Érvek, hogy miért hordjunk inkább Rákóczi Ferences pólót Che Guevarás helyett
A Magyar Trendi Klub a Che Guevara-kultusz ellensúlyozására hozta létre a II. Rákóczi Ferenc portréját ábrázoló pólót, mely stílusában emlékeztet a Che-félére.
Elgondolkodtató, hogy a Guevara-mítosz és a valóság köszönő viszonyban sincs egymással. Guevara a hatalomvágy, a gyilkolás, a dogmatikus gondolkodás és dilettantizmus példája, mégis gyerekek, fiatalok, középkorúak és idősek százezrei vásárolják meg a portréjával ellátott pólókat és minden egyéb más kacatot. Magasztos tetteket tulajdonítanak neki, az igazság bajnokát látják benne, különféle tüntetéseken bukkan fel portréja. Mindez egy olyan világban ahol a média segítségével az emberek elhülyíthetők, konzumidiótákká varázsolhatók. A kapitalizmus gépezete kitermelt nekik egy dilettáns „hőst”, akiben az emberek megtalálták az aktuális követni való lázadót. Dilettánsok a dilettánsok ellen. Szép képlet.
Nem kell nekünk mindenben a külföldet majmolni, főleg ha egy ilyen megosztó személyiségről van szó, ellenben ha egy kicsit agyasabbak vagyunk, találhatunk magunknak saját hőst, aki sokkal vállalhatóbb és életének, eredményeinek üzenete sokkalta időszerűbb, kinek megjelenése vonzó, és kis energia ráfordítással a róla készült egyik portré is a kor elvárásainak megfelelővé, "divatossá" tehető.
II. Rákóczi Ferenc, aki a hazaszeret, helytállás, bátorság, önfeláldozás, a nemzetért, hazáért közösségért tenni, meghalni kész, a nyelvet felsőfokon művelő magyar iskolapéldája. Vezérlő fejedelmünk ugyan már 272 éve meghalt, az általa közvetített értékek örökérvényűek és aggasztóan aktuálisak, még a bohém forradalmár személye és munkássága már így negyven év távlatából is évezredesen avíttnak tűnik.
Az a Rákóczi Ferenc, aki fiatal éveiben léhán él, állandóan vadászatokat, lakomákat, tivornyákat tart, végletekig Habsburg-hű, a nemzet ügyei teljesen hidegen hagyják és az 1697-es tokaji felkelés kirobbanásakor még Bécsbe rohan, mai divatos szóval „elhatárolódni”, későbbBercsényi Miklósnak köszönhetően ráeszmél a szörnyű valóságra, 1703-tól pedig egy nagyszabású felkelés élére áll. Rákóczi Ferenc hatalmas fejlődésen ment keresztül, nagy hazafi, hadvezér, majd fejedelem lesz belőle, aki elutasítja a koronát és szégyellvén, hogy töri édes hazája nyelvét, kiválóan pótolja nyelvi hiányosságait, nagyszerű szónok, és író lesz.
Commandante fejlődése viszont ellentétes előjelű. Orvostanhallgatóként még motoszkált benne az embereken való segítés vágya, és legendás motoros útján valószínűleg a társadalmi egyenlőtlenségek és a rossz körülmények között élők felemelése, egy igazságosabb világ eszményképe lebegett előtte. A fiatalkori eszmék és a felnőttkori tettek ellentétbe kerültek. Később a hatalomtól megfertőzve, a forradalom hevületében a gyűlölet, a gyilkolás, a másokon való uralkodás vágya vált számára meghatározóvá.
Nem tárgya ezen írásnak boncolgatni Guevara motivációit, azonban tettei mindenképpen a magas szintű bálványozás ellen szólnak.
Alvaro Vargas Llosa –publicista, dél-amerika-szakértő- írja A gyilkológép: Che Guevara: Kommunista felforgatóból kapitalista márkajegyé (The Killing Machine: Che Guevara, from Communist Firebrand to Capitalist Brand, 2005. Július 11. The New Republic) című cikkében: (A cikk Che Guevara feljegyzései, szemtanúk vallomásai, történészek kutatásai alapján íródott.)
