Magyar Trendi Klub

A Magyar Trendi Klub (mtklub.hu) cikkeinek archívuma.

Kövesd a frissítéseket!

Friss topikok

Vásár a Fekete-tónál

2008.10.27. 01:24 mtklub.hu

 A Fekete-tó Szegedtől úgy 250 km-re található a Király-hágón túl, Erdélyben.

A minden évben megrendezésre kerülő vásár idén október 6-án kezdődött, és 12-ig tartott.
Jómagam az utolsó két napra mentem el, régiségkereskedő ismerősöm és családja jóvoltából. Kicsit nehezen indult a nap hajnali kettes keléssel, pár órás alvással, fél tonna kávéval. Kicsit izgultam is, hiszen soha életemben nem voltam még Erdélyben, mivel ennek évenkénti meghiúsulása már lassan olyan megingathatatlan természeti törvénnyé kövült, mint a Newton II.

Hódmezővásárhelyről indulunk így az út csak kicsivel rövidebb mint ha itthonról, Szegedről mennénk. Már mikor a határon átérünk rátapadok az ablakra. Pedig még úgy másfél órát kell aludni a dombokig. Erre olyan fél óra múlva rá is jövök. Egy szűk óra múlva ébredek fel. 20 perc múlva meg is állunk a Király-hágón. Előttem dombok halmaza, kezemben az elengedhetetlen magyar turistakellékek: cigaretta, fényképezőgép, mellettem pedig az öreg csöves kutya, akit később a szendvicsem utolsó falatjaival lehetett csak lerázni. Gyönyörű táj. A dombok közti reggeli köd, kis házak, széna kúpok összhatása örömteli mosolyra fakasztott. Az élet sokkal egyszerűbbnek tűnik, ha az ember ilyet lát. A pár perces révedezés, fotózás és a csöves kutya lerázása után egy órával érkezünk meg oda, ahova indultunk. A vásárba.1.jpg

A Fekete-tavi vásár eredete a pásztorokhoz köthető. Ugyanis régen az évnek ezen szakában hajtották be a nyári legelőről az állatokat, ekkor kapták meg jussukat a pásztorok, akik jó magyar embör lévén szerettek volna azon nyomban az összeg bizonyos – valószínűleg nem csekély – részének azonnal búcsút inteni. Ebből nőtte ki magát a mai, Európa szerte híres vásár, amelyre a régiségkereskedők kontinensünk távoli szegleteiből is ellátogatnak.

Persze nem csak ószeresek kapnak helyet itt. Megtalálható itt minden a lim-lomtól a komoly értékig, a giccstől a szépig, a szilárdtól a folyékonyig. A bazár maga nagy területen, egy patakokkal barázdált völgyben fekszik, több mint ezer árus végeláthatatlan portékájával. A környezet egyszerűen mesés: a völgyet körülvevő dombok keményen törnek az annak alján csordogáló igencsak friss Sebes-Körös fölé. Az összhatást ugyan némileg rontja a higénia szinte teljes hiánya. Szóval, aki nem ért egyet a Rousseau-féle gondolattal az anyagcserét illetően, ürítsen, mielőtt odamerészkedik.2.jpg

A piac sűrű forgatagában egyszerre hallani magyart, románt, németet. Mindenki kézzel lábbal magyaráz, alkudozik, vesz, elad. Persze nem maradunk éhen, ha már ilyen nagy út van a hátunk mögött a reggeli időpont ellenére. Ismerőseim ajánlják a lángost. Mondják nagyon finom és nem olyan mint otthon. Tényleg nem. Vastagabb lágyabb, nyúlósabb a tésztája, kiadósabb. A hatalmas fesztivál-hangulat közepette immáron az éhséget hátam mögött tudva életem egyik legmegnyugtatóbb felfedezését teszem: a tömegből két 25 év körüli fiatal söröskorsós-dűlöngélés-táncolás-éneklés kombójából, valamint a háttérben szóló kvázi elviselhetetlen román nyelvű zene egyvelegéből ráeszmélek: a mulatós zene szerencsére nem csak magyar tradíció!

Pozitív töltéssel szánjuk magunk rá: körbejárjuk a vásárt. Neki is iramodunk. Vegyes a felhozatal. Mind árúból, mind emberekből. Használt ruha, cipők, elektromos eszközök, régiségek, könyvek, díszek, étkészletek, bőrkabátok tengere. Csalódott festőktől, öreg zenészeken és német műértőkön keresztül, Gábor-cigányok tömegéig mindenki. Az utóbbiak kiemelkedően tehetséges üzletemberek, bádogosok, teknővájók. Én is veszek tőlük két fakanalat. 2 lei darabja (140 forint), nagyon jó minőség. Tovább böngészve találok egy márkás tornacipőt, melyet 4000 forintért – mert itt sok helyen forintot is elfogadnak – magaménak is tudhatok.
A nézelődés még órákig eltart, kezd elegem lenni a sokaságból. Úgy döntünk, túrázni megyünk. Megtehetjük, hiszen karnyújtásnyira az ösvény, amely a magasba vezet. Útközben találkozunk egy csoport hegyi mentővel, akik kb. 350 forintnak megfelelő lei ellenében egy hevedert ránk erősítenek, hogy aztán egy kötélen 60 méter magasból suhanjunk alá. A táj gyönyörű. Ősz lévén mindenhol ezer színű fák, bokrok.
3.jpg

Közeledvén az este, elindulunk esti szálláshelyünkre, Kalotaszentkirályra. A hangulatos kis faluban szívélyesen útbaigazítanak minket, könnyen meg is találjuk szállásadóinkat. Mivel a vacsoráig még van egy óránk, elugrunk a közeli boltba egy-két dolgért. Félúton sem járunk, amikor egy tehén tűnik fel az út közepén. Majd követi sok másik. Mint kiderül, szemtanúi vagyunk annak, ahogyan a rétről a pásztor behajtja az állatokat. Sok tulajdonos marháját legelteti egy idős asszony, aki egy kutya kíséretében a faluba tessékeli őket. Innentől minden az ő dolguk, mind hazatalál. Kocsik kerülgetik őket, még néha megállnak legelni egy keveset.

Vendéglátóink roppant kedvesek, túl buzgók is néha: bőséges vacsorával látnak el minket. Zöldségleves, töltött káposzta (amit errefelé kaporral ízesítenek), végül húsok. A reggeli is hasonló: hatalmas tál felvágott, szalonna, házi majonéz, sonka és az elmaradhatatlan padlizsánkrém.
Vicces jelenet játszódott le köztem és a családfő között. A reggeli után kávémmal elvonulok, hogy dohányozzam mellé, mikor odajön hozzám. Beszélgetni kezdünk. Megkínálom:

- Egy szál cigarettát esetleg?
- Nem köszönöm, most szívtam el. Húú, barna szofi?!? Vagy tíz éve nem szívtam ilyet. Mégis csak elfogadnék egyet!

A hosszú búcsú és a kalotai tájszoba megtekintése után visszatérünk a vásárba, hogy egy kevésbé hosszú, de nem kevésbé élvezetes napot tudhassunk magunk mögött.

-limpek-

Szólj hozzá!

Címkék: útikönyv erdély

A bejegyzés trackback címe:

https://mtklub.blog.hu/api/trackback/id/tr652188484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása