Magyar Trendi Klub

A Magyar Trendi Klub (mtklub.hu) cikkeinek archívuma.

Kövesd a frissítéseket!

Friss topikok

Lugosi Béla, a leghíresebb magyar vámpír

2007.10.28. 12:19 mtklub.hu

 LugosiKevés ember él ma a Földön, aki ne ismerné Drakulát, Miss Lucy gyilkosát, Miss Minamegrontóját, a rémisztő vérszopót, aki 500 éve mások vérével tartja fenn fiatalságát, aki koporsóban tölti nappalait, ódon kastélyának pincéjében a ködös erdélyi Borgó-szoros

búskomor falai között. Bram Stoker 1897-es klasszikusának számtalan feldolgozása született az évek során, egy
2005-ös Newsweek-ben szerint a Drakuláról és/vagy leszármazottjairól eddig 167 mozifilm, és 7 TV-sorozat készült. Legismertebb ezek közül az 1931-ben, az Universal Studios készítette „Dracula”, Lugosi Bélával a főszerepben. Lugosi neve azóta összeforrt a vámpír nevével, rajongók hada ünnepli ma is, zenekarok írnak számokat róla és számomra, a szar horror-filmek kedvelőjének Bélánk egy kicsit olyan, mint a keresztényeknek Jézus Krisztus. Itt megemlítem, hogy a „Drakula” nem tartozik a fos horror-mozik közé, de erről később.

Foglalkozzunk kicsit azzal, ki is volt Lugosi Béla.
Blaskó Béla néven született Lugoson, 1882. október 20-án. Apja szigorú üzletember, aki minden áron azt szeretné, hogy fia az Ő nyomdokaiba lépjen. Béla ezt máshogy gondolja, 12 évesen megszökik otthonról. Később, 1910-ben a Szegedi Nemzeti Színház tagja, 1911-ben a Magyar Színházhoz, 1912-ben a Nemzeti Színházhoz szerződtetik, ahol Magyarország egyik legnevesebb színésze lesz. Számos darabban játszik, még Jézus Krisztus szerepére is felkérik a „Mária Magdolna” című színpadi műben. Ebben az időszakban Olt Arisztid művésznéven filmekben is szerepel. A színészkedést átmenetileg megszakítja a katonáskodás. Habár a színészeknek felmentést adnak a hadkötelezettség alól, hazaszeretetétől vezérelve az első világháborúban kapitányi rangban szolgál az orosz fronton. A harcokban megsebesül, hazatérte után kitüntetik. Az 1919-es Tanácsköztársaság
időszaka alatt, szakszervezetet alapít, hogy a hazai színjátszás útját egyengesse. Ez rossz választásnak bizonyult, a Kun-rezsim bukása után elhagyni kényszerül az országot. 1926-ban amnesztiában részesült, de nem tért haza. Először Bécsbe, majd Berlinbe menekül, itt is folytatja a színészi tevékenységet. 1921-ben matrózként érkezik az USA-ba, ahol állampolgárságot kap. Nem beszélt angolul, de színészi ambíciójának ez sem vetett gátat, emigrációban élő honfitársakkal együtt New Yorkban magyar nyelvű színházat működtet 1922-ben. Madách „Az ember tragédiája” című drámájának adaptációja sikeres. Első angol nyelvű szereplése 1933-ban a „The Red Poppy” című darabban volt. Angolul még mindig nem tudott, hogy ezt ellensúlyozni tudja, fonetikusan megtanulta az egész színjátékot. Karakteres arca, hűvös megjelenése hamar népszerűvé tette. Ezek, különleges akcentusa és kiemelkedő színészi tehetsége miatt kapta meg a „Drakula” címszerepét az 1927-től, a Fulton Theater által műsorra tűzött színpadi verzióban. Óriási siker. Érdekes, hogy a mozi változatban először mégsem rá osztották a főszerepet, de a gazdasági világválság miatt visszaesett költségvetés miatt nem tudtak finanszírozni egy ismert filmszínészt, ezért mégis Lugosit kérték fel a forgatásra, aki ekkor színpadon már több mint ötszázszor játszotta a szerepet.
Lugosi
A filmet már 1917 óta el akarták készíteni és 1931-ben a mozikba is került.
Viharos sikert aratott a film. ATod Browning rendezte filmről manapság nehéz elképzelni, hogy félelmet keltett az
emberekben, de az akkori filmes kultúra mellett ez az alkotás minden bizonnyal a legrémisztőbb volt a maga nemében. A premier nézőiben tovább táplálta ezt a szorongást, hogy a bemutató végén a Van Helsinget alakítóEdward Van Sloan a fehér vászon elé lépve a következő szavakat intézte a halálra sokkolt publikumhoz: „Csak egy pillanat, Hölgyeim is uraim! Csak egy szó, mielőtt elmennének. Reméljük, Drakula nem okoz Önöknek rossz álmokat, csak egy szóval szeretném önöket biztosítani. Amikor ma hazaérnek és lekapcsolják a villanyt, és félnek benézni a függöny mögé és attól tartanak, hogy egy arc jelenik meg az ablakban... nos, csak nyugodjanak meg és
emlékezzenek, ilyen dolgok léteznek!”