„A 2005-ös Academic Awards díjátadón Carlos Santana és Antonio Banderas az Egy motoros naplója című film betétdalát adták elő. Santana Che-pólót és feszületet viselt. Nem sokkal ezután a híres jazz muzsikus Paquito D’Rivera élesen bírálta Santanát és hozzátette „Az unokatestvérem, Bebo is a La Cabaña börtön lakója volt, akit pontosan kereszténysége miatt börtönöztek be. Mély keserűséggel szokott beszélni arról, hogy milyen érzés volt hallani a kivégzéseket (tárgyalás és jogi eljárás nem volt) a hajnal korai óráiban és a halálraítéltek üvöltését: „Éljen Krisztus, a mi urunk!”.”
A példát azért hoztam, hogy érzékeltessem, Che ámokfutása még ma is rengeteg embernek (túlélőknek, szemtanúknak, hozzátartozóknak, barátoknak) okoz fájdalmat. Muszáj beszúrnom ide még egy hozzászólást egy kubai blogírótól, kinek internetes naplója a következő címet viseli: Babalu Blog – Egy sziget a neten, szakállas diktátor nélkül (an island on the net without a bearded dictator) - "Carlos Santana, you are vile. I will buy no more Santana records. Not ever." „Carlos Santana, gonosz vagy. Nem veszek több Santana lemezt, soha többet.” Kicsit belemerültem itt a témába, kattintgattam tovább és azon döbbentem, hogy mekkora irodalma van ennek az egyetlen eseménynek, őrület ami ott van. Hát igen, Kubában nem a szarral gurigáznak. Ott még Fidel Castro próbálgatja az ország lakóin a szocializmus sokadik csökevényes hajtását, mely csodálatos rezsimet a jó öreg Che-vel együtt hívtak életre. Ne felejtsük, hogy Guevara aktívan részt vett a kubai szocialista modell kidolgozásában, majd a koncentrációs táborok megszervezésében is. Kicsit olyan nekem a kultusza, mint amikor itthon, a Kádár-rendszerben próbáltákSzamuely Tibort, a tanácsköztársaság főhóhérját hősként feltüntetni. Szerencsére kevés sikerrel. Pedig ő is jóképű, vagány gyerek volt.
Guevarat halála tette legendává, poszterfiúvá, kapitalista márkává. Ha Castróval együtt öregszik meg, akkor egészen biztosan más sors várt volna rá. Eltűnne a forradalmi cukormáz és a tettek kerülnének előtérbe, de sajnos a világ nem mindig a legjobbakból választ magának példáképeket. Milyen érdekes lenne Mr. Guevara vén szottyadt szarjankóként. Egy vénember képe biztos nem feszítene alterdivatos, hetykemellű leánykák topján. Ez fix.
Sokan azért tartják a Guevara által végrehajtott gyilkosságokat elfogadhatónak, mert azoknak szenvedő alanyai az elnyomó Batista-rendszer kiszolgálói voltak. Ezek az emberek általában szörnyülködve beszélnek az 1919-es magyarországi Tanácsköztársaság bukása után elharapózott úgynevezett fehérterrorról, pedig ott is lehet arról beszélni, hogy a korábbi, gyilkos, elnyomó rezsim fenntartóit érték a negatív retorziók. Mérjünk egyforma mércével, ami véleményem szerint a törvényesség mércéje.
A koncepciós perek, a törvénytelen eljárások során hozott ítéletek (már ha egyáltalán volt bírósági eljárás), azonnali, önkényes kivégzések, jogtiprás, kínzások igenis foltot hagynak Guevara hírnevén. A futószalagon gyártott ítéletek gyakran tévesek, a forradalmi romantika rengeteg ártatlan ember életébe került. Ha önmérsékletet és törvényes eljárást biztosítanak foglyaiknak, akkor talán lehet beszélni nemes ügyről, de így sajnos ennek az esélye a nullához konvergál.
