Ki is volt Trebitsch-Lincoln Timotheus Ignác? Református pap, anglikán pap, buddhista szerzetes, újságíró, angliai képviselő, majd Anglia nagy ellensége, csaló és hamisító, mániás-depressziós? Angol, német, (talán) amerikai, japán, kínai kém? A kapp-puccs egyik vezéralakja? Vu Pej-fu, Kína egy nagy diktátorának első embere, majd a béketárgyalások követe? Az utolsó élő Kínai császár „felvigyázója”? Buddhista szerzetes?
Nehéz meghatározni történelmi jelentőségét. A címbeli „nyelvújító” tevékenységem is ezt tükrözi. Hosszú sorokat olvastam róla, és nem tudom megítélni jó és rossz vonatkozásában, ezért is tudok talán elfogulatlanul írni róla. A mérleg egyik serpenyőjében a mindenkin átgázoló, áruló pénzhajhász kém áll, a másikban a családját szerető – és ha tehette - eltartó, a vallási felemelkedésért mindent megtevő úriember.
Miért foglalkoztak történészek az életével, és mi miért nem hallunk róla? Még halálában se lehettek biztosak, habár a temetésén százezrek vettek részt Kínában. Miért található rá – ha nem is egyértelmű - utalás Rejtő Jenő egyik leghíresebb regényében, a Piszkos Fred, a kapitányban? Hogyan lett egy paksi születésű, eredetileg rabbinak készülő gyermekből a világ felforgatója?
Akkor hát tudja meg, hogy én is az igazi Trebitsch vagyok. De kérem, hogy ez maradjon köztünk! - hangzik el Rejtő Jenő híres regényében Buzgó Mócsing szájából.
Trebitsch a pap
Trebitsch Ignác 1879. áprilisában született Pakson. Fiatal éveit még ott töltötte, majd viszonylag jómódú családjával Pestre költöztek. Rabbinak készült és ezt természetesen családja is támogatta, míg bele nem szeretett egy Ella nevű színésznőbe és, mint ilyenkor a legtöbb férfi, agyát félredobva színésznek akart állni, ami áttételesen megváltoztatta Ignác életét. Családja kézzel-lábbal ellene volt, így elküldték világot látni. Annyit mindenesetre elértek, hogy dobta a színészi terveket, meg Ellát is.
Ezek után nagyobb ismertségre vágyott. Trebis néven pár cikket megjelentetett, utazásairól, amik inkább egy író fantáziáit tükrözték, mint valós történéseket, de ez jellemző Trebitsch egész életére. Saját bevallása szerint bejárta Észak- és Dél-Amerikát, beszélt Edisonnal is.
Egy londoni utazás során egy barátja elvitte egy missziósházba ahol kelet-európai zsidó menekülteket térítettek keresztény hitre. Később Hamburgban egy hasonló intézményben felvette a Timotheus nevet, és 1898-ban református lett. Családja egyből kitagadta, főleg hogy még papi szemináriumra is kezdett járni.
Ignác újra szerelembe esett. Mivel csak felszentelése után nősülhetett meg, ezért Kanadában a McGill egyetemen egy év alatt(!) elvégezte a teológia fakultást, majd egyből megnősült. Valahogy azonban úgy érezte, anyagilag nem a legkifizetődőbb református papnak lenni, ezért egy huszárvágással áttért az anglikán egyházba. Angliába utazva elnyerte a canterbury érsek kinevezését és Applendorf falu lelkésze lett. A faluban megmutatkoztak szónoki képességei és fantáziája. Minden valóságot nélkülöző, de hatásos prédikációival sűrűn megtöltötte a templomot. Azt hihetnénk, hogy minden vonatkozásban csak pénzéhsége hajtotta, de valahogy a spirituális dolgok iránt nagyon fogékony „úriember” képes volt minden jólétet feladni a hit kedvéért.
„Én keresztény voltam, de valami szuperkeresztény, aki felüláll a keresztény egyházakat elválasztó különbségeken. A protestáns dogma semmit nem jelent a számomra.” - idézet Trebitsch önéletrajzából.
Trebitsch a politikus.
Hamar ráunt az anglikán egyházra is, inkább áttért a politikai pályára. Elhatározta, hogy képviselőnek áll. Otthagyta a falucskát és megcélozta London környékét. A canterbury érsek - érdekes módon - megengedte neki, hogy továbbra is használja lelkészi címét.
Mint magyar állampolgár, Angliában, pénz nélkül tulajdonképpen lehetetlen vállalkozásnak tűnt, hogy bekerüljön az alsóházba, de apósának halála megteremtette a megfelelő anyagi hátteret. Az 1906-os választások is dobtak az esélyein, mikor a liberálisok nyertek. Nevét ekkor megváltoztatta Timothy Tribich Lincolnra így angolosabban hangzott.
Akkoriban Angliában a képviselőség úri sportnak számított. Fizetés nem járt érte. Ezt a sportot szinte csak arisztokraták és a gazdagok űzhették, de ez nem tántorította el „hősünket”. Gazdag és ismert barátokat szerzett magának, mint Benjamin Seebohm Rowntree, aki az akkori pénzügyminiszter, később a miniszterelnök Lloyd George jó barátja volt.
Ekkoriban kezdte el hírszerzői pályafutását is. Rowntree, aki akkoriban az angol hírszerzésnek is dolgozott, a külügyminiszter ajánlásával Belgiumba küldte, ahol hivatalosan szociológiai kutatásokat végzett. Hetven munkatárssal vizsgálták a szegénysorsban élő embereket… persze. Gyakorlatilag a környező országokba ki-kiruccanva az angol hírszerzést látta el információkkal. 1909-ben visszatérve már nem voltak anyagi problémái. Tagja lett a Reform klubnak. 1910-ben a Liberális párt felajánlotta, hogy lakóhelyén (egy eléggé konzervatív részen) legyen a képviselőjelöltjük. A konzervatív álláspont szerint se angol nem volt, se nemes, de szónoki képességeivel és gyors észjárásával mindig jól vissza tudott vágni.
„- Hogy lehet az, hogy ön, aki voltaképpen magyar, most hirtelen eljátssza itt nekünk az angolt?! - jött a kérdés egy választási gyűlésen.
- Kedves barátom, ön azért angol, mert véletlenül annak született. Én azonban saját akaratomból vagyok angol és ez sokkal tiszteletreméltóbb”
Egy vállveregetés erejéig még a fiatal Winston Churchil is feltünt körzetében, aki mint nemesi származású egyén elsőként lépett át a liberálisokhoz.
A kampány közepén kiharcolták neki az állampolgárságot, így már az se állt útjába, hogy tagja legyen az angol parlament alsóházának. Csodával határos módon nyert is.
Trebitsch az üzletember
Ignác újból anyagi gondokkal küszködött. Nagy lábon élt és a képviselői állás is csak a pénzt vitte. Így kénytelen volt új anyagi források után nézni. Ennek kapcsán ismerkedik meg Basil Zaharoff-fal a fegyverkereskedővel, és egyben gazdag „szuperkémmel”, aki már ekkor is érdekeltségekkel rendelkezett a galíciai és romániai olajmezőkön. Zaharoff és Rowntree (avagy az angol titkosszolgálat) jól megtömte pénzzel és elindult még több érdekeltséget szerezni arrafelé. Utazás közben csapódott hozzá véletlenül egy bizonyos dr. Segal. Nem, itt nem a színészről van szó. Ez a Segal nem aikidozott, hanem ügyvédkedett, hivatalosan. Nem hivatalosan német-osztrák kém volt, de ebben a világban már semmin nem lehet meglepődni. Ügyvédünk meggyőzte Trebitsch-t, hogy a nagy pénz inkább az olaj szállításában van, ezért a pénzt inkább a kőolajvezetékekbe fektette.