Ez a pár sor biztosította az energiaszolgáltatókat kevéske plusz bevételről, mivel ezek után mindenki hetekig lámpafénynél aludt. Habár a „Drakula” hozta meg Lugosinak
a jól megérdemelt sikert, egyben skatulyául is szolgált, ezek után szinte csak horror filmekben szerepelt. Sorra következtek a felkérések a rémisztőbbnél-rémisztőbb karakterek megformálására. A „White Zombie” gátlástalan woodoo-gyilkosa, Igor a „Ghost of Frankeinsteinben”, Frankeinstein teremtménye a „Frankeinstein meets the Wolfman” című filmben. Hogy ezt a szerepet elvállalta mát talán mutatja, hogy népszerűsége lecsengőben volt (az első Frankeinstein filmben ugyanis neki ajánlották ezt a szerepet, de Ő visszautasította, így kaphatta meg a mára már
szintén legendává vált Borisz Karloff).

Lugosi nehezen viselte, hogy csökken iránta az érdeklődés, nem tudják már ki is Ő, holott régebben egy sötét utcán is felismerték, csupán a hangját hallva. Kábítószer-függősége kezdett elhatalmasodni rajta, kegyelemdöfésként érte 1953-as válása.

Élete utolsó három évében a később „minden idők legrosszabb rendezőjének” kikáltott Edward D. Wood Jr. oldalán még három azóta kultusszá kövült alkotásban szerepel. Ezek a „Glen or Glenda”, a „The Bride of the Monster” és a „Plan 9 from Outer Space”. Az utóbbiban Lugosi csak keveset szerepel, a forgatás megkezdése előtt meghalt és csak Ed Wood-dal forgatott kézi kamerás felvételei megjelennek a filmben, mégis neve a főszereplők között tündököl. A rendező Béla hiányának pótlására a filmben dublőrt alkalmaz, aki még majd egész arcát takarva sem hasonlít kicsit sem Lugosira. Lugosi nem sokkal halála előtt szakított drogfüggőségével, de életét már ez sem mentette meg. 1956. augusztus 6-án meghalt. Felesége és fia, Béla G. Lugosi egyik „Drakulában” viselt köpenyében helyeztették örök nyugalomra. Akik ismerték, azt mondják nagyon sokoldalú személység volt. Hogy kiküszöbölje, a csorbát amit az jelentett, hogy iskoláit nem fejezte be minden nap sokat olvasott, kevés olyan téma volt a geológiától, a történelmen keresztül, egész a szépirodalomig, amihez ne tudott volna érdemben hozzászólni. Több egykori kollégája és fia is megerősíti, hogy tekintélyt parancsoló megjelenésének tudható be, hogyha belépett egy terembe, minden tekintet rászegeződött, aki nem tudta ki is Ő halkan kérdezte: „Ez ki?”

És most ragadom meg az alkalmat, hogy elmondjam, miért is olyan fasza Lugosi Béla és miért nem szar a Drakula!