Mindenhol vannak áldozatok, mondják sokan. Remek. És akkor örüljünk? Gondoljuk magunkat az áldozatok hozzátartozói, barátai, ismerősei helyébe. Mit érezhetnek, amikor azt látják, hogy példakép vált az általuk oly annyira gyűlölt véreskezű gyilkosból. Elfogadott és hétköznapi dolog egy közönséges gyilkos portréját imádni. Ezek az emberek szerintem már nehezen hiszik el, hogy ez a világ jó.
És még egy dolog. Gondoljunk csak a hazai viszonyokra. Nálunk is volt terror, volt megtorlás, nem is olyan régen, az ötvenes években. Még páran élnek azok közül, akik a puska ravasz felőli végén álltak akkoriban. Nem tudunk rólunk szinte semmit. Lapulnak magas nyugdíjjal. Che Guevara elismerése azt jelenti: „Lapuljatok nyugodtan, akár ti is lehetnétek példaképek.” Na nem. És itt már nem csak a kubaikról van szó, hanem rólunk is. A kommunizmust saját bőrén tapasztalóknak pont, hogy még jobban tartózkodniuk kéne Che kultuszának ápolásától, mint a mit sem látott nyugatiaknak. Itt van az 1956-os forradalom 51. évfordulója. A 18 évesen halálraítélt Mansfeld Péter családja, ismerősei még mindig gyászolnak...
Beállunk mi is a sorba? Mi is élvezkedünk egy gyilkos portréjával a testünkön, tudomást nem véve a történelemről? Mi, akiknek szent forradalma beverte az első szöget a Szovjetunió koporsójába? Ugyan már! Mindenkiknek magánügye, hogy hogyan viszonyul Guevarahoz, akit érdekel foglalkozzon a munkásságával, de akkor koncentráljon a tényekre. Viszont ne emeljük piedesztálra és ne csináljunk belőle kultikus szuperhőst, ne mosdassuk a szerecsent, lépten-nyomon.
Egy-két érdekesség Guevaráról:
Che Guevara szerencsére rengeteg írásos tanúvallomást hagyott hátra - melyekben nem kevés szót ejt kegyetlenkedéseiről is, bár itt azért ködösít -, ezek segítségével megállapíthatjuk, hogy mennyire nyílik szét az igazság ollója a valóság és a mítosz között.
„Guevara így foglalta össze az igazságosság gyilkos eszméjét, amely vezette: A gyűlölet nélkülözhetetlen eleme a harcnak. Az ellenség könyörtelen gyűlölete teszi lehetővé, hogy túllépjünk természetes korlátainkon, és hatékony, hidegvérű gyilkológéppé váljunk.” (Alvaro Vargas Llosa: A gyilkológép, ford.:Metazine)
„A Batista-rezsim elleni fegyveres harc során Guevara személyesen ölt meg több árulónak tartott partizánt, a hatalom átvétele után pedig az általa irányított ítélőszékek emberek százait végezték ki.”(Alvaro Vargas Llosa: A gyilkológép, ford.: Metazine).
"A guetamalai Jacobo Arbenz vezette forradalmi kormány bukásakor a következőt írta édesanyjának: „Nagyon mulatságos volt, a bombákkal, beszédekkel és a többi őrülettel együtt megtörte a monotóniát amelyben éltem.” (Alvaro Vargas Llosa: A gyilkológép)
"A kubai forradalom győzelmének estéjén, Jamie Costa Vázquez, a forradalmi „El Catalán” hadsereg egykori parancsnoka visszaemlékezései alapján Guevara több tucat ember meggyilkolását rendelte el, köztük egyszerű parasztokért (casquitos), akik csak azért álltak az ellenálló hadsereg kötelékébe, hogy elkerüljék a börtönt.(Alvaro Vargas Llosa: A gyilkológép)
"1958-ban, miután Sancti Spiritus városát elfoglalta, Guevara egyfajta shariát (sharia:iszlámon alapuló törvény) akart bevezetne. Megkötéseket a nőkkel szemben, alkoholtilalmat, a szerencsejáték betiltását. Puritán intézkedéseket, melyek életére egyáltalán nem voltak jellemzőek. (Alvaro Vargas Llosa: A gyilkológép) Megint érdekes párhuzam Tanácsköztársaságunk és Guevara intézkedései között.