Lám-lám, már akkor is az olaj körül forgott minden. Az angol és a német titkosszolgálat is erre figyelt a legjobban. Ignácnak jól is ment volna a dolog. Oda-vissza vitte a híreket az Intelligence Service és a Nachrichten Büro közt, mert ekkorra már kettős ügynökké vált. Azt hitte, hogy orránál fogva vezeti őket, de ez akkor fordítva történt. A németek képben voltak, hogy anno mit is keresett Belgiumban, ezért is kereste fel aikidomesterünk, akarom mondani ügyvédünk, dr. Segal. Az angolok is tudtak tevékenységéről, így nem sok kellett, hogy beüssön a krach. Először valószínűleg angol nyomásra bejelentette, hogy nem indul a következő választásokon, majd egy hitelezője is visszavonta az olajra szánt pénzt, de ennek ellenére az üzlet beindulni látszott.
Azonban az elején jónak tűnő üzlet mégse ment oly jól. Az olaj nem jött úgy, mint számítottak rá, és az angolok is vissza akarták juttatni országukba Trebitschet. Emiatt Rowentree is megvonta a támogatást. Szarajevóban eldördültek az első lövések, Ferenc Ferdinánd meghalt. Ignác eladta részeit, és az épp gyulladó puskaporos hordó elől hazautazott Angliába. Újabb anyagi gondok következtek, amiket egy Rowntree nevével hamisított garancialevéllel próbált megoldani. Lebukott, de nem állították bíróság elé, viszont volt egy adu a kezükben. Az utolsó csepp angliai tevékenységében az volt, mikor egy rotterdami kiküldetés után Angliába megtérvén német rejtjelkulcsokat akart eladni a titkosszolgálatnak, de ezekől kiderültek, hogy hamisak. Ezek után közölték Trebitsch-csel, hogy az útlevele 3 nap múlva le fog járni, szolidan célozva arra, hogy ennyi ideje van a távozásra. 2 nap múlva már útban volt New York felé.
Amerika, és az FBI
New Yorkba érvén visszatért újságírói tevékenységéhez, és hasonló hiteles módon mint korábban cikkeket kezdett el eladni a New York World c. újságnak I.T.T. Lincoln, a brit parlament volt képviselőjének leleplezései, aki német kém lett címmel. Be akarta bizonyítani a világnak, és az akkori semleges Amerikának, hogy Anglia provokálta ki a háborút.
„Bebizonyítom, hogy Németország háborús bűnössége hamisítvány és a világtörténelem nagy hazugsága.”
Természetesen ezen írásai is nélkülöztek szinte minden valóságalapot, magát például már az elejétől fogva német kémnek állítja be. Angliában is olvasták műveit, és amint Amerika is belépett a háborúba a kiadatását kérték hamisítás miatt (adu), és az amerikaiak le is tartóztatták. Trebitsch felajánlotta az akkoriban még gyerekcipőben járó FBI-nak, hogy német rejtjeles anyagokat fordít. Eljátszadozott velük. Nem voltak tudatában, hogy Ignácnak semmi köze a német rejtjelekhez, minden ezzel kapcsolatos tudását a könyvtárból szedte össze, de megbíztak benne. Ezt Ignác ki is használta, összehaverkodott az őt felügyelő FBI ügynökkel, Johnsonnal. Nagy lábon élt, éttermekben evett (természetesen felügyelet mellett), ebből egyszer balhé is lett, mikor összefutott a kiadatását eldöntő bíróval egy étteremben, de az FBI elsimította az ügyet. Johnson olyan szinten megbízott benne, hogy egy igazán szakállas WC-re menős trükkel meg is szökött. 42 napig bujkált, közben eladott két cikket egy újságnak, ebből fizetve költségeit, majd újra elkapták, állítólag egy puccos étteremben. Végül 1916. májusában kiadták Angliának. Állítólag hajóján, amin Angliába szállították, a kifutáskor pezsgőket durrogtattak örömükben, hogy a németek úgyse lövik ki egy saját kémük hajóját. Ott 3 év börtönre ítélték, majd végleg kiutasították Angliából.
Németország, Ausztria és Magyarország
Az első világháború után érkezett Németországba, állampolgárság nélkül. Valószínű a német titkosszolgálat engedélyével léphetett be az országba, ezt az is bizonyítja, hogy nem sokkal érkezése után már olyan emberekkel került kapcsolatba, mint Erich Ludendorff tábornok és Max Bauer ezredes, akik az akkori jobb oldal képviselőjeként puccsot szerveztek a hatalmon lévő német kormány ellen. Hogyan került velük kapcsolatba, azt mindmáig senki se derítette ki. Kevés volt hozzá korábbi kémtevékenysége, és angolellenessége. Valahogy nagy falatnak tűnik neki, de a tény az tény. Trebitsch-et küldték Amerongenbe II. Vilmoshoz, majd később a fiához megtárgyalni a trónutódlás problémáit. A Történelembe ez az összeesküvés Kapp-puccs néven vonult be, melyre az angolok idővel helyeslően bólogattak volna. Na jó túlzás, hogy helyeselték, de eltűrték volna, ha egy új császár tér vissza a trónra, egy angol mintájú alkotmányos monarchiába. A terv azonban megbukott. Walter Lüttwich porosz tiszt „becsületkódekszében” ugyanis benne volt, hogy nem támadja hátba a kormányt, ezért többször is értesítette Friederich Ebertet a készülő puccsról. Pár napra sikeresen bevonultak Berlinbe, de a helyiek sztrájkja megbénította a kérészéletű kormány életét, ezzel lemondásra és menekülésre késztetve őket. Szervezkedések azonban tovább folytak. 1920. május 8-án Trebitsch, Bauer és Fritz von Stephani őrnagy kidolgoztak egy tervet arra, hogy porosz, bajor és magyar különítményesekkel először osztrák különítményeseket képeznek, ezek segítségével változásokat indítanak el Ausztriában. Majd a hab a tortán a szovjethatalom megdöntése lett volna, és a cári Oroszország visszaállítása. A költségek fedezésére a terv szerint hamis cári Rubeleket nyomtatnak (Duma-rubelt). Ehhez azonban magyar segítségre volt szükségük. Bár Trebitsch társai nélkül már korábban is próbált Magyarországról segítséget kérni, az akkori anarchiában képtelenség volt egy épkézláb vezetőt találni. Tárgyalni tárgyalt, de azóta se derült ki, kivel.
„Az volt a véleményem, hogy Németországot kiemelem a lehetetlen belső és külső állapotából. A nemzeti felkelés során elfojtjuk a vörös veszedelmet és lerázzuk az ország bilincseit. Magyarországot és lehetőleg Ausztriát is bevonjuk a felszabadításnak ebbe a munkájába.”
Május 15-én megérkeztek Budapestre. Horthynak felvázolták tervüket. Nehéz időszak volt ez Magyarország számára. 1920. május 6-án az antant hatalmak legfőbb tanácsa Párizsban elutasította a békeszerződéssel kapcsolatos magyar ellenjavaslatot. Horthy szerint az akkori egyetlen lehetséges politika a németekkel való együttműködés volt, de francia és angol baráti politikát is kellett folytatniuk abban a reményben, hogy hátha módosítani lehet a békeszerződés feltételeit. Az is bonyolította a dolgot, hogy kiszivárgott a három puccsista magyarországi tartózkodása, ezért még rejtegetni is kellett őket.
Horthy titkos bizottságot állított össze az ügy megtárgyalására. Gömbös Gyulát, Eckhardt Tibort és Prónay Pált választotta erre a feladatra. Végül belementek a Duma-rubel gyártásba. A hamis klisék meg is érkeztek Magyarországra, azonban a gyártás nem kezdődött meg. A szovjet csapatok megállították a lengyel hadsereget, a bajor szélsőjobb vezetői is küldtek egy bizottságot Hortyhoz, akik a tárgyalásokban mindinkább előre kerültek (nehogy már megbukott puccsisták tárgyaljanak). Végeredményben pár korábbi próbanyomaton kívül egyetlen hamis rubelt se gyártottak.
Trebitschet Olaszországba küldték tárgyalni, hogy legyen egy kis antant segítség is, ha szükséges. Az olaszok kitérő választ adtak. Nem támogatják, de katonailag se avatkoznak be, ha az összeesküvők akciója megindul.
Fordulat fordulat hátán. Stephani Fritz - a Kapp-puccs katonai műveleteinek egyik végrehajtója - levélben megvádolja Trebitschet azzal, hogy elárulta összeesküvésüket a franciáknak, és költői módon megjegyzi, „milyen szép és üdvös volna, ha a Duna kék hullámai őt Konstantinápoly felé ringatnák.” Trebitsch szerencséjére azonban, több levéllel egyetemben kezébe került úsztatásának terve, így el tudott menekülni Bécsbe. Mérgében a franciáknak akarta átadni az összeesküvés terveit, nekik azonban nem kellett. Így a Csehszlovák hírszerzésnek adta el ötszázezer koronáért. Az első részlet meg is érkezett. Kétszázezer cseh koronát kapott. A családját is Prágába hívta. El is éldegéltek egy darabig de a második részlet valahogy nem akart megérkezni. Ignác erre beperelte a cseh államot (ekkor már újra Bécsben éltek). Válaszképpen megvádolták, hogy hamis okmányokat adott el nekik. Bécsben letartóztatták, de három hónap után kénytelenek voltak kiengedni. Csehszlovákia nem volt hajlandó Ausztria kezére adni az eladott okmányokat így nem volt bizonyíték.
Álnéven Amerikába utazik, majd ott egyből felfedi magát, és menedékjogot kér az Egyesült Államoktól. Arra hivatkozva, hogy néha azért az USA-t is ellátta információval. Ez igaz is. Volt, hogy beugrott egy-egy amerikai nagykövetségre, bár az ottani ténykedéséről senkinek sincs tudomása. Mindenesetre rövid úton kipenderítik Amerikából is, így nem marad más hátra, mint a Távol-kelet, közelebbről: Japánon keresztül Kína.
Kína
Kínában ekkoriban már megszűnt a császári uralom. Diktátorok és kiskirályok szabdalták szét területét maguk közt. A kor nagyhatalmai (Anglia, USA, Franciaország, Japán és az első világháború végéig Németország), saját negyedekkel rendelkeztek a fontosabb kikötővárosokban. A tartományok katonai urai rájöttek, hogy csak a nagyhatalmak segítségével számíthatnak igazi sikerre.
Érdekes módon Trebitsch itt is először az amerikai konzulátust kereste fel, és amerikai útlevéllel utazott, bár nem tudni, hogy igazi volt-e, vagy csak egy a korábbi gyűjteményéből. Sőt, még pénz is érkezett az USA-ból.
Felvette a kapcsolatot „Kétpisztolyos” Morris Cohennel, a fegyverkereskedővel, aki akkoriban Szun Jat-szen (aki a Kuomintang párt alapítójaként szovjet segítséggel az egységes Kínáért küzdött) hírszerzési tanácsadója volt, és már útra is kelt Kína belsejébe, Csungking városába, mint Szun Jat-szen kémszervezetének tagja.
