Magyar Trendi Klub

A Magyar Trendi Klub (mtklub.hu) cikkeinek archívuma.

Kövesd a frissítéseket!

Friss topikok

Bártfai Árpád kettős élete

2007.11.22. 12:24 mtklub.hu

 Évközben Árpád idegenforgalmi jómunkásember és szerető családatya. Februárban azonban pár napra elkapja a pepita éxíj. Hasonszőrű barátaival félelemkeltő maszkok mögé rejtve orcáikat, kolbásztöltelék-szagú paprikapálinkával és óriási kolompokkal felszerelve indulnak neki városuk, Mohács felforgatásának.

Természetesen a Busójárásról van szó. Ilyenkor a Duna-parti, a horvát határtól 10 km-re fekvő Mohács kis városát 20-30 ezer turista lepi el egy hétvégére. Árpád a szőrös bundákba, bütykös harisnyákba és ördögi maszkokba öltöző pár száz kerge busó egyike. A vadállat busós pólóink (12) miatt írt nekünk, hogy ezek márpedig kellenek a Busójárásra a népnek. Amikor Mohácsra vetett a sors, találkoztam is vele, hogy ezt megbeszéljük. Egyrészt: a Magyar Trendi Klub tiszteletét teszi a Busójáráson. Másrészt, ahogy beszélgettünk, kiderült, Árpád sok mindent tud lakóhelye különlegességeiről, és nagyon igyekszik, hogy ezeket értéküknek megfelelően ismerjék az emberek, és kezelje a város. Vagy valaki. Tervei vannak. Egyik találkozásunk alkalmával tollat-papírt is kértem a sör mellé, így készült ez az interjú.

Gyüdisanyi/mtklub: - Ugye minden városnak van valami nevezetessége, Mohácsnak rögtön kettő, amit mindenki ismer: a Vész, meg a Busójárás...

Bártfai Árpád: Igen, de 1526-tal rögtön gáz van. Aki nem mohácsi, a főtéren a polgármesteri hivatalról és a katolikus templomról rögtön arra asszociál. Nem érti, mik ezek a törökös épületek éppen itt. Pedig a templom az 1930-as években épült fel, így a nevén kívül (Emléktemplom) semmi köze a Vészhez.

Római katolikus emléktemplom (Nagyboldogasszony), Mohács

-...és inkább görögös egy kissé, csakhogy a nagy kupolájával túlságosan hasonlít a pécsi Dzsámira...

...a városháza meg inkább móros, hát ez egy mohácsinak nem is gáz, aki itt született, és minden nap ezt látta, annak nem furcsa. De egy idegennek az.


Városháza, Mohács

A mohácsi vésszel kapcsolatban inkább az a probléma, hogy a sátorhelyi emlékpark ’76-ban, amikor épült, lehet, látványosnak számított – török és magyar motívumokkal faragott kopjafák emlékeztetnek a mindkét oldal elesettjeire –, de elhaladt az idő, 2007-ben ez már nem érdekes. Például alig találunk információkat, csak amit 30 éve kiraktak illetve azóta felújítottak. Azóta azért fejlődött a tudomány meg a bemutatás eszközei is. Pár éve ez az emlékpark átkerült a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz: azóta pályázgatnak az átalakításra, jó ötleteik vannak: ha minden jól megy, interaktív bemutatók, színpad, műsorok, gyerekeknek játékok várják majd a látogatót.

- Üss a törökre?

Igen, ilyesmikről szólnak a tervek. Ez több milliárd forint körüli pályázati pénzek megmozgatását jelentheti! Ma ez az emlékpark elavult, miért menne oda az ember? A szokásos osztálykirándulások kötelező programja, de hát ez elég sovány... Ma már látvány kell, és a lószarból is lehet attrakciót csinálni. Itt meg komoly alapok, bemutatnivaló is van, kérdés, a bürokratikus vezetés hagy-e esélyt a jó ötletek megvalósítására.