Guevara részt vett a Castroval és a forradalom többi befolyásos emberével a kubai rendőrállam és a szovjet Cseka mintájára működő politikai rendőrség létrehozásásban.
„1959-től 1963-ig a La Cabana börtönerőd parancsnokaként több száz politikai fogoly és rendszerellenes rab kivégzését rendelte el (a számukat ma 500 és 1700 közé teszik). Sokak kihallgatásában, kínzásában és kivégzésében Guevara személyesen is részt vett, például Armando Valladares költő és emberi jogi aktivista esetében: "Olyanokat, akikről bebizonyosodott, hogy ellenségek, vagy gyanúsíthatók voltak ezzel, és olyanokat is, akik csak rosszkor rossz helyen voltak."(Alvaro Vargas Llosa: A gyilkológép)
„Ő szervezte meg az első kubai koncentrációs táborokat, ahová először a politikailag gyanús elemeket zárták, majd a hatvanas évek közepétől a homoszexuálisokat, a katolikus papokat, a Jehova tanúit és az aidseseket is.” (Múlt-kor történelmi portál, http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=8705)
„A kubai rakétaválság előtt nem sokkal 1962 elején Guevara Raúl Castro-val együtt a moszkvai delegáció tagja volt, ahol a rakéták Kubába telepítésének egyik legkomolyabb támogatójaként lépett fel. Guevara elképzelései szerint ugyanis a szovjet rakéták bármilyen közvetlen amerikai katonai beavatkozástól megvédték volna a szigetországot. Jon Lee Anderson beszámolója szerint Guevara nem sokkal a válság után azt nyilatkozta Sam Russelnek, a szocialista angol napilap, a Daily Worker tudósítójának, hogy ha Kuba irányította volna a rakétákat, akkor ő személyesen lőtte volna ki azokat.” (Múlt-kor történelmi portál, http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=8705)
Sztálin halála után bírálja a szovjet politikát annak túlzott puhasága miatt és a maostia Kínát tartja a követendő példának.
Egy komplett gerillahadsereg létrehozásában könyve megírásán kívül nagyon kevés valódi tapasztalattal rendelkezett, így amikor Bolíviába ment forradalmat csinálni, ahol azonban jól felfegyverzett, az amerikaiak által támogatott hadsereggel és a forradalmi propagandára hűvösen reagáló „tudatlan” helyiekkel találja magát szembe. 1967 októberében elfogják és 11-én kivégzik.
A lázadás aspektusából
Sors iróniája, hogy „Che Guevara, aki oly sokat (vagy inkább oly keveset) tett a kapitalizmus elpusztításáért, maga is egy triviális kapitalista márkává vált.”(Alvaro Vargas Llosa: A gyilkológép)
Che Guevara társadalmilag elfogadottá és szalonképessé vált. Szülinapi ajándékká, divatcikké, az uniformizált jelképpé. „Neked is che-pólód van? Akkor te is lázadó vagy, ezazz!” Báá! Konvenció, konform, átlagos, kőbuta. Ma már Margit néni a lépcsőházban is kedvesen mosolyog a szomszéd néni mohikánfrizurás „Kutya” becenevű unokájára, amint meglátja a latin szivarmatyi elszánt tekintetét a taknyos headbangeres pólóján. (headbanger=nálunk acélbunker volt, máshol metállyuk…ilyenek. Az aktuális undergrounpólós bolt, kiábrándult negyvenes, hosszúhajú, egykori világmegváltó, ex-metálzenekar road eladóval.)