Ha valaki manapság megnézi ezt a filmet, önkéntelenül is nevethetnékje támad, pláne ha belegondol, hogy ettől felnőttek parázták félhullára magukat éjszakánként. És gondolom azt sem érti mindenki, miért verem itt magam, hogy Lugosi jó színész volt, mikor olyan túlzó minden mozdulata, hogy majd kieseik a képernyőből. Én is elkezdtem agyalni ezen. Sok víz folyt le a Tiszán (bocs, szegedi vagyok…) mire megtaláltam a választ. Elsődleges dolog, hogy mindent a saját idejében kell vizsgálni. Teljesen nyilvánvaló, hogy a fiatalok öt év múlva mennyire ki fogják röhögni azokat a filmeket, amik most állítólag nagyon a toppon vannak. Gondoljunk csak bele, hogy már a Mátrix sem akkora alkotás, mint azt anno hitték. A ’30-as években a filmezés még kis karon ülő nyafogógép volt (most is éppen csak járni tanul), hiszen alig több mint harminc év telt el a Lumiére-fivérek első egypercese óta. A technikai fejlettség kezdetlegessége miatt a kép életlen volt, hogy az arcok kivehetőek legyenek a nagy kontraszt érdekében fehérre sminkelték még a férfiakat is. Így a mimika nem kapott akkora szerepet, mint manapság. Túlozni kellett. Azt se felejtsük el, hogy ezek a színészek ekkoriban mind színházból jöttek, az ott bemutatott szerepjátszás és a filmbéli között égbekiáltó a különbség. Meg amúgy is, akkor ez volt a trend! Így kellett játszani, azt kész. Ezért lehet az, hogy mai szemmel nézve az akkoriban kivételes tehetségnek számító színészek ma kutyaütőnek tűnnek. Ha valaki ezt nem érti az olyan, mintha elmenne Spanyolországba és bajszot rajzolna a barlangfestményekre, mondván: „Ennél szebbet én is tudok!” 
„Miért félünk valamitől? Miért izgat fel bennünket valami? A szexuális izgalomról beszélek, mert a Drakula esetében ez a két dolog nagyon gyakran átfedi egymást. (…) Erős akcentusa volt, és a szeme mozdulatai olyanok voltak, amelyekre ma már inkább úgy tekintünk, mint valami hókusz-pókuszra. De a nők elájultak tőle, a felnőtt férfiakat meg idegesítette.” – mondta Lugosi Béla Drakulájáról Clive Barker, a Hellraiser és a Nightbreed kiagyalója, a modern horror egyik úttörője.



Lugosi Béla színházi darabjai:
 

;


