A szó a „retrospektív” kifejezésünkből ered, ami visszatekintőt jelent. Vissza is tekintettünk.
Szüleink letűnt fiatalkorába, amikor olyan gondtalan volt minden. Abba a korba, ahol a nagyon szabad hippik hirdették a világmegváltó alapszabályt: „Béke veletek! Szeretkezz, ne háborúzz!” Annyit hallottunk a XX. század eme korszakáról, hogy már-már idilli képként lebeg előttünk, mutatva a helyes utat ebben a kaotikus világ-masszában. Háború, éhező afrikaiak, nemi betegségek, és a többi, ami ezzel az egész trágyarakással együtt jár. 
Nem csoda tehát, hogy másnapos kutya módjára hányják rám minden sarokról, minden kirakatból, minden stilizált virágmintás pólóról, minden „V” betűt formázó két ujjról a béke és szeretet megrendíthetetlen, elkoptathatatlan, immáron 30 éve fakulatlan eszményét. És itt jön képbe a mostanában oly sokszor felcsendülő mondás, amely kérdésként is remekül funkcionál: De a ’70-es években minden más volt!?! Nem volt más! Ugyanez a szar ment akkor is, azzal a különbséggel, hogy akkor tilos volt a nemzeti ünnepeinket ünnepelni, a szabad szájú zenekarok koncertjeit általában szétverték a rendőrök, a banda tagjait rendszer elleni izgatás miatt elítélték és bebörtönözték, ha nem sikerült nyugatra szökniük, és a többi cucc ami viszont azzal a trágyarakással járt együtt. De ezek a tények minket nem befolyásolhatnak, hiszen annyi Omegás-Karthagós, hosszú hajú sztorival mulattattak már minket apáink! Rá kellett jönnünk, ők is voltak fiatalok! Nem voltak mindig munkában megtört „péntek esti akciófilm-rajongó” kispolgárok! Előkerülnek régi fényképek, ahol szüleink tök laza, aranykorukat élő szövetkabátos arcok cigivel a kezükben. Ez minden kétséget mellőzve hatással van mindenkire…
A retró egyébként nem a XX. század találmánya. Révedjünk vissza most az 1400-as évekbe, amikor Magyarországon kicsit ugyan megkésve, de tombolt a világ azóta felülmúlhatatlan, legnagyobb retróláza, amelyet ma csak Reneszánszként ismerünk! Ők nem voltak olyan kisstílűek, mint mi. Ők évszázadokat ugrottak vissza a történelemben, nem pedig harmincat! Nyilván akkoriban az élet lassabban csordogált, mint most. A technikai fejlődés súlyos melléktermékeként az elmúlt száz évben több dolog történt, mint régen háromszáz esztendő alatt. Érthető tehát az időtartam-különbség.
De mi miért ne lehetnénk olyan kemények és vagányok, mint a srácok a XV. században? Mit nekünk szaros harminc év? Retrózni akarunk? Hát akkor retrózzunk rendesen! Hordjunk mi is bőrcsizmát, fekete nadrágot és kalapot, bő fehér inget, virágmintás fűzőt, hatalmas szoknyát, járjunk vásárba, osztogassuk mi is a mézeskalács-szíveket mint a nagyszüleink nagyszülei, hiszen akkoriban is olyan nyugodt és békés volt az élet.
Végezetül még valami! Lengyelország egyik politikusa mondta, hogy életének legszebb éve a második világháború alatt volt. Igaz, akkor a náci párt vezérkedett arrafelé, de akkor volt 18 éves, szerelmes, fiatal. Szerintem ez magáért beszél...
Limpek