Baloldali kormányok aktuális toniblerjei néha ellátogatnak egy-egy, a kölyökleftwing által szervezett Che-papa szülinapra, ahol a csillogószemű prominens ifjúgárdisták kezet rázhatnak a nagyhalakkal és megkaphatják a kormány egyik lepukkantabb üdölőjének kulcsát a hétvégére. Az ideológia már nem fontos.
Jobboldali kormányok nagybajszú megmondóemberei elharsognak pár hazafias rigmust a fiatalság romló erkölcséről, de azért otthon szép csöndben odacsúsztatják a karácsonyfa alá az aktuális che-divatcikket, a gondosan becsomagolt tarsoly mellé, mert hát a kölyöknek csak illik valami vagányban feszíteni a szilveszteri pánkfesztiválon, had örüljön a gyerek, amúgyis a belső a fontos, Che már a kutyára sem veszélyes.
Szóval, totálisan elfogadott tömegcuccal hogyan lehet lázadni? A válasz: sehogy. Továbbmenve: ez a cél.
Bezzeg Rákó-papa! Hajjajj! Ég és föld. II. Rákóczi Ferenc fejedelem urunk tartása, komoly tekintete, vállára omló hajkoronája, szigorú dolmánya, önbizalmat, magabiztosságot, tettrekészséget és alázatot is sugároz. Semmi, a távoli kommunizmusba révedő homályos tekintet, semmi ottfelejtett trógerborosta, semmi zsír a hajban.
A lázadás akkor értelmes ha van célja, és tud valami alternatívát nyújtani. Rákóczival megkíséreljük.
Mert mit is képvisel nekünk a fejedelem?
1703 áprilisában két parasztruhába öltözött nemesember kereste fel, a Bercsényi Miklós gróf társaságában lengyel földön bujdosó Rákóczit. „Arra kérték őt, hogy álljon a német-ellenes szervezkedés élére. "Hajtott a hazaszeretet és ösztönzött az ifjúi hév" - írta később Rákóczi, és elkezdődött az, amire addig még nem volt példa: egy ország legelőkelőbb, leggazdagabb, kiváltságosnak született embere állt az önként hozzásereglő legszegényebbek élére. Az eleinte alig ötszáz főt számláló szedett-vedett társasághoz az elkövetkező hónapokban több tízezren csatlakoztak, s lelkesen kötelezték el magukat Rákóczi, és a magyar szabadság mellett.”
(Vágvölgyi Zoltán: A másik Rákóczi)
Megvalósult a nemzeti összefogás az elnyomás ellen. Nemes és paraszt egymás mellett küzdött a hazáért.
„A katonáskodó jobbágyokat felszabadította a földesúri szolgáltatások alól, de gondja volt a vallási ellentétek csillapítására is: igyekezett megakadályozni az erőszakos templomfoglalásokat, és az erdélyi fejedelemség legjobb hagyományait követve kiállt a szabad vallásgyakorlat mellett. Rákóczi a szabadságharc egész ideje alatt törekedett a pártatlan, igazságos ítélkezésre, és csapatainak sem engedett semmiféle hatalmaskodást. Távol tartotta magát a fényűzéstől, a pompától, s az ország ügyeit mindenkor saját anyagi érdekei elé helyezte.”
(Vágvölgyi Zoltán: A másik Rákóczi)
1704-ben Erdély fejedelmévé választják, de a diploma Leopoldium miatt nem ikatahatják be. A hadi sikereknek köszönhetően az aktus 1707-ben végre megtörténik.
Rákóczinak csak egy aláírásába került volna, hogy visszakapja hatalmas vagyonát és élhetett volna nyugodtan Bécsben vagy Lengyelországban. Ő nem olyan volt aki elárulja vagy meghazudtolja a felkelést és annak jogosságát. Mindenét elveszítve vagyontalanul önkéntes száműzetésbe vonult.
