Magyar Trendi Klub

A Magyar Trendi Klub (mtklub.hu) cikkeinek archívuma.

Kövesd a frissítéseket!

Friss topikok

Öntörvények (kritika a vallásokról, kritika a vallások kritizálóiról)

2008.06.03. 11:35 mtklub.hu

 "Azt, amit mi érzéki tapasztalásnak nevezünk, az az elvesztett, közvetlen tudás helyén keletkezett. Az ember azért lát, mert vak, és azért hall, mert süket. Amit érzéki tevékenységnek nevezünk, az az érzékek ájulása, csupa feledés, távolság és eltemetettség."

-Hamvas Béla-

mo_phixr.jpgEgy rövid cikk keretein belül nehéz összefoglalni a vallások lényegét, így ez a kis szösszenet is hiányos lesz, de talán körvonalakban sikerül valami gondolatébresztőt átadni az arra nyitottaknak. Talán már az elején érdemes leszögezni, hogy a XX.-XXI. század sötét korszakában nehéz is a klasszikus értelemben vett "vallásokról" beszélni. De kezdjük az elején...

5 éves korunkra nagyjából megtanulunk gondolkodni, és gondolatok által érzékelni a körülöttünk lévő világot. Majd eltelik 20 vagy 30 év és még mindig ugyanúgy, egy 5 éves kis hisztis gyerek fejével látjuk a dolgokat, közben maximum lexikális ismereteink és éveink száma lett nagyobb. Éveink számával egyenes arányban növekszik bölcsességérzetünk, de sajnos ezzel együtt a bölcsességünk nem feltétlenül - mint ahogy egy nagyon bölcs ember írta le még régen. Folyamatosan azt lessük, kutatjuk, hogy mik nem vagyunk, mitől különbözünk, mit ítélünk el, mivel nem értünk egyet, szinte felépítünk magunkban egy ellenvilágot. Önmeghatározásunkhoz feltétlenül kell más, valami külső dolog kritikája.

A modern világ szinte általános tévútja ez. Nem találunk manapság szellemi vezetőket (ugyan ki hallgat komolyan manapság a papok prédikációira a legelkötelezettebb hívőkön kívül?), és kamaszkori otthontól való szellemi eltávolódásunk után szinte magunkra maradunk és ettől kezdve a baráti társaságok erkölcsei érvényesülnek bennünk. Mondhatni a baráti társaság szellemi minősége határozza meg későbbi emberi milyenségünket is.

Ebből következik, hogy hatalmas veszélynek van az egyén kitéve a modern korban.
Ezek a baráti közegek esetleg olyan devianciákba vezethetik az egyént, ahonnan nagyon nehéz a kifelé vezető útra térni. És itt hiányzik a vallások eredeti feladata. A vallások elvesztették egykori jelentőségüket, szinte alig képesek szellemi vezetésre, holott pont ez lenne feladatuk. Az éhes szájak tömése, és egyéb karitatív feladatok mellett az éhező szellemmel is foglalkozni kellene.

Ennek következménye a mai modern ember hozzáállása a vallásokhoz. Saját tanácstalanságának és tudatlanságának palástolására kritika tárgyává tesz mindent ami ősi, bölcsebb és magasabbszintű (hiteles átadás híján az értetlenség talán még érthető is). Milyen vicces, hogy a legerősebb kritikák tárgya legtöbb esetben pont egy olyan dolog, melyet az emberiség nagy része manapság már nem ért. Mintha az értés hiánya generálná magát a kritikát.

Így jelen esetben a vallások felé irányuló kritika pont nem szellemi igényességet, hanem szellemi értetlenséget feltételez. Szinte törvényszerű, hogy bármely divatateistának, vagy divatmaterialistának könnyedén keresztkérdéseket tudunk feltenni. Gondolataik irányítója inkább a dac, nem pedig az intellektuális kritika.

A vallásokhoz való hozzáállás mai legelterjedtebb jellemzője, hogy azok teljesen felületes ismerete, és pár eltorzult megnyílvánulása alapján végletekig elmenő konzekvenciákat von le.

A kritizálók sokszor modern "vallásokkal", mozgalmakkal, életstílusokkal és felfogásokkal pótolják az űrt. A legnagyobb baj, hogy ezek a főként tiniket megmozgató trendek, mint például a punk (és egyéb mások is, melyek 10 évenként más néven és külsővel újítják meg magukat), hatalmas nagy bölcsességként és életfelfogásként tálalják a saját ürességüket. Maga a punkmozgalom egyik pozitív jellemzőjeként érdemes megemlíteni, hogy kétségkívül a nyugati társadalom általános értékvesztésének köszönhetően, a válság felismerésére adott válaszként jött létre. Viszont, mint negatív tendenciát is érdemes megvizsgálni, és főként így. A recept a szokásos: a válság felismerése után rengeteg kritikát fogalmaz meg a fennálló társadalmi renddel szemben, melyeknek egy része még igaznak is mondható, viszont ennél tovább nem jut. Alternatívát nem nyújt. Akik ezen az úton elindulnak, azok vagy az árokszélén hányással mutatnak alternatívát, vagy kiöregedvén a fiatalkori divatból, maguk is azzá a szürke kispolgárrá válnak, amiért szüleiket gyűlölték, ami ellen hangzatos jelszavakat mantraként ismételtek a kocsmák sötétjében. A kivétel ritka.
Mit adnak nekünk a punk és egyéb mozgalmak messiásai? Szavakat a szánkba, kritikát önkritika helyett, kispolgári középszerűség helyett egy másik kispolgári középszerűséget, mely az előbbitől maximum ruházatban és hajszínben különbözik.

