Magyar Trendi Klub

A Magyar Trendi Klub (mtklub.hu) cikkeinek archívuma.

Kövesd a frissítéseket!

Friss topikok

Csupó Gábor, a legismertebb magyar rajzfilmes

2007.07.30. 12:01 mtklub.hu

 

simpsons_.jpgCsupó Gábor 1952-ben született Budapesten. A Pannónia Filmstúdió animátora lett, majd 1975-ben négy barátjával Jugoszláviából egy négy kilométeres alagúton átmászva Ausztriába szökött. Mára az egyik legismertebb magyar világszerte, hollywoodi karrierje töretlen, az első nagyjátékfilmjét is megrendezte már.

Disszidálása után Stockholmban kapott munkát a Team-Film animációs stúdióban. Két év után szabadúszóként kezdett dolgozni, kisebb megbízásokat vállalt. Ezek kapcsán ismerkedett meg Arlene Klasky-val, akivel 1979-ben Los Angelesbe költözött. 1981-ben alapították meg a Klasky Csupo Inc.-et, amely ma az egyik legnagyobb rajzfilmstúdió a világon.

Eleinte csak ketten dolgoztak, a stúdiót egy hálószobában rendezték be. Egy nagyobb rendelés miatt bővíteniük kellett a létszámot, 10-12-en lettek. Leginkább reklámfilmeken, videókon és filmelőzeteseken dolgoztak. Hamar elterjedt a hírük Hollywoodban, mert gyorsan, olcsón és jó minőségben gyártották az anyagokat.

csupo_lead.jpgTöbb száz kisebb munka szállítása után jött az áttörés: a Gracie Films felkérte a stúdiót, hogy készítsen másfél perces rajzfilmbetéteket a Tracy Ullman showba. Egy idő után a showt már csak ezekért a betétekért nézte a közönség, úgyhogy a 20th Fox megbízást adott egy félórás epizódokból álló sorozat elkészítésére. Eleinte sokat kellett veszekedniük a megrendelőkkel, mert nem tetszett nekik a figurák sárga és kék színe, de Csupóék meggyőzték őket, így elindulhatott világhódító útjára a Simpson család.

Az első sorozat tizenhárom epizódból állt, a stúdió munkatársainak a száma pedig 150-re emelkedett. Hatvanöt rész készült el három év alatt. A Nickelodeon csatorna is felkérte a stúdiót egy sorozat elkészítésére, ekkor született meg a Rugrats (Fecsegő tipegők), amely szintén világsiker lett, 150 epzód plusz három játékfilm készült belőle.

Ezután sorra készültek a szériák: Aahhh, Real Monsters! (85 epizód), Santo Bugito (13 epizód) Duckman (88 epizód), Wild Thornberrys (85 epizód plusz egy játékfilm), Rocket Power (85 epizód) Stressed Eric (13 epizód), Edith Ann As Told by Ginger (85 epizód), All Grown Up, majd az IMMIGRANTS, egy felnőtteknek szóló rajzfilmsorozat, melynek magyar vonatkozása is van: Csupó saját élményeit is beleszőtte a főszereplő alakjába, Joskába, a magyar menekültbe, aki Kaliforniában üldözi az amerikai álmot – és a csajokat – Vlad nevű orosz barátjával.

Sikerének titka talán az amerikaitól eltérő szemléletmódjában keresendő. Ő így magyarázza ezt:

„- Amire az évek alatt rájöttünk az az, hogy az írás, a sztori és a karakterek előfejlesztése, kigondolása a legfontosabb. Ahogy kinéz, a design a második. Lehet hogy egy show gyönyörűen van animálva és rendezve, de ha az egész egy nagy baromság, vagy ha nem jó a sztori akkor senkit nem érdekel a műsor. Viszont ha jól van megírva és van mondanivalója, akkor az animáció lehet egészen egyszerű is. (Mint például a South Park és a Simpsons.) A rendezésnek azért mindig jónak kell lenni. És szerettem olyan design-t becsempeszni a mi munkáinkba, ami nem hasonlít senki máséra. Nem szeretek utánozni senkit, még magunkat se." Az animáció jövőjét is az eredetiség határozza meg szerinte: „- Mindig újat kell nyújtani, nem csak technológiailag de tartalmilag is a nézőknek, - jelenleg a CGI háromdimenziós komputeranimációval készülő filmeknek van a legnagyobb kasszasikere, de lehet hogy évek múlva az ujjadra húzott zokni animációnak lesz világsikere.”

A cikk Patrovics Tamás interjúja felhasználásával készült: www.manifeszt.hu

Halász Ervin

Szólj hozzá!

Címkék: film művészet csupó gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://mtklub.blog.hu/api/trackback/id/tr362188970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása