114 éve, április 1-én temették el Budapesten a Torinóban elhunyt Kossuth Lajost, feleségét és lányát. Ideúton, a vasút osztrák szakaszán, semmi sem történt. Ahogy azonban magyar földre ért a vonat, a dísztelenség és közöny helyébe általános gyász lépett. A sínek mellett ezrek térdeltek Kossuth-nótákat énekelve, beszédeket mondtak ott, ahol egy kevés időre is megállt a mozdony. Hamvait április 1-én a Nemzeti Múzeumnál ravatalozták fel. A nemzet nevében Jókai Mór vett örök búcsút, Gerlóczy Károly helyettes polgármester a főváros nevében volt jelen, az országos küldöttséget Andrássy Tivadar alelnök vezette.
A temetés után 15 évvel, 1909-ben helyezték a számára kialakított Kossuth-mauzóleumba.
Krúdy Gyula „A holt Kossuth Pesten” című művében így ír:
„Két nevezetes temetést láttak az Osztrák-Magyar Monarchiában, akiknek alkalmuk volt az eseményekben részt vehetni: Kossuth Lajos és Ferenc József temetését.
Ferenc József huszonkét esztendővel élte túl Kossuth Lajost, mégis 1916-i bécsi temetésén, e legnagyobbszerű gyászpompában, amikor az osztrák császárság és magyar királyság utoljára mutathatta meg a világnak díszét, koronáját, csodálatosságát az emberi pompának, a császárságnak: mégis ezen a bécsi temetésen sokaknak eszébe jutott Kossuth Lajos temetése.
Kossuth temetésén sokkal többen voltak, mint Ferenc Józsefén. A két kemény öregember, akihez csaknem egy századéven át Magyarország sorsa volt kapcsolva, már temetésekor eldöntötte, hogy kinek az élete jelentett többet az emberiség szempontjából, mert a történelem ítélete már a temetés napján kezdődik.(…)
Ezrek és ezrek foglalták a helyeket a háztetőkön, ahová ugyan életveszélyes volt felmenni, de nem volt olyan négyemeletes ház a főváros főútvonalán, amely ne feketéllett volna nőktől, férfiaktól, gyermekektől. Élelmes kereskedők boltjaik kirakatába ültették vevőiket. A fiatalabb emberek felmásztak az égő gázlámpákra. Létrák álltak a falak mentén, amelyről emberfürtök lógtak. Minden utcai akácfa egy-egy páholy, amelynek tavaszi rügyei között már korán reggel elfoglalta helyét a bérlő.
A Múzeum körúti paloták tetőin várakozók a megtisztított, kordonnal elzárt útvonalon először egy magas, fekete magyarruhás öreg embert láttak a Kossuth-ravatal felé haladni.
Jókai Mór volt, akit színről színre láthatott sok ezer szem. Legnagyobb sikerét e napon érte el azzal a beszédével, amelyet Kossuth koporsója felett mondott.(…)
Aztán Vasvári Kovács József, egykori 48-as honvéd, akit a kitűnőbb hazafiak temetésén önkéntesen vállalt szereplése miatt a „nemzet funerátorának” neveznek: a koporsókocsi elé áll az egyszerű fejfával, amely a halott nevét mutatja, amely fejfa kis- és nagyemberek holtát egyformán hirdeti. „ Kossuth Lajos. Élt 92 évet.” Az ősz szakállú Vasvári Kovács viszi a fejfát, miközben hangosan sír. A sírás közben megcsukló öreghangon mondogatja, hogy többé senkit se temet Kossuth után.”
-Limpek-
Forrás: Wikipédia
A Krúdy idézet teljességében:http://www.bparchiv.hu/magyar/kiadvany/bpn/24/bpn2404.html oldalon található.