Valahol ott sikkadt el az egész, ahol a hippi mozgalom is az LSD-t és a Krisna tudatot találta. Igaz ez már a ló másik oldala. Ez a fajta vulgáris keletimádat, misztikummánia és szektásodás is külön említést érdemel. Bár igencsak nehéz már megfogalmazni mit is nevezhetünk szektának. A problémák valódi belátása helyett a társadalomból való kimenekülést választja az összes. Lehet menni punkként acélbetétes bakancsot lehányni a haverokkal, vagy Krisna völgybe tömni magunkba a furcsábbnál furcsább ragacsokat, esetleg lótuszülésben gubbasztani a sarokban Sákjamuninak képzelve magunkat. A problémáktól való megcsömörlés eredménye, sokszor a devianciák felé fordulás, vagy az addigi közegekből való látványos kivonulás, a dolgokra való helyes rálátás helyett. Tinikorban ez még okés, de utána röhejes.

Pedig néha érdemesebb lenne abba a bizonyos sarokba bekuporodni és legalább egy fél percre kilépni abból a mókuskerékből, amit életnek hazudunk. Rendet ott kell tenni ahol vagyunk, fejben és lélekben előszőr. A megoldásokat kellene megtalálni az elvadult misztikum, a tradícionális vallások kritizálása és egyéb felesleges póttevékenységek, például az örök céltalan lázadozás helyett. A tradícionális vallások legalább ott tudtak mutatni valamit, ahol a modern messiások csak légvárakat vagy üres ígéreteket adnak.

Az egyre szaporodó szekták helyett talán vissza kellene térni az eredeti, és még hiteles dolgokhoz.

Végülis lehet jönni a keresztesháborók áldozataival, pedofil papokkal és női pápákkal, fasisztoid Dalai Lámákkal meg SS Ahrenerbével. De amíg a modern materializmus, vagy a keleti vallások eltorzult nyugati, szektásodott álvallásai nem raknak helyre agyilag az asszonnyal, szülőkkel, barátokkal, közvetlen környezetünkkel, közösségeinkkel netán hazánkkal való kapcsolatunkban, addig nincs miről beszélni. A kritika lepereg, a bölcsesség megmarad. A modern messiások nevei elfelejtődnek, de arra, hogy volt valamikor egy Jézus nevezetű fiatalember, vagy a világ másik oldalán kicsit régebben egy Buddha nevű bölcs, azt még egy pár évezredig nem felejtjük el.

Persze az is jó lenne, ha a tradícionális vallások képviselői se folyamatosan egymásba keresnék a hibákat és a sajátjukat tartanák az egyetlen, igaz és járható útnak, hanem csak az lenne a fő, hogy a világ perspektívájának azon középpontja, akit magunknak tévedünk, milyen célból, milyen okok következtében van ott, ahol van. Tudjuk egyáltalán hol vagyunk, és miért?

Igaz ugyan, hogy hiteles spirituális vezetőket nehéz találni, sőt szinte lehetetlen. Vagy el sem indulunk semmiféle úton, és ottragadunk, ahol születtünk, vagy tévutakon botorkálunk a helyes irányt keresve. Az utóbbi igen rögös, és megfelelő doktrinális építkezés nélkül még veszélyes is. Így sokan nem hallgatnak bölcsekre, szellemi vezetőkre, tanokra, és saját "bölcsességük" alapján ítélnek.

Önmagunk lettünk önmagunk törvénye, mely állapot egy bizonyos spirituális fejlettségi szint után még ideálisnak is mondható, de ott, ahol tartunk ez a törvény nem több öncélú dúvadkodásnál önmagunk igazolására. Vajon feltettük-e már magunknak a kérdést, hogy az a törvény, mely a fejünkben van és mellyel a világot ítéljük, honnan származik? Mik az alapjai, kiktől kaptuk, tényleges átgondáson esett-e át, vagy csak görcsös berögződés valahonnan régről? És vajon hányszor revideáltuk életünk folyamán téveszméinket?

Miért írtózunk mindentől ami mélyebb, ősibb és bölcsebb?
Talán félünk bevallani még magunknak is, hogy pártízéves életünk "életbölcsessége" szinte a nullával egyenlő az évezredek tudásához és bölcsességéhez képest?
Félünk bevallani magunknak, hogy nálunk sokkal de sokkal magasabb szellemi szinten is léteztek emberek, íródtak könyvek?
Pedig ideje lenne ezt felismerni, és egy kicsit beengedi ezeket a szellemi erőket begörcsösödött, liberálissá és individuálissá erőszakolt agyunkba.

Álljon itt végül a XIV. Dalai Láma véleménye a vallások lényegéről, ami talán rövidebben és jobban átfog mindent mint az eddigiek:

"Véleményem szerint, minden vallásos embernek az a legfontosabb feladata, hogy a saját elméjében megvizsgálja önmagát, és az általa követett vallási tradíció tanításainak és princípiumainak megfelelően átalakítsa saját testét, beszédét és elméjét."

És akkor most térjünk vissza az 5 éves kisgyerek esetére egy kicsikét. Gondolkozzunk el, és legalább saját magunknak valljuk be egy fél perc idejére őszintén, hogy a cikk olvasása közben a folyamatos kritika, és a különbségekbe való görcsös ragaszkodás képezte-e önmeghatározásunk alapját, vagy átjött legalább egy félmondatnyi pozitív üzenet.

 

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény filozófia

A bejegyzés trackback címe:

https://mtklub.blog.hu/api/trackback/id/tr712188911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.