A Busójárás az már igen! Egyetlen probléma van vele, hogy tart csütörtöktől keddig. Ha minden hónapban lenne... mert akkor aztán a húszezres várost 20-30 ezer turista lepi el. A népszerűsége sokat változott azóta, hogy az 1800-as években kialakult ez a néphagyomány. Az itáliai és ausztriai rémfarsangokhoz nagyon hasonló, de mégis csak itt jellemző egyedi módon. Persze akkor nem voltak turisták, csak jó alkalom volt riogatni meg fogdosni a csajokat. A két világháború közt lett ebből attrakció, akkor kezdtek bemenni a busók a városba, nem csak a sokac (vagy sokác, horvát népcsoport, a szerk.) utcákat járták végig. Jöttek az érdeklődők messziről, de még ekkor sem voltak szervezett keretek, a busójárást vitte a néphagyomány, ahogy addig. Aztán a kommunizmus alatt lebutították, még olyan is volt, hogy a városvezetés betiltatta, mondván, nem kellenek ezek a ronda ördögségek, meg egyébként is, nem látni az ember pofázmányát, akkor azt csinál, amit akar. Az ilyesmit nem szerették. Volt úgy, a ’40-es évek vége fele, mikor összesen 3-4 busó volt az utcán. Tiltott volt, ellaposodott. Eleve a kommunizmus alatt nem volt nagyon szó kisebbségekről, nem volt sokac, sváb, mindenki magyar jómunkásember oszt’kész. A ’60-’70-es években volt egy kisebb fordulat, amikor a felső pártvezetés támogatta a Busójárást, na de keményen el is kezdték szervezni. A Magyar Televízió levonult és eljátszották a csatát!

- A csatát? Hogyhogy, mi köze a busójárásnak a csatához?

Hát ez az! A hagyomány szerint a busók a telet riasztják el, vissza se jöjjön egy évig. De a monda tényleg tartalmazza azt is, hogy egy török sereget futamítottak meg a busók. Ezzel az a probléma, hogy akkor, a török időkben semmi sokacok, délszlávok nem voltak a környéken se. Valamivel később lettek idetelepítve. Szóval halmozódik itt a hülyeség. De még a hivatalos programban is szerepel, mikor a busók hajón átjönnek fa ladikokkal a szigetről.

No, vissza a ’60-as évekhez: díszletek, színészek, rendezők és a TV ezt közvetítette. Egy-két év alatt a busók pöcse tele lett az egésszel, hogy hogy jön ide a pesti rendező, hogy én ezt meg azt csináljak... aztán három és fél perc múlva már amott legyek... szóval ez is kifújt szerencsére. De ekkorra a többszáz éves tradícionális viselet is elsatnyult: ekkor jöttek a gumicsizmás, műszőrmés busók. Mára szerencsére visszatértünk a hagyományokhoz. Talán a rendszerváltás óta kerültek a helyükre a dolgok, azóta egyre több ember jön, egyre több busócsoport is alakul. Az itteni lokálpatrióta embereknek alap, hogy busóznak, de utána is járnak rendesen, kutatják a régi fotókat meg leírásokat, hogy hogy is kell csinálni. Az önkormányzat is rájött, hogy nem kell túlpörögni a rendezkedést, a néphagyomány ma is a működtető ereje a busójárásnak. Azért minden évben csináltatnak 30-40 öltözetet, ami darabonként 100-150 ezer Ft. A város lakossága meg már két hónappal a busójárás előtt lázasan készülődik, hogy na most mit hogy kéne... (ezt tanúsíthatom: párszor szakította meg beszélgetéseinket telefonhívás, mindig ez volt a téma).

- Helyükre kerültek a dolgok? De hisz már nem akkora káosz és őrület a busójárás, mint ahogy eredetileg lehetett...