Cím

Év

Hely

Ocskay Brigadéros

1902

Erdély

Házasodjunk

1902

Erdély

Felhő Klári

1902

Erdély

Kurucz Feja
Dávid

1903

Erdély

Stuart Mária

1903

Erdély

Ezeregy Éjszaka

1903

Erdély

A Denevér

1903

Erdély

Monna Vanna

1903

Erdély

Fedora

1903

Erdély

Trilby

1903

Temesvár

Tartalékos Férj

1904

Temesvár

Himfy Dalai

1904

Temesvár

Az Aranykakas

1904

Temesvár

A Kereszt Jelében

1904

Temesvár

Rang És Mód

1904

Temesvár

Egyenlőség

1904

Temesvár

A Vasgyáros

1904

Temesvár

A Bajusz

1904

Temesvár

Romeo és Júlia

1910

Szeged

Az Aranyember

1910

Szeged

Az Ingyenélők

1910

Szeged

Az Obesitos

1910

Szeged

Kaméliás Hölgy

1910

Szeged

A Dolovai Nábob Leánya

1910

Szeged

Az Ördög

1910

Szeged

Taifun

1910

Szeged

Bilincsek

1910

Szeged

A Postás Fiú És Húga

1910

Szeged

Amihez Miden Asszony Ért

1910

Szeged

A Vasgyáros

1910

Szeged

A Kard Becsülete

1910

Szeged

A Csikós

1910

Szeged

Szigetvari Vértanúk

1910

Szeged

A Kormánybiztos

1910

Szeged

Bank Bán

1910

Szeged

A Sasfiók

1910

Szeged

A Balkáni Hercegnő

1910

Szeged

A Balga Szűz

1910

Szeged

A Gyerekasszony

1910

Szeged

Egy Szegény Ifjú Története

1910

Szeged

Anna Karenina

1910

Szeged

III. Richárd

1910

Szeged

Baccarat

1911

Szeged

Narancsvirág

1911

Szeged

Meguntam Margitot

1911

Szeged

A Szent Liget

1911

Szeged

A Medikus

1911

Szeged

Lotti Ezredesei

1911

Szeged

Othello

1911

Szeged

A Jómadarak

1911

Szeged

Az Aranylakodalom

1911

Szeged

Robin Orvos

1911

Szeged

A Tolvaj

1911

Szeged

A Víg Özvegy

1911

Szeged

Hamlet

1911

Szeged

A Makrancos Hölgy

1911

Szeged

A Boszorkány

1911

Szeged

Viola - Az Alföldi Haramia

1911

Szeged

A Becstelen

1911

Szeged

Délibáb

1911

Szeged

A Kivándorló

1911

Szeged

Elnémult Harangok

1911

Szeged

Botrány

1911

Szeged

Bábjáték

1911

Szeged

A Sárga Csikó

1911

Szeged

Trilby

1911

Szeged

A Tanítónő

1911

Szeged

Az Államtitkár Úr

1911

Szeged

A Zseni

1911

Szeged

A Szabin Nők Elrablása

1911

Szeged

Anatol

1911

Szeged

Anna Karenina

1911

Magyar Színház

Sárga Liliom

1911

Magyar Színház

Az Élet Szava

1911

Magyar Színház

Sárga Liliom

1911

Magyar Színház

A Gésák

1912

Királyi Színház

Anna Karenina

1912

Magyar Színház

Sárga Liliom

1912

Magyar Színház

A Vasgyáros

1913

Nemzeti Színház

Az Ember Tragediája

1913

Nemzeti Színház

Mary Ann

 


