kapott Trebitschtől.

Tidzsi

Források:
Gömöri Endre: Az igazi Trebitsch. - 1985 
Érdekes mű, nagyon részletesen tárgyalja Trebitsch életét. Sajnos az angol külügyminisztérium 1993-ig nem volt hajlandó semmit kiadni Trebitschről, és előre jelezték, hogy akkor se biztos, hogy lesz mit, ezért azok az információk nem kerülhettek bele a könyvbe.

Natarch.hu - Nagyon jó kivonata a könyvnek, itt megtalálható Trebitsch pár levele is, többek közt a Horthy kormányzónak küldött is.

Szólj hozzá!

Címkék: történelem trebitsch ignác