Mély katolicizmusa, máshitűekkel szembeni türelme, európai látóköre, műveltsége és példátlan önzetlensége erre a helyre állítják. Államférfi és hadvezér volt egy személyben. Európa uralkodóihoz intézett kiáltványa: "Megnyíltak a nemzet sebei...", amellyel szabadságharcát megindokolta, a magyar történelem legmegrázóbb dokumentuma.
A három éves háborúskodás és a császárral folytatott értelmetlen tárgyalások megszakadása, XIV. Lajos francia király kétszínű igéretei, követelőzései következtében a Rákóczi és a Szövetkezett Rendek június 13-án kimondják a Habsburg-ház trónfosztását. ("Eb ura fakó, József császár nem királyunk!")(1707.– az ónodi országgyűlés.) Azonban ez nem a várt eredményt hozta, mert innentől a jogos szabadságharcot a kor lázadásként értelmezte. Más kérdés, hogy ha nyer a szabadságharc, akkor más lett volna annak nemzetközi fogadtatása, mint ahogy az amerikai függetlenség példája is bizonyítja. A Függetlenségi Nyilatkozattal Amerikát évtizedekkel megelőztük.
A szabadságharc bukása után egy időre Párizsban lel menedéket, ahol egy időre visszatér léha életéhez, de rövidesen a környékbeli kamaduliak kolostorának látogatásával tölti idejét és mélyen vallásos, tiszta erkölcsös életet kezd. Később megpróbálja felvenni a kapcsolatot a Portával, egy esetleges katonai segítségnyújtás reményében Rodostóba utaznak a bujdosók, de nem sikerült eredményeket elérniük. Élete végét itt tölti.
„Az írás és olvasás mellett nem hanyagolta el a vele együtt bujdosók kis csapatát sem, akik közül sokan a város más részein, sőt más városokban telepedtek le. Tartotta velük a kapcsolatot, és mindent megtett értük, amint az fennmaradt leveleiből is kitűnik. A hontalan magyaroknak szüksége is volt a lelki vezetésre, mert kínozta őket a honvágy, s az a tudat, hogy hazájuktól távol, idegen földön kell majd meghalniuk. Egyesek azonban nem bírták elviselni a reménytelenséget, és az italhoz fordultak, mások különféle erkölcstelen kicsapongásokban kerestek örömet. A fejedelem miután felelősséget érzett minden egyes vele érkezett magyarért, megpróbált a lelkükre beszélni és rendszeresen imádkozott is tévelygő honfitársaiért” (Vágvölgyi Zoltán: A másik Rákóczi)
„Gyönyörű faragványokat: karosszéket és faragott tárgyakat hagyott hátra, melyek azt bizonyítják, hogy a fejedelemnek nemcsak műveltsége, de kézügyessége is rendkívüli volt.”
(Vágvölgyi Zoltán: A másik Rákóczi)
„Rákóczi Ferencet kedves és barátságos, ugyanakkor erős jelleme, erkölcsi tartása és Istenhez való őszinte ragaszkodása miatt sokan szerették. A nála fiatalabbak szinte atyjukként tisztelték. Még a török szultán is nagyra tartotta becsületes, tiszta jellemét. "Soha keresztény fejedelemhez a porta olyan hitellel nem volt, mint ő hozzája, az ő tanácsát mind becsülte, mind követte." 11 - írja Mikes. Nem csoda, ha Rodostóban ő tartotta a lelket a többiekben. Keresztény magatartása, mellyel a megpróbáltatásokat is békésen tűrte, példaként állt mindenki előtt.” (Vágvölgyi Zoltán: A másik Rákóczi)
Gyerekként legkedvesebb időtöltése a biliárd volt. Vagány.
Szóval…
II. Rákóczi Ferenc kurucai meghódították irodalmunkat, költészetünket, színművészetünket, képzőművészetünket és zenénket egyaránt. A kurucok egyedi egyenruháit két évszázadon át viselte, utánozta a világ minden nagyobb nemzetének könnyűlovassága.