1913

Palota színház

Cyrano de Bergerac

1913

Nemzeti Színház

Stuart Mária

1913

Palota színház

III Richárd

1913

Nemzeti Színház

Cézár és Kleopátra

1913

Nemzeti Színház

Az Aranyember

1913

Nemzeti Színház

János király

1913

Nemzeti Színház

A Szentivánéji Álom

1913

Nemzeti Színház

Az Ember Tragédiája

1913

Nemzeti Színház

Tartuffe

1913

Nemzeti Színház

II. Rákóczi Fogsága

1913

Nemzeti Színház

A Boszorkány

1913

Nemzeti Színház

Hamlet

1913

Nemzeti Színház

A Fáklyák

1913

Nemzeti Színház

Bizánc

1913

Nemzeti Színház

Drághy Éva Esküje

1913

Nemzeti Színház

A Fogadott Apa

1913

Nemzeti Színház

Hernani

1913

Nemzeti Színház

Kegyenc

1913

Nemzeti Színház

Faust

1913

Nemzeti Színház

Endre és Johanna

1913

Nemzeti Színház

A Kaméliás Hölgy

1913

Nemzeti Színház

Visla

1913

Nemzeti Színház

Bolondok Tánca

1913

Nemzeti Színház

Lear király

1913

Nemzeti Színház

Az Utolsó Nap

1913

Nemzeti Színház

A Konventbiztos

1913

Nemzeti Színház

Essex Gróf

1913

Nemzeti Színház

Mária Antónina

1913

Nemzeti Színház

Az Egyszeri Királyfi

1913

Nemzeti Színház

Monna Vanna

1913

Nemzeti Színház

Karácsony

1913

Nemzeti Színház

Éva Boszorkány

1914

Nemzeti Színház

Matyó Lakodalom

1914

Nemzeti Színház

Macbeth

1914

Nemzeti Színház

A Kölcsönkért Kastély

1914

Nemzeti Színház

Aesop

1914

Palota színház

A Nők Barátja

1914

Nemzeti Színház

Fenn Az Ernyő

1914

Nemzeti Színház

Liliomfi

1914

Nemzeti Színház

Az Igazgató Úr

1914

Nemzeti Színház

Egy Karrier Története

1914

Nemzeti Színház

A Vasgyáros

1914

Nemzeti Színház

János király

1914

Nemzeti Színház

Julius Caesar

1914

Nemzeti Színház

A Trónkövetelők

1914

Nemzeti Színház

A Peleskei Notórius

1914

Nemzeti Színház

Stuart Mária

1916

Nemzeti Színház

The Szenvedély

1916

Debrecen

Hamlet

1916

Nemzeti Színház

Macbeth

1916

Nemzeti Színház

Othello

1916

Nemzeti Színház

Romeó és Júlia

1916

Nemzeti Színház

Szökött Katona

1916

Nemzeti Színház

Hamlet

1916

Nemzeti Színház

IV. Henrik

1916

Nemzeti Színház

Aesop

1916

Nemzeti Színház

Zsuzsi

1916

Nemzeti Színház

Don Carlos

1916

Nemzeti Színház

Egy Szegény Ifjú Története

1916

Nemzeti Színház

A Három Testőr

1916

Nemzeti Színház

A Makrancos Hölgy

1916

Nemzeti Színház

Ünnepi Játék

1916

Nemzeti Színház

Kőműves Kelemen

1917

Nemzeti Színház

Az Ember Tragédiája

1917

Nemzeti Színház

A Hadifogoly

1917

Nemzeti Színház

János király

1917

Nemzeti Színház

A Szentivánéji Álom

1917

Nemzeti Színház

Mária Magdolna

1917

Nemzeti Színház

Nagymama

1917

Nemzeti Színház

Ahogy Tetszik

1918

Nemzeti Színház

Charlotte Kisasszony

1918

Nemzeti Színház

Árva László Király

1918

Nemzeti Színház

II. József Császár

1918

Nemzeti Színház

A Kaméliás Hölgy

1918

Nemzeti Színház

Görögtűz

1918

Nemzeti Színház

Romeó és Júlia

1918

Nemzeti Színház

Bizánc

1918

Nemzeti Színház

III. Richárd

1918

Nemzeti Színház

VIII. Henrik

1918

Nemzeti Színház

Bagatelle

1918

Nemzeti Színház

Sancho Panza
Királysága

1919

Nemzeti Színház

Az Ember Tragédiája

1922

Lexington Theater,
New York

The Red Poppy

1923

Greenwich Village
Theater, New York

The Werewolf

1924

Blackstone Theater,
Chicago

Arabesque

1925

The National Theater,
New York

Open House

1925

Daly's Sixty-Third
Street Theater, New York

The Devil in
the Cheese

1926

Charles Hopkins Theater, New York

Dracula

1927

Fulton Theater,
New York

Murdered Alive

1932

Carthay Circle
Theater, Los Angeles

Murder at
the Vanities

1933

New Amsterdam Theater, New York

Tovarich

1937

The Curran Theater,
San Francisco

Dracula

1943

Plymouth Theater,
Boston

Arsenic and
Old Lace

1944

Tivoli Theater, San Francisco

No Traveler Returns

 


1945

The Curran Theater,
San Francisco

The Devil Also
Dreams

1950

His Majesty's
Theater, Montreal

Dracula

1951

Little Theater,
London

Devil's Paradise

1956

Troupers-Green Room, Hollywood

Lugosi Béla filmjei:

>

Cím

Év

Szerep

The Tell Tale
Heart

2005

Narrátor

Plan 9 from
Outer Space

1959

Az öregember

The Black Sleep

1956

Casimir

Bride of
the Monster

1955

Dr. Eric Vornoff

 


Glen or
Glenda

1953

Tudós

Bela Lugosi
Meets a Brooklyn Gorilla

1952

Dr. Zabor

Mother Riley
Meets the Vampire

1952

Von Housen

Bud Abbott
Lou Costello Meet Frankenstein

1948

Drakula

Scared to
Death

1947

Prof. Leonide

Genius at
Work

1946

Stone

The Body Snatcher

1945

Joseph

Zombies on
Broadway

1945

Dr. Paul Renault

One Body
Too Many

1944

Murkil

Return of
the Ape Man

1944

Prof. Dexter

Voodoo Man

1944

Dr.Richard Marlowe

The Return of
the Vampire

1944

Armand Tesla/Dr. Hugo Bruckner

Ghosts on
the Loose

1943

Emil

Frankenstein Meets the Wolf Man

1943

A Frankenstein Szörny

The Ape Man

1943

Dr. James Brewster

Bowery at
Midnight

1942

Prof. Frederick Brenner

Night Monster

1942

Rolf

The Corpse Vanishes

1942

Dr. Lorenz

S.O.S. Coast Guard

1942

Boroff

The Ghost of
Frankenstein

1942

Ygor

Black Dragons

1942

Dr. Melcher/Monsieur Colomb

The Wolf Man

1941

Béla

Spooks Run
Wild

1941

Nardo

The Black Cat

1941

Eduardo

Invisible Ghost

1941

Charles Kessler

You'll Find
Out

1940

Saliano Herceg

The Devil Bat

1940

Dr. Paul Carruthers

 


Black Friday

1940

Eric Marnay

 


The Saint's Double
Trouble

1940

A társ

The Dark Eyes
of London

1940

Dr. Feodor Orloff/Prof.
John Dearborn

Ninotchka

1939

Commissar Razinin

 


The Gorilla

1939

Peters the
Butler

Son of
Frankenstein

1939

Ygor

The Phantom Creeps

1939

Dr. Alex Zorka

S.O.S. Coast Guard

1937

Boroff alias M.A. Anderson

Shadow of
Chinatown

1936

Victor Poten

Postal Inspector

1936

Gregory Benez

 


The Invisible Ray

1936

Dr. Felix Benet

 