„Célom az volt, hogy Kínát gazdaságilag és katonailag átszervezzem, és elsőrendű szárazföldi és tengeri hatalommá építsem ki. Így akartam megbosszulni mindazt, amit az angolok velem szemben elkövettek. De tudtam azt is, hogy ezt az ázsiai akciót egy párhuzamos európai manővernek is kell kísérnie. A cél az volt, hogy lekössük Angliát Európában arra az esetre, ha Ázsiában sikerülne egy nagy angolellenes háborút kirobbantani. Miután Anglia zúzta szét Németország gazdasági és tengeri hatalmát, európai szövetségesként elsősorban a németek jöhetnek számításba.”
Első megbízatásként Vu Pej-fu egy emberével vette fel a kapcsolatot, majd később magával a diktátorral, aki pillanatok alatt bizalmába fogadta. Az a Vu Pej-fu, aki az angolok támogatását bírta, és angol kémekkel volt körülvéve. Lehetséges, hogy annak ellenére, hogy két lábbal rúgták ki Angliából, mégiscsak az angoloknak dolgozott, vagy ez csak a látszat volt…?
A Trebitschcsel foglalkozó történészek három lehetséges variációt dolgoztak ki:
- Trebitsch valójában a Kuomintang ügynöke volt, és mint ilyen, el akarta téríteni Vu-t az angoloktól, hogy ezzel is gyengítse a kínai befolyásukat.
- Trebitsch valójában kettős ügynök volt, ami a múltját ismerve elég hihetőnek tűnik, és nemcsak a Kuomintangnak, hanem az angoloknak is dolgozott.
- Trebitsch valójában nem is kettős, hanem hármas ügynök volt, a Kuomintang, az angolok és a németek szolgálatában is állt.
Mindenesetre Vu Pej-fut sikerült az ujjai köré csavarnia. Még „mandarin” címet is kapott tőle, holott ennek kiadásához a tábornoknak nem volt joga. Vu őt bízta meg, hogy gazdasági, politikai és katonai terveket készítsen számára. Ignác meggyőzte az angolpárti diktátort, hogy a sikerek érdekében Németországgal kell felvennie a kapcsolatot. 1923. őszén két kínai civil megbízott társaságában, Tolnai Lajos néven partra szállt Velencében, majd üzenetben felkérte, korábbi barátját, Bauer ezredest – aki simán segédkezett volna a dunai úsztatásban -, hogy legyen a Vu Pej-fu katonai szakértője. Bauer elfogadta. Megkapta az útiköltséget, plusz egy kevés járandóságot, majd később Kínában érdekes módon a Kuomintang katonai szakértője lett.
Ignác szokásos módon ismét nagy lábon élt. Magához hívatta családját, és a tábornok pénzéből nagy összeget adott feleségének. Azonban a küldetésével is foglakoznia kellett. Anyagi támogatást akart szerezni Hugo Stinnes nagyiparostól, a német szélsőjobboldali erők egyik első pénzügyi támogatójától. Stinnesnek tetszett a javaslatuk, de valószínűleg angol „rábeszélésre” kihűlt a lelkesedése, és nem támogatta őket.
Ekkor más pénzforrás után néztek. Bauer ajánlására Zürichben felkerestek egy osztrák bútorgyárost, aki - saját állítása szerint - Nyugat-Ausztria leggazdagabb embere volt. Szerződést kötöttek vele, hogy Vu öt részletben huszonötmillió aranymárkát kap tőle, bányakitermelési és vasútépítési koncessziók fejében. Trebitsch ekkor érte el pályája csúcsát. Egy három Franciaország nagyságú területet uraló tábornok legfontosabb emberévé vált. Palotában élt, és biztonságára külön fegyveresek vigyáztak.
Azonban a lóvé nem akart megérkezni, ezért ismét Zürichbe utazott, most azonban Trautwein néven, osztrák útlevéllel. Hülye módon ugyanott szállt meg, mint pár hónappal korábban és felismerték Tolnai urat. Hamis útlevél használata miatt letartóztatták, majd óvadék fejében kiengedték, és meglépett az országból Ausztriába. Itt kiderítette, hogy „Nyugat-Ausztria leggazdagabb embere” valójában egy műbútorasztalos, aki hasonló nagyzási hóbortban szenved, mint ő maga.