A kuruc táncok népszerűek lette országunkban és a világ színházainak összes színpadán, a nép szeretete felkarolta vezérlő fejedelmünk kurucait és legendákat szőtt róla, ereklyéit, zászlóit évszázadokon keresztül őrizte, bújtatta, a következő kétszáz évre kitartást és reményt adott a fejedelem és a kurucok szabadságharca.
II. Rákóczi Ferenc életútja és öröksége sokkal inkább megfelel arra, hogy példának állítsuk és kultuszát újabb magaslatokra emeljük. Sokan gondolhatják, hogy vezérlő fejedelmünk nem méltó arra, hogy mindenféle nyikhaj viselje képét pólókon, de sajna egy olyan korban élünk, amikor a külsőségek szerves részét képezik az egymáshoz való viszonyulásnak. A kor nemzeti öntudatot erősíteni célzó törekvéseiből sokszor hiányzik az új energia, a frissesség érzete. Játszunk el a gondolattal:
1. Kamaszkorban pánkkoncertre járva megpillantunk egy vagány idősebb Che Guevara pólós srácot vagy lányt, majd az ősöket addig nyúzzuk, amíg kapunk egy olyan pólót. Nem tudjuk ki az az alak, mit képviselt, milyen tettek fűződnek a nevéhez. Vígan virítunk benne. Majd kicsivel később, amikor már érdekel a dolgok mögöttes tartalma is, utánanézünk és belekóstolunk az őt körülvevő mítoszba. A tények ismerete nélkül elkapunk egy-két jól hangzó momentumot, és máris igazolva látjuk kamaszkori tudatlan választásunkat, majd azonosulunk a hőssel. Ez még nem is lenne baj, de sokan hozzánőnek és életre szóló igazodási pontként tekintenek vissza rá.
2. És most nézzük mi lenne, ha a vezérlő fejedelem képével találkoznának a kölkök. Ami most már a Magyar Trendi Klub jóvoltából elérhető valóság. Az eszmélés korszakában ekkor a kuruc virtus, a hazaszeretet, a magyar kultúra ápolása és a magyar irodalom kerülnének a fiatal érdeklődési körének középpontjába. Tudom vicces gondolat, de például nekem a Beatrice hatására kezdett kialakulni bennem a hazaszeretet érzése. Apró dolgok hatalmas befolyással bírhatnak serdülőkorban.
Persze sajna az iskola miatt sokszor nemérdekli a kölköket az ilyesmi. Ha kimondottan rossz pedagógus előadásában hallják, akkor pláne nem. Az ilyen tanárokat kötelezni kéne arra, hogy Guevarat tanítsák Rákóczi helyett.
És ha mindez nem lenne elég és megkapom a magamét, hogy elfogult vagyok és ez nem is így vagy úgy van, akkor tessék utána járni a dolgoknak és ha még mindig tévednék akkor tétessen fel az a kérdés, hogy miért kell egy ennyire megosztó és vállalhatatlan személyt példaképpé emelni és miért kell nekünk ebben is a külföldet majmolni? Amikor itt van nekünk a saját hős, a saját felkelő, akinek személye és tevékenysége az egész nemzet számára példaértékű és szelleme magasan lebeg a honi- és világpolitika romhalmaza felett. Saját nép, saját történelem, saját hős.
Szilágyi Kristóf
Források: Vágvölgyi Zoltán: A másik Rákóczi:http://www.felfedezesek.hu/index.php?lap=cikkek/ki0169)
Alvaro Vargas Llosa: The Killing Machine: Che Guevara, from Communist Firebrand to Capitalist Brand: http://www.independent.org/newsroom/article.asp?id=1535
Che Guevara: politikai ikonból áruvédjegy: http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=8705
Babalu blog: http://www.babalublog.com/archives/002102.html