Murder by
Television

1935

Arthur Perry

The Raven

1935

Dr. Richard Vollin

 


The Mystery of
the Marie Celeste

1935

Anton Lorenzen

 


Mark of the
Vampire

1935

Mora Gróf

The Best Man
Wins

1935

Doc Boehm

 


Chandu on
the Magic Island

1935

Frank Chandler

The Mysterious Mr. Wong

1934

Mr. Fu Wong

The Return of
Chandu

1934

Frank Chandler

Gift of
Gab

1934

Cameo Appearance

 


The Black Cat

1934

Dr. Vitus Werdegast

 


The Devil's in
Love

1933

Jogász

International House

1933

Gen. Nicholas
Petronovich

Night of
Terror

1933

Degar

The Whispering Shadow

1933

Prof. Anton Strang

 


Island of
Lost Souls

1933

Sayer of
the Law

The Death Kiss

1932

Joseph Steiner

 


Chandu the
Magician

1932

Roxor

White Zombie

1932

'Murder' Legendre

 


Murders in
the Rue Morgue

1932

Dr. Mirakle

Broadminded

1931

Pancho

The Black Camel

1931

Tarneverro

Women of
All Nations

1931

Prince Hassan

 


50 Million Frenchmen

1931

Stage Magician

 


Dracula

1931

Drakula

Oh, for a Man

1930

Frescatti

Viennese Nights

1930

Von Ratz Gróf

Renegades

1930

Marabout

Wild Company

1930

Felix Brown

 


Such Men
Are Dangerous

1930

Dr. Erdmann

The Thirteenth Chair

1929

Inspector Delzante

 


Prisoners

1929

Brottos

The Veiled Woman

1929

Murdered suitor

 


How to
Handle Women

1928
 

Punchinello

1926

Harlequin

Daughters Who
Pay

1925

Serge Oumansky

 


The Midnight Girl

1925

Nicholas Schuyler

 


He Who Gets
Slapped

1924

Clown Extra

The Rejected Woman

1924

Jean Gagnon

 


The Silent Command

1923

Hisston

Ihre Hoheit
die Tänzerin

1922
 

Apachenrache 3. Teil - Die verschwundene
Million

1921
 

The Last of
the Mohicans

1920

Indian

Todeskarawane Die

1920

Scheik

Lederstrumpf 2. Teil: Der Letzte
der Mohikaner

1920

Chingachook

Auf den
Trümmern des Paradieses

1920
 

Fluch der
Menschheit - 2. Im Rausche der Milliarden
Der

1920
 

Lederstrumpf 1. Teil: Der Wildtöter
und Chingachgook

1920

Chingachgook

Januskopf Der

1920

Dr. Warren's Butler

 


Nat Pinkerton
im Kampf 1. Teil - Das Ende
des Artisten Bartolini

1920

Gang Leader

Tanz auf
dem Vulkan - 2. Der Tod des
Großfürsten Der

1920
 

Tanz auf
dem Vulkan - 1. Sybil Young Der

1920

Andrew Fleurot

Hypnose

1920
 

Fluch der
Menschheit - 1. Die Tochter der Arbeit
Der

1920

Szabotőr

Teufelsanbeter Die

1920
 

Frau im
Delphin oder 30 Tage auf dem
Meeresgrund Die

1920
 

99 (Olt Arisztid néven)

1918
 

Az Élet királya

1918

Lord Henry Wotton

Lili (Olt Arisztid néven)

1918

Plinchard/General

Küzdelem a létért (Olt Arisztid néven)

1918

Orlay Pál építész

Tavaszi vihar

1918
 

Álarcosbál

1918
 

Casanova (Olt Arisztid néven)

1918
 

Lulu (Lugosi Béla néven)

1918
 

A Régiséggyűjtő (Olt Arisztid néven)

1917
 

Leoni Leo
(Olt Arisztid néven)

1917

Leoni Leo

 


Nászdal

1917

Bertram

Az Ezredes

1917
 

- Limpek -

Forrás:

www.lugosi.com

A „Dracula” és a „White Zombie” DVD extrái, valamint kevés százalékban Tim Burton: Ed Wood című filmje

A két táblázat a www.lugosi.com oldalon található Filmography és Stageography magyarra átírt változata. A magyar címet az esetben írtam át, ha az alkotás
Magyarországon ismert, vagy Magyarországon készült.

Szólj hozzá!

Címkék: film lugosi béla

A bejegyzés trackback címe:

https://mtklub.blog.hu/api/trackback/id/tr192189026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.