Visszatért Vuhoz aki még mindig megbízott benne. A tábornok következő terve Sanghaj elfoglalása lett volna Trebitsch azonban, előre látta, hogy ez lesz Vu utolsó lépése. Próbálta visszatartani, de a biztonság kedvéért, ha mégis megpróbálná még egy vasat tartott a tűzbe.
Felvette a kapcsolatot Vu szövetségesével, Feng Jü-sianggal, a keresztény tábornokkal - aki a gyorsaság kedvéért tűzoltófecskendővel keresztelte katonáit -, és átadta neki a terveket. Vu megindult délre. Míg csapatai Sanghajjal voltak elfoglalva, Feng, akit a japánok rendesen megtömtek pénzzel, hátba támadta és elfoglalta területeit, majd szövetséget ajánlott Észak-Kína urának, Csang Csao-linek a japánok emberének.
Vu hatalma végleg megtört. Pekingben Trebitschre bízták, hogy tárgyaljon a fegyverszünetről, a két tábornok, és Vu között. Egyéb feladata volt, hogy gondoskodjék, az „Ég utolsó Fiáról”, az utolsó császári leszármazottról, Pu-jiről, akit Vu korábban megtűrt Pekingben. Először a holland nagykövetségre vitte, majd Tiencsinbe szállítatta, az ottani japán felségjog alá tartozó koncessziós területre. Később belőle lett a japánok által elfoglalt Mandzsúria és Észak-Kína bábcsászára.
Trebitsch mint Csao Kung apát
1925. őszén Ignác már dr. Tandler Leó néven tűnik fel először Manilában, majd a brit fennhatóság alá tartozó buddhista Ceylonban (Sri Lanka). Itt újra előkerül régi vallásos misztikus énje, no meg jobbnak látta, ha egy időre kivonja magát a forgalomból, és egy buddhista kolostorba költözött. Hetek alatt megtanulta a páli nyelvet. Még mindig a Tandler Leó nevet használta, de idővel felvette a Csao Kung (a mindenség világossága) nevet.
Újabb fordulatot egy véletlen meglátott újságcikk hozott életébe. Fiát – egy véletlen elkövetett - gyilkosságért halálra ítélték. Elindult Angliába, hogy még a kivégzés előtt odaérhessen. Az angolok megengedték volna, hogy három napra ott tartózkodhasson, de nem sikerült idejében Angliába érnie. Fiát, John Lincolnt kivégezték.
Csaot, avagy Ignácot teljesen összetörte a megrázó esemény. Tizenhét évig nem sokat hallani felőle. Néha feltűnik egy-egy országban. Amerikában Herman Ruh néven próbál buddhista központot kiépíteni, de jogosan úgy gondolták, ez inkább szolgálta volna a japánok elmélyülését az amerikai ügyekben, mint a vallásos elmélyülést. Pár országban még próbálkozott később, de mindenhonnan elzavarták.
1931. májusában, Pekingben, a szent iratok tanulmányozásával töltött hetven napos böjt után „felszentelték”, és ezek után méltán viselhette a Csao Kung apát nevet. Sok kínai és menekült európai buddhista mestere lett.
Ezek után Sanghajban élt, mely 1937-ben japán kézre került.
Magyarország
Az akkori kor egyik legolvasottabb bulvárlapjában (régen ez nem volt negatív kifejezés) jelent meg a hír, hogy Trebitschcset Kína császárává akarják tenni. Erre reagálva 1938. februárjában levelet küldött az Est szerkesztőségébe. A félreértések elkerülése végett megjegyezte, hogy nem óhajt császár lenni, azonban Tsao Kungnak,(kína volt "köztársasági elnökének"- már nagyobb esélye van erre. Ő a császárság helyett inkább Magyarországra óhajtana visszajönni, hogy itt élhesse le hátralévő életét.