Miért, ki tudja, mi lehetett az eredeti? (Később Árpád mutatott videókat, és azért nem kell őket félteni, ami az őrültködést illeti.) A sokacok nagyon komolyan utánajárnak a hagyományoknak és az elhagyottakat felélesztik megint. Például néhány éve hétfőn is beöltöznek, zenekarral járják a várost, bemennek a házakba, jó tavaszt kívánnak, megisszák a felest. Ugyanis itt a hétvége a tömegeké, a turistáké, hétfő egy valamennyire normális munkanap, de kedden ünnepelnek a mohácsiak: ugyanaz a program, új busók avatása, óriási máglya a főtéren (a lángok a templom fölé csapnak), busótemetés... És tényleg, a városvezetés is normális, kitiltották például a gumikacsa- és pöcsnyalóka-árusokat, mert nem valók ide. Persze lennének mindig ötletek, például a több tízezer ember parkolási gondjainak és információéhségének megfelelni mindig nagy feladat és mindig lehet jobban.

- Évközben mi van itt?

Ez a legnagyobb probléma. Hogy vonzó legyen évközben is a környék, ahhoz vagy rengeteg pénz kell, vagy nagy ötletek, leginkább a kettő együtt. Szerencsére van olyan, ami miatt egész évben ide érdemes jönni, így természeti értékeink: a Duna, a Nemzeti Park, és a Fehérborút is nagyon jó. De visszatérve még mindig a busókhoz, nos, a Lajtán túl párszáz kilométerrel egy ilyenből is a város egész évben profitálna. Nem nyári-tavaszi busójárásra gondolok, hanem ilyenekre, mint a pólók, amiket csináltok. Nincsen Busómúzeum, pedig mekkora jó lenne. Ki lehetne próbálni a méteres kereplőket, a kolompot, vetíteni a busójárásról, hát meg a sok maszkot, öltözetet is be kéne tán mutatni. Egy jó zajos múzeum lenne, nem az a szokásos. Meg a városnak komoly jelleget adhatnának, faragott maszkos utcanévtáblákat lehetne kihelyezni, vagy a városba érkezőket is fogadhatná valami köszöntő busószobor. Ezek nem is nagy pénzek egy 3 milliárdos költségvetésű városnak.

Azt kell kiaknázni, ami van. Például ami nagyon ritka jó dolog Mohácson, az a nemzetiségek együttélése: a 20.000 lakos kb. harmada sváb, harmada sokac, harmada magyar... van-e ilyen város Magyarországon még egy? A mohácsi cigányok is a legnagyobb mértékben benne vannak a buliban, egyre jobb zenekarokat alapítanak, táncköröket, a hagyományaikat felélesztik: teknőt vájnak, meg ilyenek, mert ez egyedi. Ha a város erre hegyezné ki... nem azt kell csinálni, amit más csinál, azt csinálja csak más. Azt kell, amit csak mi akarunk és tudunk. Miért nincs a városban sokac étterem? A jó sokac kajákkal, pincér csajszik sokac viseletben... egyáltalán, nincs egy jóravaló étterem a városban. Át kell menni Villányba vagy Pécsre, ha egy jót akarsz enni.

Egyszer jártam Alsó-Ausztria egy részén, ahol a Témaútnak nevezett turistaútvonal van. Az egész kizárólag az ott termesztett almáról és körtéről szól. De a legapróbb részletekig: amit csak ezekből a gyümölcsökből készíteni lehet, minden be van mutatva. És minden egyéb, ami hozzájuk kötődik. Éttermek, satöbbi. Az egész völgy arra van, hogy mit lehet a világon almából meg körtéből csinálni! Almából meg körtéből! Ebből turizmust, attrakciót lehet kovácsolni! Mert úgy van előadva, hogy berosálsz. A busóknál ehhez nagyon igyekezni sem kéne. Szóval van mit megvalósítani Mohácson!

- Éljen a Haza!

Linkek:

A Busójárásról Árpád honlapján, képek is

Szólj hozzá!

Címkék: interjú útikönyv ünnep hagyomány bártfai árpád

A bejegyzés trackback címe:

https://mtklub.blog.hu/api/trackback/id/tr732189038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.