Magyar Trendi Klub

Fröccs. Mely tisztességes magyar ember ne ismerné eme szó jelentéstartalmát. Bor és szóda, mégis e két klasszikus összetevő által alkotott aranyszínű, gyöngyöző ital jelentőségét nem tekinthetjük csupán alkotóelemei egyszerű elegyének. A szó kimondása nyomán rögtön felszínre törnek emlékfoszlányok régebbi időkből: kedves kis kocsmákban aranyozott ködként agyunkra ereszkedő kellemes mámor közepette lefuttatott világmegváltó gondolatmenetek, arcok a múltból. „A Tata, az is mindig szódával itta!”– kiált fel egyszerre a szívem és az elmém ezen sorok írása közben. Ő is biztosan hasonlóképpen érez, ha meghallja e gyönyörűen csilingelő magyar szót, azzal a különbséggel, hogy neki ez már valóban csak emlék, lévén, hogy ma már nem él ilyesfajta, bódító hatású varázsitalokkal (ám néha kóstoló címszó alatt nosztalgiázik egy kicsit). Lám ilyen ez a szó, milyen messzire elviszi az embert az emlékek világába, pedig a szóban forgó itóka tényleges felhasználása nélkül vetettem virtuális papírra a fentebb található sorokat. Valójában pont az emlékezeten túli emlékezést tűztem ki célomul, hogy a legnagyobb fröccsösök se feledjék el soha eme ital történetét, megalkotóit, elfeledett változatait, azt hogy minden egy réges-régi fóti szürettel kezdődött.

A jeles esemény 1842. Október 5-én, Fáy András présházában történt, mely közkedvelt találkozóhelye volt a kor szellemi életének. Az irodalmi életben is mozgó bankár meghívta többek között Vörösmarty Mihályt is. A barátok között szintén jelenlévő nyelvtudós, Czuczor Gergely magával hozta unokatestvérét, Jedlik Ányost a szüreti mulatságra, aki a dinamó mellett a szódavíz magyar feltalálója is. Világhírű tudósunk ide is elvitte a világ első szódásüvegét és a vendégek nagy csodálatára annak tartalmából a kitöltött borba fröccsentett, spriccelt. Jedlik spriccernek nevezte. Ekkor jött be a képbe Vörösmarty, aki ezt túl németesnek találván a következőket mondta: "-Spriccer? Túl németes. Legyen inkább fröccs!" És milyen igaza volt borkedvelő költőnknek, hogy az asztalra csapott, azóta is szép magyar nevén nevezzük. De akkor, ott ő se gondolt arra, hogy ezt az értelmiségi körökben megszületett italt, a későbbiekben az „alkeszek piájaként” aposztrofálják. Manapság sajnos ez a trend figyelhető meg, pedig a két legszentebb folyadék alkotja: a bor és a víz. Elfelejtették az emberek, hogy egy hosszúlépés milyen kellemesen üdítő lehet a nyári hőségben, erre a célra napjainkban inkább a sör számít elfogadottnak. Ha már ezt a csodás frissítőt megemlítettem, tekintsük át a fröccs ismert változatait, fajtáit, melyek között találkozhatunk ismerősökkel és kevésbé ismerősökkel egyaránt.

A klasszikus fröccs (ismertebb nevén a nagyfröccs): 2 dl bor, 1 dl szódával. Férfias ital. Bulizós, mulatós, mámoros estékre ajánlott. Hajtás és húzás néven is ismerik. Móra Ferenc szerint egy hajtással, húzással a gallér mögé lehet küldeni.

Kisfröccs (más néven: rövidlépés, vagy fütty – József Attila szerint „egy füttyre” ihatta meg a szomjazó): 1 dl bor, 1 dl szódával, univerzális koktél, nemekre való tekintet nélkül ajánlott bárhol, bármikor.

Hosszúlépés ("fordított" néven szerepel egyes kocsmák itallapján): 1 dl bor, 2 dl szóda. Mint azt már említettem, kitűnő üdítőital.

Házmester: 3 dl bor, 2 dl szóda.

Viceházmester (az előbbi fordítottja): 2 dl bor, 3 dl szóda.

Háziúr (avagy nagyházmester vagy tréfás nevén: félénk bivalykorty; Csongrád megyében: bivalycsók): 4 dl bor, 1 dl szóda.

Lakó-fröccs (avagy kisházmester, a szocialista világban: tömbházmester): 1 dl bor, 4 dl szóda.

Krúdy-fröccs: 9 dl bor, 1 dl szóda, amely az író szerint csupán "megvicceli" a bort.

Távolugrás (tréfásan: sóher fröccs): 1 dl bor, 9 dl szóda.

Polgármester: 6 dl bor, 4 dl szóda.

Csattos („csatos”): 1 l bor, 5 dl szóda.

Lámpás („mafla”): 5 dl bor, 5 dl szóda. Aki ilyet ivott, lámpással kereshette a józanságát - írta róla egy elbeszélésében Babay József.

Újházi-fröccs: a bor és a kovászos uborka kombinációja, ezzel a módszerrel állítólag igen nagy mennyiségű bort meg lehet inni következmények nélkül

Góré-fröccs: kis pohár borhoz, annyi szóda, amennyi még belefér.

Ami engem és a fröccsöt illet: szívesen fogyasztom citromkarikával, ezzel is színesebbre festve a szürke hétköznapokat, nem is beszélve arról, hogy így még hatékonyabban látja el frissítő funkcióját a nyári hőségben.
A fentiekből kitűnik, milyen közeli kapcsolatban maradt ez az ital a magyar irodalmi élet szereplőivel: nemcsak meginni szerették azt, hanem leírni is. Ezúton szeretnék Vörösmarty Mihály egy idekapcsolódó költeményének első két versszakával pontot tenni eme irományra, mely méltó befejezése, összegzése az eddigieknek, hűen tükrözi a fröccs valódi, nemes mivoltát.