Egy tanítványát el is küldte Pestre, hogy tárgyaljon az érdekében, Horthynak is küldött levelet hazaengedése érdekében, de süket fülekre talált. Ennek az útnak köszönhető, hogy az országgyűlési könyvtárban megtalálható egy megpörkölődött könyv „Egy nemzetközi kém vallomásai” címmel, melyet Csao Kung apát Horthynak ajánlott. Ebben a XX. Század legnagyobb kalandorának nevezi magát, amit én talán kiegészítenék az „egyik” szóval.
Egy életmű vége
1943 februárjában érkezett a hír, miszerint Trebitsch-Lincoln Timotheus Ignác, avagy Csao Kung apát bélcsavarodásban meghalt. Frank László szemtanúja volt a temetésének. Hadd idézzem leírásának pár sorát:
„Több százezer ember haladt a koporsó után. Közvetlenül a koporsó mögött lépkedtek a buddhista főpapok, akik Kína minden részéből, Japánból, Indiából, Tibetből, Hátsó Indiából, Indonéziából és Ceylon szigetéről érkeztek repülőgépen Sanghajba. Aztán következett a japán vezérkar, élén a sanghaji parancsoló tábornokkal, majd a Nankingban székelő kínai bábkormány összes minisztere, az áruló Vang Csing-vej miniszterelnökkel az élükön. A miniszterek után a városi tanács vonult fel a főpolgármesterrel az élen, majd fehér ruhás papok, füstölők ezrei, a taoista szerzetesek rézzenekarai és a sokaság. Órákig haladt a gyászmenet Sanghajon keresztül”
Azonban nem lett volna „az igazi Trebitsch”, ha halálában se hagyja nyugodni a világot. 1947-ben állítólag egy ceyloni újságíró levelet kapott Trebitschtől.
Tidzsi
Források:
Gömöri Endre: Az igazi Trebitsch. - 1985
Érdekes mű, nagyon részletesen tárgyalja Trebitsch életét. Sajnos az angol külügyminisztérium 1993-ig nem volt hajlandó semmit kiadni Trebitschről, és előre jelezték, hogy akkor se biztos, hogy lesz mit, ezért azok az információk nem kerülhettek bele a könyvbe.
Natarch.hu - Nagyon jó kivonata a könyvnek, itt megtalálható Trebitsch pár levele is, többek közt a Horthy kormányzónak küldött is.
A film története egyszerűnek tűnik és valóban nem bonyolult: öt ember kocsmai beszélgetését dolgozza fel. Egyikük táskájából előkerül egy szép darab – a jelenlegi nyilas terror alatt nehezen beszerezhető – marhaszegy. Ezzel indul a majd egy órás társalgás, mely alatt az asszociáció dobál minket témáról témára. Ne gondoljuk egy percig sem, hogy a film ettől unalmas, vagy vontatottá válna, a kialakult viták ugyanis vagy érdekesek, vagy remek lélekábrázolást nyújtanak a szereplőkről. Az utóbbi akkor válik igazán fontossá, amikor eljutunk a film közpotni kérdéséhez, ami: Ha most meghalnánk és új életet választhatnánk magunknak, vajon a kegyetlen tetteit fel sem fogó (így bizonyos szempontból ártatlan) zsarnok, vagy a mindent tisztességben eltűrő rabszolga sorsát vennénk vállunkra? Maradnánk-e tettekben is annyira igazak, mint azt szóban magunkról állítjuk?
A színészek játéka egyszerűen kiváló. Ez már csak abból is remekül látszik, hogy Latinovits még negatív szerepben is szimpatikus, Őze Lajosönelégült nézésétől falra mászunk, Márkus Lászlótmeg két perc után legszívesebben jól pofán vágnánk. Egyetlen alakítás nem nyerte el benne a tetszésem, szerintem mindenki rájön majd kire gondolok.
